A tisztánlátás végett ‒ Humanizmus, avagy a jóemberkedés (Hosszú Zoltán igehirdetése)

Az ima elhárítja az ateizmus növekedését. Az ateizmus nem mindig nyilvánítja ki önmagát. Vannak, akik valamilyen okból kifolyólag úgy döntenek, hogy többé nem hisznek Istenben, akkor gyakran egy helyettesítőt teremtenek maguknak. Hamvas Bélát szavaival élve, egy „szurrogátumot”.

Lelki felépítésünk miatt okot kell keresnünk arra, hogy igazoljuk létezésünket. Világunk átka, amellett, hogy az ember embernek farkasa, az is, hogy ember embernek felmagasztalója.

A humanista ember szemében az ember szükségleteinek a megszüntetésére irányuló tettek mindenekfelett előnyt élveznek. Azt mondja, hogy mindent meg kell tenni annak érdekében, hogy ne legyen szükség. Ekképp aztán sokan összetévesztik a humanizmust a kereszténységgel. Így lett korunk a híresek és gazdagok jótetteinek és adományozásának kora.

Amikor életünkben az anyagi javak fontossága elsőrendű értékké válik, ezt tetteinkkel is hirdetjük, mégpedig úgy, hogy mindent megteszünk annak érdekében, hogy megszűnjön a szenvedés és a szegénység. Egy kívülállónak ekkor könnyű azt feltételeznie, hogy ez nem más, mint a felebaráti szeretet egyik formája.

Ha valaki azt mondja, hogy véget akar vetni a szegénységnek, a munkanélküliségnek és minden más nyomorúságnak, akkor azt gondolhatjuk, hogy Isten nevében beszél.

De nézzünk a világban lévő humanizmus álarca mögé! Nem találjuk ott Isten jeleit, még a neve említését sem fogjuk hallani.

Azok, akik humanistaként élik az életüket, nem tudnak kapcsolódni Istenhez, így kerülik Őt. Ők csakis saját magukat szeretik és jóemberkednek. Önmaguk ötleteibe, gondolataiba és szép érzéseikbe „szerelmesek” és nem Istenbe!

Úgy gondolják, azt hiszik, hogy mindaz, ami számít, az az emberiség jóléte. Erre, mint a végső cél elérésének eszközére gondolnak és ekként használják.

Így amikor az ember szükségleteivel törődnek, jótékonyságnak tűnik. De sohasem helyettesíthetjük Istent az által, hogy az emberi szükségleteket helyezzük az első helyre.

A Tízparancsolatban a két főparancsolat sorrendje nem véletlen. Helytelen, ezáltal bűn, ha felcseréljük a sorrendet. Miért? Mert nem jutunk célba.

Az emberi létünk célja az Üdv elérése, vagyis az eggyé válás Istennel, ezáltal a megtisztulás és kiteljesedés. A másokon való segítés ennek csak következménye.

Jézus Krisztus élete és halála ezt csodálatosan példázza.

A humanizmus, bár rendelkezik az Isten iránti szeretet minden külső jelével, nem az, aminek látszik. A szeretet álarca mögött az önszeretet rejtőzik.

Mi, emberek, meghalunk, a testünk porrá válik, de a lelkünk tovább él, mégis, a humanizmus tudat alatt azt sugallja, mintha az ember „testileg” is halhatatlan lenne.

Lássunk tisztán és ismerjük fel a Humanizmus csapdáját, mert ha felismerjük tovább léphetünk azon az úton, ahol már várnak bennünket. És nem is Akárki.

Ha elengeded mindazt,

ami van

Megtalálod azt,

Aki Van.

És tied lesz mindaz,

Ami Van.

A Jóisten áldásával,

Hosszú Zoltán