A SEMMITMONDÓ TÖRTÉNETEKRŐL (Deli Mihály szabadverses elbeszélése)
- dombi52
- jún. 7.
- 4 perc olvasás
Valaki kopogott
Még sosem láttam
Valahonnan ismerős, de nem helyi
Hirtelen nem tudtam kideríteni, mit akar
Behívtam, leültettem, megkínáltam
Semleges és óvatos közhelyekkel érintkeztünk
Ezek mentén reméltem, megfejthetem szándékait
Egy idő után mindkettőnknek kényelmetlen lett
ez a „félrebeszélés”
A hangja, az arca, a mozdulatai, érdekes szavai
megmaradtak emlékezetemben
Próbálom visszaidézni beszélgetésünket
Pedig semmitmondó volt az egész
Sugárzott róla a szelídség, a nyíltság, a kíváncsiság, a türelem
Nem úgy, mint egy vallási megszállottról
Finoman faggattam, merről jött, merre tart…?
…de valahogy másra terelődött a szó:
mesélte, hogy útközben találkozott egy öregemberrel
aki egész életében a szőlejével foglalkozott, borászkodott
és aznap reggel arra ébredt, hogy abba kell hagynia
Mert minek?!
Sok a borász, ő nem nagyon iszik
a családját nem érdekli a szőlő
nem éri meg csinálni, drágák a napszámosok, fáradnak a tőkék
s ugyan még nem akar meghalni, hiszen elég tevékeny
de ennyi volt, nincs tovább, váltani kell
A hátralevő életében valami mással akar foglalkozni
Megkérdezte, mivel?
Az öreg azt mondta, csak úgy, szöszmötölne
rendben tartaná maga körül a világot
figyelné a természetet és önmagát
Még hozzátette, a természetet eddig is figyelte
és önmagára is volt gondja
de most még jobban e kettőre koncentrálna
Azaz mélyebben…!
Ezen összemosolyogtunk vendégemmel
Cserébe én is meséltem valamit:
az utcában lakott egy fiatal, magányos nő
akinek – senki nem tudja kitől – született egy kisbabája
A szomszédok ezért elég csúnyán a szájukra vették
Lehet, inkább kihívó szépsége és szabadossága ingerelte őket
Régóta ismertem, örültem a babának, gondoltam ebben-abban segítek
Egy hónapon keresztül minden délben vittem neki ’koma tálat’
Emiatt kezdtek rólam is pletykálni
Jót röhögtünk rajta
Mindenesetre örömmel és dacból én lettem a gyermek keresztapja
Az igazi apa később sem került elő, de az asszony nem is bánta
Aztán megismerkedett valakivel, és a kapcsolat stabilnak tűnt
Elköltöztek
Én meg itt maradtam egy pletykás pocsolyában
De nem érdekel
A kisfiúval azonban nagy barátságba keveredtem
Komolyan veszem a keresztapaságot
Egyszerű história, nem is tudom, miért meséltem el
Talán az az érdekes benne, hogy a semmiből jött
És mégis minden olyan hangsúlyos:
az asszony fiatalsága, céltudatos bátorsága
a kis Botond váratlan megjelenése az életemben
az emberek hozzáállása…
Vendégem figyelmesen hallgatott, bólogatott
Még hozzátettem:
Elvagyok magamban, nem arról van szó
de érdekes, hogy az élet lépten-nyomon felajánl lehetőségeket
Ajtók, ablakok nyílnak / néha kényszerítően, máskor szelíden
Elmosolyodott:
– Ilyen „semmitmondó” történetek-találkozások szövetében élünk
Ezek körítik és itatják át sorsunkat
Folynak szakadatlanul, időnként dramatizálódnak
Észrevétlen természetességgel mozgunk bennük
Akkor kapjuk fel a fejünket
ha valami drámai, vagy szokatlan fordulat történik
Ugyan a semmiségekben is fölfedezhető a Különös
illetve bármiből kibontható-elővarázsolható a Lényeg
mégis, a megrendülések és a szembesülések csiklandoznak igazán
De többnyire a (sűrű) közhelyek és a (ritkább) sarkalatos események
egymásban hullámzó hatásai irányítanak
Igen, ez egyértelmű, egyetértettünk
Majd így folytatta:
– A probléma az, hogy miért történik mindez?
Mikor, s miért velünk? És mit változtat?
Ráadásul felnőtt, felelős dolog-e feltennünk
ilyen misztikusnak látszó kérdéseket?
– Miért lenne misztikus? – kérdeztem
– Mert a kérdéseknek és a történéseknek csak az egyik fele racionális
Azt hisszük, minden az életről szól
Íme, itt van előttünk e két hétköznapi történetünk
Látszólag két különböző tanulság
A borász mintha már elszakadóban lenne az élettől
összegez, nyitott a tágabb (metafizikus) perspektívák felé
Az Ön történetének szereplői (Önnel együtt)
meg inkább beleágyazódnak a mába
ahol az emberi kapcsolatok érdekesen kuszálódnak
de közben lelki hálózatok szövedékét melengetik magukban
Ahogy a borász, életútját megtéve, eljut az adott fordulóponthoz
úgy az asszony, az új kapcsolata, Ön és a keresztfia
is mind annyian megérkeznek valahová
Mindkét történet életszerű
s látszólag semmi különös nincs bennük
Egy olvasmányosan megírt, unalmas mesét lehetne kerekíteni belőlük
Vagy tehetséggel beleerőltetni valami többet…?
És ne lepődjön meg azon, amit mondani fogok
de gondoljon bele: itt ülünk és beszélgetünk
s ha fölnéz az égre, tessék: ezer méter magasan látja ott azt a repülőt
amin kétszáz ember utazik adott cél felé
Több órára összezárva, egy külön világ
Fölnézünk a gépre, ők lenéznek a földre
Semmit nem tudunk egymásról
Mi itt bonyolítjuk az életet-életünket
Ők ott
(hacsak egy katasztrófa véglegesen nem mossa egybe sorsukat)
Majd néhány óra múlva megérkeznek és szétszóródnak
Történetek, életek, sorsok, vak vágyakozások kavargásában
lüktet és nyüzsög az egész földgolyó
Mindenféle rendszerek kölcsönhatása szerint működik
Nem is törődünk ezzel (letojjuk / kibelezett gondolatok)
csakhogy érzelemmel-értelemmel és zsigerből
aktív részei vagyunk mégis
…És semmi több?!
Filozofálhatnak ezen az okostojások, meg a művészek
Vállat vonhatnak a racionalisták
Sakk-matt
A vallásosak repkedhetnek
Az ateisták dögönyözhetik a földet
A cinikusak úszhatnak a saját levükben
Állunk lüktető szívvel, tevékenyen, fogható álmainkkal
ismerősök, ismeretlenek…
Nehéz erről beszélni, mert már mindent elmondtak e témában
legfeljebb cifrázhatjuk (szeretik is az önteltek öntelten cifrázni)
Mégis örökké memorizálni kell
Mantrázni, hátha kiderül valami
– Ugyan mi?!
– Nem tudom
Lehet, hogy a révület az egyik kis ösvény odaátra
Mint az ima / ha nem is válaszol az Isten
de a simulást talán elviseli, vagy épp hogy igényli
– Rendben, elfogadom
Szóval valahogy ki kell terjesztenünk az életet…?
– Igen
Ha nem látjuk is át a teljes Szövedéket
hanem csak a magunkét, a magunk körülit:
mégsincs vége velünk
Mert végtelenül bele vagyunk szőve az Egészbe!
Átfutnak rajtunk a finomabb/durvább, színesebb/szürkébb szálak
Múltból a jövőbe, oda-vissza
Kiadunk ábrákat, motívumokat, egyéni mintákat
Mindezt természetesen több (’anyagi’, szellemi, stb.) dimenzióban…
– Kissé szigorú, de elfogadható vízió
Azaz épp fordítva is igaz:
a „semmitmondó” történetek így kerülnek a helyükre
– Igen, így!
Szóval érti, végülis minden fontos
– Érteni vélem
– Köszönöm a vendéglátást
Búcsúzom
– És merre?
– Hát csak tovább
Az út mindig adja magát
A cél meg állandó
– Viszontlátásra
– Viszontlátásra
