A Nyugatnak se fegyvere, se lőszere, se embere, de még pénze sincs a háború megnyeréséhez
–
Vukics Ferenc írása
„A lakomához nem elég csak a vendég..."
A lehető legaggasztóbb hírek érkeznek a háború kilátásaival kapcsolatban. Az amerikai hírszerzés három forgatókönyvet állított fel a háború lehetséges jövőbeli lefolyásával kapcsolatban. Az ukrán győzelem nincs köztük. „Ha Putyin elnökre tekintünk, úgy gondoljuk, hogy gyakorlatilag ugyanazok a politikai céljai vannak, mint amelyeket korábban feltételeztünk, azaz Ukrajna nagy részét el akarja foglalni” – mondta Avril Haines amerikai hírszerzési igazgató. Haines szerint a háborús kilátások továbbra is elég komorak. Az amerikai hírszerzési szervek három lehetséges forgatókönyvet látnak, a legvalószínűbb egy elhúzódó konfliktus, amelyet az orosz erők lassú, de folyamatos előrehaladása jellemez. A másik kettő egy nagy orosz áttörés, illetve hogy az ukránoknak sikerül stabilizálni a frontvonalakat.
Az ukrán hadvezetés szerint a harmadik világháború már elkezdődött és a nyugati szövetségesek feleslegesen gondolják azt, hogy el tudják kerülni az Oroszországgal megvívott háborút. Az ukrán védelmi miniszter, Olekszij Reznyikov mondta azt, hogy nincs értelme arra törekedni, hogy elkerüljék a feszültségek eszkalálódását Oroszországgal, hiszen a háború már a nyakukon van, és „a harmadik világháború idén február 24-én elkezdődött”.
Közben Ihor Zsovkva, az ukrán Elnöki Iroda helyettes vezetője szerint a kijevi vezetés úgy véli, hogy Ukrajna már megfelel a NATO-előírásoknak. Zsovkva elmondta, hogy elégedett a csúcstalálkozó eredményeivel, és hangsúlyozta a szövetséghez való csatlakozás irányának fenntartását. „Senki nem veszi le a napirendről Ukrajna euroatlanti integrációját. Minden nap bizonyítjuk, hogy kölcsönösen kompatibilisek vagyunk a NATO-szabványokkal.”
Zelenszkij két nappal ezelőtt felszólította a nyugati szövetségeseket, hogy közösen verjék ki az oroszokat Ukrajna területéről. Az elnök szerint Oroszország nem tud „rendesen” harcolni, mert csak minden élő elpusztítására képes, ezért felszólította a szövetségeseket, hogy együtt és mielőbb űzzék ki a betolakodókat Ukrajna területéről. Zelenszkij azt is javasolta, Oroszországot zárják ki az ENSZ Biztonsági Tanácsából: „Oroszországnak csak a politikusok rövidlátása miatt van állandó helye az ENSZ Biztonsági Tanácsában”. Zelenszkij szerint “Oroszországnak nincs joga részt venni egy olyan szervezet megbeszélésein és szavazásán az ukrajnai háborúról, amelyet ő provokált ki, és gyarmati jelleget visel”.
Olha Sztefanisina európai és euroatlanti integrációért felelős ukrán miniszterelnök-helyettes vasárnap egy televíziós műsorban pedig közölte, hogy amennyiben Ukrajna nem teljesítené az Európai Bizottság feltételeit az Európai Unió tagjelölti státuszának megadására vonatkozóan, abban az esetben sem veszítené el ezt a státuszt. Az ukrán televízió non-stop háborús műsorában elmondta: „az Európai Tanács június 23-án elfogadott határozata eltér az Európai Bizottság ajánlásától. Arra a kérdésre, hogy bizonyos feltételek nem teljesítése esetén van-e lehetőség a tagjelölti státusz visszavonására, a miniszterelnök-helyettes azt válaszolta: „nem. Ukrajna megkapta a jelölti státuszt és pont.” Közben Liz Truss, az Egyesült Királyság külügyminisztere sajnálatát fejezte ki amiatt, hogy nem küldtek korábban több fegyvert a háború által sújtott Ukrajnába. Szerdán kijelentette, hogy a Nyugatnak le kell vonnia Putyin ukrajnai inváziójának tanulságait, és alkalmaznia kell azokat Tajvanra: "Korábban kellett volna védelmi fegyvereket szállítanunk Ukrajnába. Ezt a leckét kell megtanulnunk Tajvan esetében."
Az osztrák Bundesheer nemrégiben részletes elemzést adott ki a Donbaszban zajló katonai helyzetéről. Szerintük az ukránok fölényben vannak, mert 48 ukrán zászlóalj áll szemben 68 orosszal, és szerintük legalább legalább 198 orosz ZHCS-ra volna szükség a bekerítéshez.
Nem hinném, hogy ennyire „siralmasan gyengék” lennének szakmailag. Kijelentéseik csak részét képezik annak az információs háborúnak, amely körülöttünk zajlik és elsősorban nem az oroszokat, hanem minket akar megtéveszteni. Egyet kell értenem Robert C. Castellel, aki szerint „az elemzés a propaganda folytatása, más eszközökkel”.
„Ez a feladat nem mindig egyszerű, de szerencsénkre sikerült kitenyésztenünk egy masszív szakértői réteget, amelynek a létjogosultságát az adja, hogy képesek meglátni a fa mögött azt a bizonyos erdőt. Amikor azonban a 'menő' nyugati elemzők, akiknek szomjas mohósággal isszuk minden twittyegését, nem képesek észrevenni az elefántbikát a cselédszobában, akkor joggal inog meg a hitünk a dioptriáikban. Vagy a tisztességükben. A Telegram pletykákat és a Tik-Tok videókat újracsomagoló, Google fordítóval hadonászó szakértők hada mesteri szintre fejlesztette azt a képességet, hogy a tájékozódni kívánó laikust szláv helységnevek és haditechnikai szakkifejezések általi unalomhalállal sújtsa. Közben a cselédszobában tomboló elefántbikáról vagy jót, vagy semmit…”
„…Sajnos a kellemetlen kérdések már régóta kimentek a divatból. Lényegretörő oknyomozás ebben a háborúban nem létezik, csak haditechnikai pornográfia. A sztárolt nyugati biztonságpolitikai elemzés pedig alig több, mint az inkompetens, de öntelt elitet kiszolgáló propaganda, más eszközökkel.”
Szóval vagy tisztességtelen hazudozók, vagy inkompetensek.
Harcászatból egyes, leülhet!
Méghogy az oroszok nem ismerik a terepet?! Újabb egyes!
Nemcsak mennyiségi mutatók vannak, hanem minőségiek is.
Az én „nem osztrák” számításom szerint (a minőségi mutatókat is figyelembe véve) az oroszok 3,22:1 erőfölényben állnak az ukránokkal szemben.
Nem véletlenül esik el és sebesül meg naponta 3000 ukrán katona, miközben az orosz veszteségek ugyanazokon a napokon a tizedét sem érik el. Egy fikarcnyival sincs ott se kevesebb, se több erő, mint ami a feladat végrehajtásához kell. Jelenleg az orosz ZHCS-k 2,3-szer (kettő egész három tizedszer!) erősebbek a hasonló nagyságú ukrán erőknél. Erősebb tüzérség, légiuralom a harctér felett, jobb harckocsik, harcjárművek...
A harcérték számításnál éppen a vizionált őszi ukrán ellentámadáshoz szükséges erők mennyisége okoz majd problémát. Ha ez a 68 zászlóalj orosz erő elakadna, még 40 van tartalékban, és ha az ukránok támadni szeretnének, akkor a hasonló felszerelésű ukrán zászlóaljakból kellene 3x2,3x68=469 zászlóalj.
Ha az orosz tartalékokat is hozzá vesszük, akkor 745 hasonló felszerelésű ukrán zászlóalj kellene. Egy milliós támadó hadsereg, amely persze sosem lesz felszerelve az „orosz technikával”, 2 000 milliárd, a „versenyképes” nyugati eszközökkel 3 500-4 000 milliárd dollár. Ebben az összegben benne van a felszerelés, a kiképzés és az egy évre elegendő hadianyag és a humán erőforrás „ára” is. Ennyi pénze még a nagyon „gazdag amerikai nagybácsinak” sincs.
Naponta megkapom, hogy a NATO a hagyományos fegyverek terén háromszoros erőfölényben van az oroszokkal szemben. Fejlettebb eszközök, vezetés, logisztika és számszerű többség biztosítja az előnyt. Hát ebben én nem lennék ennyire biztos. Nem ez látszik az ukrán hadszíntéren. A fölény egyértelmű, de a mértéke már erősen kérdéses. A nyugati ipar fejlettsége és az országok lakosságnagysága egyértelműnek tűnhet, de jelentősen sérülékeny az „alapanyagokhoz való hozzáférés képessége”. Ha stratégiailag fontos alapanyagokhoz csak más országokból juthatunk hozzá, ha a nyugati társadalmaknak külföldről kell pótolni a „harcolni, katonáskodni akaró” állampolgárokat, ha a hadiparban nincs elég képzett szakember és termelői kapacitás, akkor bizony az időtényezőnek is jelentős szerepe van.
Nemrégiben jelent meg Alex Vershinin „The Return of Industrial Warfare” c. cikke, amelyben a hadijátékkal és harci szimulációval foglalkozó virginiai szakértő felteszi a kérdést: Vajon a Nyugat továbbra is biztosítani tudja-e a demokrácia fegyverarzenálját?
„Az ukrajnai háború bebizonyította, hogy az ipari hadviselés kora még mindig nem múlt el. A berendezések, járművek és lőszerek hatalmas mértékű felhasználása nagy teljesítményű ipari kapacitásokat igényel az utánpótlás biztosításához, ráadásul ennek a 'mennyiségnek' még mindig megvannak a minőségi aspektusai. A jelenlegi háborúban 250 000 ukrán katona, valamint 450 000 nemrégiben mozgósított állampolgár áll szemben mintegy 200 000 orosz és szeparatista katonával. A hadsereg felfegyverzésére, táplálására és ellátására irányuló erőfeszítés óriási feladat. A lőszerutánpótlás megszervezése különösen megterhelő. Ukrajna számára ezt a feladatot tetézik azok az orosz mélységi műveletek (rakétacsapások, bombázások), amelyek az ukrán hadiipart és szállítási hálózatokat célozzák meg az ország teljes területén. Az orosz hadsereg is szenvedett az ukrán határokon átnyúló támadásoktól és szabotázscselekményektől, de kisebb mértékben. Az ukrajnai lőszer- és felszerelés-felhasználás mértékét csak egy nagy kapacitású ipari háttér tudja fenntartani.
Ennek a valóságnak már konkrét figyelmeztetésként kellene hatnia a nyugati országok számára, amelyek korábban leépítették a hadiipari kapacitásaikat, és feláldozták haderejük korábbi méreteit a 'hatékonyság' oltárán. Ez a stratégia a háború jövőjével kapcsolatos hibás feltételezéseken alapult. A nyugati kormányok bürokratikus kultúrája és az alacsony intenzitású konfliktusok öröksége jelentősen befolyásolta ezt a folyamatot. Jelenleg a Nyugatnak nem biztos, hogy megvan az ipari kapacitása egy nagyszabású háború megvívására. Ha az Egyesült Államok kormánya azt tervezi, hogy ismét a demokrácia arzenáljává válik, akkor felül kell vizsgálni az amerikai hadiipari bázis meglévő képességeit és a fejlődését mozgató alapvető feltételezéseket.
A lőszerfelhasználási adatok
Az orosz–ukrán konfliktusról pontos lőszerfogyasztási adatok nem állnak rendelkezésre. Egyik kormány sem közöl adatokat (ez nem igaz: az ukrán jelentések szerint ők napi 6 000, az oroszok tízszer annyi tüzérségi lőszert használnak fel – a Szerk.), de az orosz lőszerfogyasztás becslése kiszámítható az orosz védelmi minisztérium által a napi tájékoztató során közölt hivatalos adatok alapján.
Az orosz napi tűzcsapások száma napi 4-800. Bár ezekben az adatokban együtt szerepeltetik a taktikai rakéták tűzfeladatait a hagyományos tüzérséggel, nem ésszerűtlen az a feltételezés, hogy e feladatok egyharmadát rakétacsapatok teljesítették, mivel ezek alkotják a motorizált lövészdandár tüzérségének egyharmadát. Ez napi 390 küldetésre utal. Minden tüzérségi csapást egy összesen hat lövegből álló üteg hajt végre. A harci és karbantartási hibák azonban valószínűleg négyre csökkentik ezt a számot. A tüzérség ütegenként négy ágyúval és ágyúnként négy tüzérségi lőszerrel körülbelül 6240 lövést teljesít naponta. További 15%-os veszteséget becsülhetünk a földre kihelyezett, de az üteg sietős továbbállása miatt elhagyott lőszerek, a lőszerlerakatokon végrehajtott ukrán csapások által megsemmisített készletek miatt. Ez a szám napi 7176 tüzérségi lövést jelent. Meg kell jegyezni, hogy az orosz védelmi minisztérium csak az Orosz Föderáció erőinek tűzküldetéseiről számol be. Nem tartoznak ide a donyecki és luhanszki szeparatista köztársaságok alakulatai, amelyeket önálló országként kezelnek. A számok nem tökéletesek, de még ha 50%-kal alacsonyabbak is, ez nem változtat az általános logisztikai kihíváson.
A Nyugat ipari bázisának kapacitása
A két közeli hatalom közötti hosszan tartó háborújának győzelme továbbra is azon alapul, hogy melyik fél rendelkezik az erősebb ipari bázissal. Egy országnak vagy olyan gyártókapacitással kell rendelkeznie, hogy hatalmas mennyiségű lőszert állítson elő, vagy más gyártó iparágakkal kell rendelkeznie, amelyeket gyorsan át lehet alakítani lőszergyártásra. Sajnos úgy tűnik, hogy Nyugaton már egyik lehetőségre sem lehet építeni.
Jelenleg az Egyesült Államok jelentősen csökkenti tüzérségi lőszerkészleteit. 2020-ban a tüzérségi lőszervásárlások 36%-kal, 425 millió dollárra csökkentek. 2022-ben a tervek szerint a 155 mm-es tüzérségi lövedékekre fordított kiadásokat 174 millió dollárra csökkentik. Ez 75 357 db. M795 alap vagy 'buta' lövedéknek felel meg a normál tüzérségnél, 1400 XM1113 lőszernek az M777-nél és 1046 XM1113 gránátnak a kiterjesztett képességekkel rendelkező tüzérségi ágyúknál. Végül 75 millió dollárt különítettek el az Excalibur precíziós vezérlésű lőszerekre, amelyek 176 000 dollárba kerülnek darabonként, így ez összesen csak 426 gránát. Röviden, az Egyesült Államok éves tüzérségi készlete a legjobb esetben is csak 10 naptól két hétig tartana ki Ukrajnában. Ha a kilőtt orosz lövedékek kezdeti becsült mennyiségét 50%-kal meghaladná, az csak három héttel hosszabbítaná meg a tüzérség működőképességét.
Nem az Egyesült Államok az egyetlen ország, amely ezzel a kihívással néz szembe. A közelmúltban, az Egyesült Államok, az Egyesült Királyság és a francia erők részvételével zajló szimulációs hadgyakorlaton az Egyesült Királyság erői nyolc nap után a „kritikus” szintre csökkentették a készleteket.
Sajnos ez nem csak a tüzérségnél van így. A páncéltörő Javelinnek és a légvédelmi Stingerek is egy csónakban eveznek. Az Egyesült Államok 7000 Javelin rakétát szállított Ukrajnának – ami a raktárkészletének nagyjából egyharmada –, és további szállítmányokat terveznek. A Lockheed Martin körülbelül 2100 rakétát gyárt évente, bár ez a szám néhány éven belül akár 4000-re is emelkedhet. Ukrajna azt állítja, hogy naponta 500 Javelin rakétát használ el.
A cirkáló rakéták és a ballisztikus rakéták kiadásai ugyanígy hatalmasak. Az oroszok 1100 és 2100 közötti rakétát lőttek ki. Az Egyesült Államok jelenleg évente 110 PRISM, 500 JASSM és 60 Tomahawk cirkálórakétát vásárol, ami azt jelenti, hogy három hónapos harc alatt Oroszország az Egyesült Államok éves rakétatermelésének négyszeresét „égette el”. Az orosz termelés mértékét csak becsülni lehet. Oroszország 2015-ben kezdte meg a rakétagyártást korlátozott kezdeti sorozatokban, és még 2016-ban is 47 rakétára becsülték a gyártási sorozatokat. Ez azt jelenti, hogy mindössze öt-hat évnyi lehetősége volt készleteket felhalmozni.
Ha az autokráciák és a demokráciák közötti verseny valóban katonai szakaszba lépett, akkor a demokrácia arzenáljának radikálisan javítania kell a háborús anyagok előállításához való hozzáállásán.
A 2022 februári kezdeti készlet nem ismert, de figyelembe véve a kiadásokat és a jelentős készletek visszatartásának követelményét egy, a NATO-val a jövőben vívott háború esetén, nem valószínű, hogy az oroszok aggódnak. Valójában úgy tűnik, hogy azt is megtehetik, hogy hadműveleti szintű cirkálórakétákat használjanak fel taktikai célokra. Nem ésszerűtlen az a feltételezés, hogy 4000 cirkáló és ballisztikus rakéta van az orosz leltárban. Ez a termelés a nyugati szankciók ellenére valószínűleg tovább fog növekedni. Áprilisban a Kalibr rakétamotorokat gyártó ODK Saturn további 500 álláshirdetést jelentett be. Ez arra utal, hogy a Nyugatnak még ezen a téren is csak paritása van Oroszországgal szemben.
Hibás feltételezések
Az első kulcsfontosságú feltételezés a harc jövőjével kapcsolatban az, hogy a precíziós irányítású fegyverek csökkentik a teljes lőszerfogyasztást azáltal, hogy csak egy lőszerre van szükség a cél megsemmisítéséhez. Az ukrajnai háború megkérdőjelezi ezt a feltételezést. Sok 'buta' gránát is nagy pontosságot ér el precíziós útmutatás nélkül, és a teljes lőszerfogyasztás még mindig hatalmas. A probléma része az is, hogy a globális térképek digitalizálása a drónok tömeges elterjedésével kombinálva lehetővé teszi a földrajzi helymeghatározást és a megnövelt pontosságú célzást, videóval rögzített bizonyítékokkal, amelyek igazolják, hogy a közvetett tüzek első találataival is lehet eredményeket elérni.
A második döntő feltevés az, hogy az ipar tetszés szerint be- és kikapcsolható. Ezt a gondolkodásmódot az üzleti szektorból importálták, és elterjedt az Egyesült Államok kormányzati kultúrájában. A civil szektorban az ügyfelek növelhetik vagy csökkenthetik megrendeléseiket. A termelőnek fájhat a megrendelések csökkenése, de ez ritkán katasztrofális hatású, mert általában több fogyasztó van, és a veszteségek megoszlanak a fogyasztók között. Sajnos ez a katonai beszerzéseknél nem működik. Az Egyesült Államokban egyetlen vásárlója van a tüzérségi lövedékeknek – a hadsereg. A megrendelés leadását követően a gyártónak be kell zárnia a gyártósorokat, hogy csökkentse a költségeket.. A kisvállalkozások teljesen bezárhatnak. Új kapacitás létrehozása nagy kihívást jelent, különösen azért, mert nagyon kevés gyártási kapacitás maradt a képzett munkaerő bevonására. Ez különösen nagy problémát jelent, mivel sok régebbi fegyvergyártó rendszer olyannyira munkaigényes, hogy gyakorlatilag kézzel építik meg őket, és sok időbe telik az új munkaerő betanítása. Az ellátási lánc problémái azért is problematikusak, mert az alvállalkozók esetleg a tengerentúlról, esetleg ellenséges országból származó alkatrészekre támaszkodnak.
Kína monopóliuma a ritkaföldfém-anyagok terén nyilvánvaló kihívást jelent itt. A Stinger rakétagyártás 2026-ig nem fejeződik be, részben az alkatrészhiány miatt. A hadiipari kapacitásokról szóló amerikai jelentések egyértelművé tették, hogy a termelés felpörgetése háború idején kihívást jelenthet, ha nem lehetetlen. Az ellátási lánc problémái, a képzett személyzet hiánya és az amerikai gyártóbázis leépülése miatt nem olyan egyszerű a folyamat beindítása.
Végezetül itt van egy feltételezés a teljes lőszerfogyasztási arányról. Az Egyesült Államok kormánya mindig is csökkentette ezt a számot. A vietnami korszaktól napjainkig a kézi lőfegyvereket gyártó üzemek száma ötről mindössze egyre zsugorodott. Az iraki háború csúcspontja volt, amikor az Egyesült Államokban kezdett kifogyni a kézi lőfegyverekből, ami miatt az Egyesült Államok kormánya brit és izraeli lőszert vásárolt a háború kezdeti szakaszában. Ez az állapot nagyrészt az amerikai csapatok hatékonyságára vonatkozó téves feltételezések eredménye volt. Valójában a Kormányzati Elszámoltathatósági Hivatal becslése szerint 250 000 lövést igényelt egy felkelő megölése. Az Egyesült Államok szerencséjére az ott meghonosodott fegyverkultúra biztosította, hogy a kézi lőfegyverek lőszeriparának polgári összetevője is legyen az Egyesült Államokban. Más típusú lőszerek esetében azonban nem ez a helyzet, mint ahogy azt korábban a Javelin és Stinger rakéták esetében is bemutattuk. A kormányzati módszertanhoz való hozzáférés nélkül lehetetlen megérteni, hogy az Egyesült Államok kormányának becslései miért voltak rosszak, de fennáll annak a veszélye, hogy ugyanezeket a hibákat más típusú hadianyagokkal is elkövették.
Következtetés
Az ukrajnai háború azt bizonyítja, hogy a hasonló vagy közeli ellenfelek közötti háború technikailag fejlett, tömeges, nagyipari szintű termelési képesség meglétét követeli meg. Az orosz támadás olyan mértékben fogyaszt lőszert, amely jelentősen meghaladja az Egyesült Államok előrejelzéseit és a várható hazai lőszergyártást. Ahhoz, hogy az Egyesült Államok a demokrácia egyfajta fegyverarzenáljaként lépjen fel Ukrajna védelmében, alaposan meg kell vizsgálni azt a módot és mértéket, ahogyan az USA megszervezi ipari bázisát.
Ez a helyzet különösen kritikus, mert az orosz invázió mögött a világ legnagyobb gyártási kapacitása – Kína – áll.
Habár az Egyesült Államok egyre több készletét 'eladományozza', hogy Ukrajnát a háborúban tartsa, Kína még mindig nem nyújtott érdemi katonai segítséget Oroszországnak. A Nyugatnak azt kell feltételeznie, hogy Kína nem engedi Oroszországot legyőzni, különösen nem a lőszer hiánya miatt. Ha az autokráciák és a demokráciák közötti verseny valóban katonai szakaszba lépett, akkor a demokrácia arzenáljának először radikálisan javítania kell a háborús anyagok előállításához való hozzáállásán.”
Úgy látom, hogy itt is szembetaláljuk magunkat a „vágyvezérelt” és az „arcátlan” nyugati gondolkodásmóddal. Nekünk, magyaroknak pedig nem árt megjegyezni, hogy a kommunikációs fölény a tüzérséggel szemben nem elegendő.
