A VENDÉG (Deli Mihály álma)

A VENDÉG (misztikus való)

 Amíg aludtam, elraboltak

Rögtön sejtettem, hogy valami UFÓ lehet

Nem tudnám leírni, ki és mi, és hogy néz ki

mert nem láttam

Alaktalan, anyagtalan gomolygás volt

Megnyitotta a tudatomat

Nem beszélgettünk, mégis értette, amit gondolok

Én nem értettem mit „mond”, de mindenre tudtam válaszolni

Kibontott

Egész múltam, emlékeim, gondolataim

gáttalanul folytak belőlem

Mindent magába szívott, szinte a megsemmisülésemig

Meg is lepődtem, mit akarhat még?

Szinte bekebelezett

Nem fájt semmi

Kicsit sajnáltam, hogy ilyen váratlanul történik minden

(értesítés és tájékoztatás nélkül)

De arra gondoltam, ha magával akar vinni, úgysem tehetek semmit

Ha meg csak kíváncsi, majd úgyis elenged

Gyorsan zajlott le az egész

hiszen nálam sokkal fejlettebb képességekkel rendelkezett

Úgy álltam előtte, mint egy üveg

és még mindig szívott, vonzott

Már mindent tudott rólam, már lebegtem előtte

amikor azt sugallta: Még…!

Mit ’még’? – gondoltam

És ezt is rögtön értette

Erre mintha megszigorodott volna: Azt!

Mit ’azt’? – gondoltam

Hallgatott

Bennem meg lassan derengeni kezdett…

A francba, a lelkemet akarja!

És már majdnem mozdultam, csakhogy…

Akár adtam volna is…

De hogyan…? / nem ment / hiába

Belém villant:

az enyém ugyan, de valahogy nem rendelkezem felette

Használom, egy vagyok vele, mégsem mozdíthatom

Ezen kissé elcsodálkoztam

Egy pillanatra felrémlett, hogy ez nem is UFÓ

hanem maga a sátán

De ezt határozottan (szinte megnyugtatóan) tagadta

Akkor jó, gondoltam

Elfogadta, hogy elhiszem

Azt válaszolta, hogy mindent (!) tudni akar

Mondtam, nem tehetek róla, azt képtelen vagyok átnyújtani

Az egész múltamat, minden titkomat kioperálhatja belőlem

de, úgy látszik, ez a léleknek nevezett valami

amit annyira akar még, az nem megy

Itt van, sejtheti, tudhatja, de megnyithatatlan, érinthetetlen

idegen behatoláskor záródik, bonthatatlanná válik

Ezek szerint több mint én…?! – méláztam

Nem értettem, mit válaszol

Talán magának mondta, vagy csak úgy hátra (a maga fajtájúaknak)

Várakozott

Ezen elmosolyodtam:

nocsak, ő sem képes kiszedni belőlem

ahogy azt sem, amit kérdezni, illetve gondolni fogok

Tehát ha nem vagy a sátán, akkor egy angyal sem vagy – mondtam

Az angyalok tudnák a gondolataimat

ők időutazók, azaz időn túliak, vagyis időtlenek

De akkor mire kellek? – kérdeztem

Másokkal is próbálkoztál?

És másoknál ugyanúgy semmi?

Vagyis ha semmi, akkor nyugodj meg

Ez számodra egyelőre megfejthetetlen

Az úgynevezett lélek, az valami furcsaság, ugyebár

Én sem tudnám pontosan definiálni

Még kérdeztem volna, hogy honnan jött

Miféle teremtmény?

Isteni teremtmény-e?

Mi a szándéka, mi a szándékuk?

Ha ilyen rendkívüli képességekkel rendelkeznek, mi a tervük?

De csendben kámforrá vált

Kimerülten ébredtem

Azt nem mondhatnám, hogy kifosztva

Inkább valahogy „kitakarítva”, „kiporolva”, „átrendezve”

Mindenem megvolt, magamnál voltam

Sőt, nagyon is élesen láttam magam

Jó, nem raboltak el

De betörés után érzi azt az ember, hogy kiforgatták intim titkaiból

Amit keresett, amiért jött, nem találta meg

Engem elég alaposan, de többet nem

Azt a valamit, ami az enyém is, meg nem is, azt nem érintette

Holott nagyon az enyém, mindenemet áthatja

de mégsem teljesen az enyém

Másé is?

Azt mondják, az Istené

Tán azért feltörhetetlen?

Miközben ország-világ előtt viselem, és nem is titkolom

Ha akarnám, se adhatnám át?!

Ahogy éjszakai vendégem kiteregette múltamat

láttam azt a gyerekkori kincses dobozkámat

amiben mágikus vacakjaimat rejtegettem

Egyszer úgy gondoltam

azokat adom szeretteimnek karácsonyra

Mindet külön becsomagoltam

a fenyőfa ágaira akasztgattam

és értetlen simogatásukon-hálálkodásukon együtt derültünk

mert ők azért érezték, hogy többről van szó

mint egy gesztenyéről, egy kagylóról, egy nagyítóról, egy csúzliról…

Az UFÓcska persze tudott erről az egészről:

a vacakjaimról, az ajándékozásról, a kincseim fontosságáról

Turkált köztük, de hiába, azt nem találta

(Fogta a gesztenyét, megforgatta, félretette

Nézte a kagylót, megrázta letette

Belekukucskált a nagyítóba, hagyta

Meghúzkodta a csúzlit, odébb sodorta…)

Ó, hát nem érezte bennük a dolgot!

Tegnap óta finoman kezelem gondolataimat, cselekedeteimet

Játékból úgy teszek, mintha egy üres doboz lennék

Így, ha még egyszer meglátogat földönkívüli vendégem

legfeljebb elcsodálkozik, vagy bosszankodik, esetleg tovább furakszik:

hol rejtőzhetnek még titkok számára e földi világban

Ha Isten teremtménye, még lehet reménye

Rajtam nem fog múlni, kérnie sem kell

Csak nézzen a szemembe, hadd lássam

Észre fogom venni benne azt, amit énbennem keres

A kép forrása: itt