top of page
Mi Hazánk, youtube

A Transparency International titkosította, a Mi Hazánk feltárta


Titkosította a Transparency International elnöke a saját közmegbízatását – havi egymillió heti egy munkanapért” – ezzel a címmel hívta fel a figyelmet Novák Előd a jéghegy csúcsára a DK fővárosának minősülő Újbudán, majd e sajtótájékoztatója után 3 nappal végre nyilvánosságra hozták az ún. átláthatósági biztos egy hónapja hiába kért megbízási szerződését és annak módosítását, ugyanis a lelepleződés után félmillió forinttal csökkentették a még így is pofátlan megbízást. Tehát képesek voltak az átláthatósági biztos megbízását is titkosítani, s bár a Mi Hazánk Mozgalom önkormányzati képviselőjének sikerült végül nyilvánosságra hozatnia, és a megbízási díjat megfeleznie, de még így is több mint félmillió forintot kap havonta bármilyen kézzel fogható eredmény nélkül, miközben az átláthatósági biztos vagyonnyilatkozata és email címe sem nyilvános, és szó nélkül hagyja a polgármesteri titkosításokat is.

 

38 megtekintés

Komentar


legte Tanka.jpg

VARGA DOMOKOS GYÖRGY művei itt és a wikin

dombi 2023.jpg
vukics boritora.jpg
acta 202305.png
gyimothy.png
dio.jpg
KIEMELT CIKKEK
MOGY2023.jpg
bottom of page