A Pfizer bennfentese kitálalt: „A VAIDS-et úgy programozták, hogy 2025-ben milliárdokat öljön meg”
- szilajcsiko
- márc. 14.
- 1 perc olvasás
Vannak halvány kétségeim a bennfentes valódiságát illetően, ezért kérem kellő mértéktartással fogadni... – a Szerk.
Lengyel Károly küldeménye
"A gyógszeripar nem véletlenül keveredett bele. Kéz a kézben dolgoztunk a Védelmi Minisztériummal. Úgy hívták, hogy a lakosság egészségének optimalizálása. Ezt a kifejezést használták, hogy feldobják. De ez hazugság volt. A génterápiákat, az mRNS-t, a vírusvektorokat úgy építették fel, hogy idővel leépítsék az immunitást. autoimmun-elégtelenséget, rákot, fertőzések lavináját indítsák el, amelyeket az emberek nem tudnak leküzdeni. Tudták. Mindannyian tudtuk. És mégis erőltettük. Még mindig látom az arcukat. Azokat a védelmi minisztériumi öltönyösöke. (...) Aztán besétált a főnököm, Margaret. Az asztalomra dobta ezt a köteget, olyan nehéz volt, mint egy tégla, s azt mondta, ezt még ma este aprítsam fel. Nincs másolat. (...)"
Az AIDS-et anno szintén vakcinákkal terjesztették el: Afrikában himlőoltásként adták be feketék tömegeinek, az USA nagyvárosaiban pedig meleg közösségekben Hepatitisz elleni vakcina formájában.
Az AIDS-kamuról egy régi videó:
...és egy link: