„Aki kiállt Skrabski mellett, az is elmebeteg: már örül a Fidesz bukásának a vadliberális szörnyeteg” ‒ írja a Vadhajtások. Kár
- dombi52
- 1 nappal ezelőtt
- 2 perc olvasás

A cikk itt olvasható:
Csak azért szólok, mert hátha véletlenül valakinél haszna lesz.
Fruzsi tagja a Budaházy Bizottság az Igazságtételért (BBI) nevű civil társulásnak, amely segített megmenekíteni Budaházyt és társait a sokéves fegyházbüntetéstől. Köztársasági elnöki kegyelemmel való megszabadulások óta némelyik egykori hunniás azt igazolta, hogy valójában milyen kiváló régész, Budaházy György pedig történetesen azt, hogy milyen felelősen gondolkodó közéleti szereplő, aki a Magyar Péter-féle globalista honfoglalás veszedelmére figyelmeztette a magyar választókat. Fruzsi tehát már csak ezért is igen jó szolgálatot tett a hazának, amikor beszállt a BBI-be. Ahol aztán kölcsönös személyes ismeretségre is szert tettünk, ezért aztán első kézből jelenthetem ki, hogy Fruzsi nem vadliberális, nem szörnyeteg, ennélfogva az sem eleve elmebeteg, aki kiáll mellette.
Persze az sem, aki őt ilyen jelzőkkel illeti; a magam részéről ugyanis elkötelezett híve vagyok a szabad szólásnak. Sokkal jobban megismerhető a világ a nyers ösztönök, mint a körültekintő lapítások alapján. Valószínűleg Orbán Viktor is ezért olvassa lelkesen a Vadhajtásokat. Legnépszerűbb rovatunkban, a Mindennapi szemezgetésünkben minden áldott nap szívesen ütköztetem egymással pl. a Kurucz.info és a neokohn.hu cikkeit, amikor ugyanabban a témában, vagy hasonlóban szólalnak meg. Nagyon tanulságos látni, hogy kinél hogyan forog az észkerék ‒ az érzelmek hatására. Egy biztos: mindkét netes újságtól szoktam figyelemre méltó, tanulságos értesülésekhez és felismerésekhez jutni, tehát igen sajnálnám, ha bármelyikük is megszűnne.
Ugyanakkor a szívem azért csak a nemzetinek, jobboldalinak, konzervatívnak, kereszténynek mondott táborhoz húz inkább, tehát inkább ennek drukkolok. Annál inkább sajnálom, amikor már olyan kóros elfogultságokat tapasztalok itteni újságoknál, amelyek nem megszüntetni segítenek majd a ránk leselkedő Tiszás hét csapást, hanem elmélyíteni és meghosszabbítani. Ha ugyanis Skrabski Fruzsinának abban a kulcsmondatában, amely szerint ő egyetért a Fidesz leváltásában, de Magyar ötszörös Fidesz lesz, nem a hangsúlyokra ügyelünk, hanem rögtön falnak megyünk, akkor eleve azt sem érthetjük meg, hogy a Fidesz miért végezte úgy, ahogy, de arra sem jöhetünk rá, hogy merrefelé vezethet innen ‒ akár a Fidesz számára is ‒ egy egészséges kiút. Ideje tudomásul venni, hogy mivel a fiatal választók elsöprő többsége szavazott Orbán és a Fidesz ellen, egyenesen politikai öngyilkosság vadliberálisnak meg szörnyetegnek bélyegezni azokat, akik nem Vadhajtás-módra látják a világot, és sokkal gyümölcsözőbbnek ígérkezik azt megfejteni, miért jutottak egy ellenségesnek vagy barátságtalannak tűnő álláspontra. Továbbá: aki olyat képes állítani, hogy „Magyar ötszörös Fidesz lesz", arról rögtön tudható, felelős hazafiként gondolkodik, hiszen nem a globalisták Magyar-féle szekerét óhajtja tolni, ellenkezőleg: azzal számol, hogy az új erőnél még annyi hatalmi önmegtartóztatás sem lesz, mint a most veszteseknél, ennélfogva még nagyobb ország- és nemzetvesztésre számíthatunk. Aki ezt akár az eszével, akár a szívével észreveszi, azt nem elidegeníteni kell felelőtlen szájtépésekkel, hanem gyorsan a keblünkre kell ölelni.
Varga Domokos György
















