A „zárt e” jelölése írásban (Gyimóthy Gábor nyelvvédelme)

Nemrég írtam meg ezt a kis „magyarleckét”, Jött is a Csikón az „Apró hülyeségek” cím alatt. Aztán elkezdtem foglalkozni a dologgal. Egyrészt kiderült, hogy ez nem csak kis terület  „tájszólása”, hanem a megkülönböztető, zárt ë hangot az ország nagy részén használják, például Erdélyben is. Másrészt az is kiderült, hogy kevés kivétellel, azonos módon használják. Számomra ez a helyes magyar nyelv (Baranyából származom). És ez értékes „szín” a nyelvünkben, amely teljesen el fog tűnni, ha írásban nem jelöljük, pedig – mint a kis példa- versemből is látszik – gyakran a szó értelme, jelentése függ az ë helyzetétől az egyes  szavakban.

Ki volt a gyújtogató? (Magyarlecke) 

Míg én tűztől házat mentek,

ti  vígan   táncolni   mentek,

s Kovácsék moziba mentek,

de   a   gyanú   alól  mentek.

A helyes kiejtés (ë = zárt e-hang):

mentëk, mëntëk, mëntek, mentek. 

Azaz, nem színesen, de úgy mintha írásban is megkülönböztetnénk e két e-hangot:

Míg én tűztől házat mentëk,

ti  vígan   táncolni   mëntëk,

s Kovácsék moziba mëntek,

de   a   gyanú   alól  mentek. (mentesek)

Íme még egy példamondat:

A barátnőm mëgvetëtte az ágyamat, utána elvëtette magát feleségül.

Aztán kikényszerült belőlem ez a vers:

Tëttre hívás

Tëttre hívás, nem tetemre,

hangsúlyozva hirdetëm,

mert nyelvünkben szerencsére

az ë hang még nem tetem.

Emeljük jogos helyére

a kiutált ë betűt,

hisz a vele jelölt hang a

nyelvünkből még el nem tűnt!

Kodály akarta elérni,

hogy az ë-t beiktassák,

csak hát csodás nyelvészeink

serényen lëhurrogták...

Nyelvünk emez ékës színe

írássban nem látható.

Nyelvészëk! – Tovább aludni

most aztán már nem való!

Nem való, mert e remëk szín

rettentően mëgfakult,

s országunkban sok helyütt már

teljességgel kipusztult!

Lépni kéne rém sürgősen

addig, amíg nem késő,

nyelvészeink trëhányságán

tëgyën túl a szép jövő!

Büszkék vagyunk a nyelvünkre,

melyben mindën ëgyes hang

külön betű. – Az ë hangot

is megilleti e rang!

Lëhet, hogy a nyelvjárásom

már kicsit sëm hitelës,

mégis különböző e-ket

fogok írni! – Në nevess!

Kodályhoz viszonyítva én

aprócska embër vagyok,

de ezügyben cselekëdni

markomba köpve fogok!

Utánzásra hívom föl a

Kedves Olvasóimat,

hogy így „terjesszük az igét”,

más számomra nem marad.

Szívesen elfogadom, sőt,

kérem a bírálatot,

nyelvemnek hitelessége

– mint modom – már mëgkopott.

Zollikerberg, 2026 V. 9.

Nyilván nem csak Kodály Zoltán szerette volna ezt a hangot írásban jelölve is látni, illetve  ennek általános bevezetését megvalósítani. És el tudom képzelni, hogy a lehurrogó nyelvészek nagy része budapesti lehetett, ahol csak a nem túl régen odaszármazottak beszélik még ezt a szép, eredeti magyart. Kikerestem a Gúglból a bevezetésének ellentmondó érveket. A pirossal írt szövegrészekben válaszoltam ezekre az érvekre. Íme: 

A zárt e jelölésének fő ellenérvei az alábbiak:

• A köznyelvi norma hiánya: A standard magyar nyelv (irodalmi kiejtés) nem tesz különbséget a két hang között, és a zárt e-t nem tartalmazó északkeleti  nyelvjáráscsoportra épült. Elég baj! Hiszen az nyilván a kisebbség. A jelölés bevezetése szembe menne a köznyelvi normával. Sajnos a köznyelvi norma megy szembe az ország nagy részén még ma is használatban lévő, nyilván ősi és a köznyelvnél színesebb nyelvvel. Erről van szó!! Pontosan emiatt kellene bevezetni a zárt ë írásban történő jelölését!

• Helyesírási hagyományok: A magyar helyesírás alapvetően fonematikus, de hagyományőrző is. A zárt ë jelölésének bevezetése (például szëm, mëgy) idegennek hatna a magyar írásképben. Persze, hogy idegennek hatna! És az baj? Mi minden hat ma idegennek, ami az idegenből kerül frissen a magyarba! Úgy tűnik, ez  senkit nem zavar, sőt, mintha nagy szeretettel vennénk át sok fölöslegeset is, nem törődve azzal, hogy emiatt a meglévő, saját szavaink kerülnek a süllyesztőbe!

• A nyelvjárási sokszínűség: A zárt e jelenléte nem egységes. Ahol az ë hangot jelölnék, ott bizonyos nyelvjárásokban ö hangot ejtenek (pl. szöm), másutt pedig teljesen nyílt e-t. A jelölés önkényesen emelne ki egy nyelvjárási formát. Nem „egy nyelvjárási formát emelne ki önkényesen”, hanem azt, amelyet az ország lakosságának nagy többsége beszél!

• Technikai nehézségek: A latin ábécében (és a magyar billentyűzetkiosztásban) az ë betű nem szerepel, így használata technikai akadályokba ütközne, és nehezítené az írást. Igen, eleinte, de ma már nem korlátoz az egykori írógépek 44, vagy 46 billentyűje. És kérdés, hogy ez lenne-e a nagyobb baj, vagy az ë hang előbb-utóbbi eltűnése a beszélt nyelvből, ha azt írásban nem jelöljük?!

• Az olvasási folyamat lassítása: A megszokott, ë nélküli írásképhez képest a jelölés megosztaná az olvasók figyelmét, és nehezítené a szöveg gyors feldolgozását. Igaz, amíg meg nem szokná mindenki. És ez a megszokás nagyon gyorsan menne. Gondoljuk meg, hogy milyen gyorsan tudunk idegennyelvű szöveget helyesen olvasni, amikor még a nyelvtanulásnak nagyon az elején vagyunk.

• Fonetikai pontatlanság: A zárt ë sokszor nem egyértelműen elkülönülő fonéma, hanem átmeneti hang, amelynek jelölése (például ö-vel) nem feltétlenül tükrözi pontosan a kiejtést. Emiatt a kevés kivétel miatt, nagy hiba lenne a zárt ë jelölését föladni, illetve nem bevezetni! 

• Összességében: a zárt e jelölése leginkább nyelvjárási, oktatási vagy fonetikai célú lejegyzésekben (nyelvészeti szakirodalomban) indokolt, a mindennapi köznyelvi írásban való bevezetése az egységes íráskép felborulásához vezetne. Mi az, hogy felborulás?? Fejen állnának tőle a betűk?! Mit izgat minket az íráskép? Ami ráadásul, a zárt ë bevezetése után mitől nem lenne pont olyan egységes, mint a jelenlegi? Valaki talán megijedhetne attól, hogy némelyik e betűn két pontocska ólálkodik? Azt tartsuk szem előtt, hogy mit veszít a nyelvünk, ha ez a nemcsak létező, de teljesen létjogosult hang eltűnik belőle, csak azért, mert lustaságból nem vagyunk hajlandók írásban bevezetni és elfogadni.

A zárt ë jelölésének bevezetése 50 évvel ezelőtt őrületesen nehéz és drága lett volna. Ma ehhez nem kell billentyűzeteket megváltoztatni és újra tanulni a gépírást. Ahogy a számítógépemen a szövegem betűtípusát gombnyomásra változtathatom meg, úgy – ha lenne a gépben ilyen programom – gombnyomásra írhatná át az egyfajta e-kkel írt szöveget olyanra, amelyben a megfelelő helyekre zárt ë kerül.

Tudom, hogy amit javaslok, első látásra hajmeresztően elképzelhetetlennek, lehetetlennek, keresztülvihetetlennek tűnik. Úgy nem is lëhetne mëgcsinálni, hogy máról holnapra kötelezővé tënnénk a zárt ë használatát. Mindënki így írjon, mindën újság így jelenjën mëg, az iskolákban nagy büntetésëket rónának ki azokra, akik etérën hibákat csinálnak, stb… Ez így  természëtesen lëhetetlenség lënne.

Ijesztőek a kék szövegek? „Fölborult bennük az íráskép”? Lassította az „olvasási folyamatot” a – meglehetősen kevés helyen föl-fölbukkanó – két pontocska? Szerintem kicsit sem, de ha mégis úgy lenne, legkésőbb fél oldalnyi, ilyen írás elolvasása után mindenféle lassulás  eltűnne. (Mindenki ismeri azokat az, első látásra tényleg megrökönyítő szövegeket, amelyekben egyetlen szó sincs helyesen írva, sőt, némelyik alig fölismerhető, és amely szövegeket a harmadik sor elolvasása után mégis olyan folyékonyan tudunk olvasni, mintha minden rendben lenne leírva.) A „köznyelvi normával való szembemenésük” rémült megrökönyödést keltett-e vajon, esetleg súlyos lelki sérüléseket okozott? A zárt ë előfordulása e szövegekben olyan „idegenül hatott”, hogy valakinek borsódzott tőle a háta és hanyatt-homlok abbahagyta az olvasást?

Ugye, hogy milyen bohóckodásnak tűnnek ezek a kétségbeesett erőlködéssel összekotort ellenérvek?

Ezt csak egyszerűen el kellene kezdeni. Az iskolákban megemlíteni, hogy ilyesmi egyáltalán létezik (budapesti iskolákban ez valószínűleg nagy meglepetést okozna). Néhány – kevés – magyarórát rászánni. Megkérni a gyerekeket, hogy ha kedvük van, próbáljanak ilyen  szövegeket írni. Aki önszántából hosszabb ë-ző szövegeket ír (és azok helyesek), megjutalmazni. Kézírásnál rém könnyű odabiggyeszteni a két pontocskát. (Viszont nem tudom, tanítják-e ma még az iskolában a kézírást? És, ha igen, fogják-e még holnap is tanítani???)

Néha megjelenhetne az újságokban (ameddig még lesznek ilyenek) egy-egy ë-zve írt cikk.

Az írók, akiknek kedvük van hozzá, vagy akiknek – hozzám hasonlóan – szívügyük a magyar nyelv, egy-egy elbeszélésüket ë-zve írhatnák az elbeszélés-gyűjteményükben, vagy akár egész  regényeket jelentethetnének meg így írottan. Nem mondom, hogy az ë-zés, így beosonva, előbb-utóbb meghódítaná az egész írásunkat (már bocsánat a durvaságért: ahhoz túl hülyék vagyunk), de írva is létezne, megmaradna, nem lenne csodabogár, sőt olyasmi, aminek létezésében egyesek nem is hisznek. És nem lenne „letájszólásozva” (mintha a tájszólás egyáltalán szégyellni való dolog lenne!).

Na, itt utószóként erről a tájszólásról. Rendben van, ez pillanatnyilag még tényleg csak beszélt tájszólás, de nem olyan, amely az irodalmi nyelvet egyszerűsíti, kevésbé választékossá, kevésbé szabatossá teszi és elvesz valamit a kifejezőképességéből, hanem ellenkezőleg, pontosabb (gondoljunk a mentek szóra), szabatosabb, színesebb, röviden: értékesebb!

Az ë-zés írása, nyelvünknek azt a hihetetlen előnyét sok más nyelvvel szemben, hogy a beszélt nyelvet pontosan a hangzása szerint írjuk le, még egy kicsit fokozná…

Zollikerberg, 2026 V. 11.