Amerika értelmetlen háborúja – Ukrajna soha nem volt nemzet; véres kezek műve (Vukics Ferenc cikke)
–
Mi itt, a Szilaj Csikó szerkesztőségében úgy gondoljuk, itt az ideje, hogy az európai sajtót elborító háborús propaganda ellensúlyozására minél több nyugati gondolkodó elemzését tegyük közzé. Új sorozatunknak az „Amerika értelmetlen háborúja” címet adjuk. Reményeink szerint olvasóink örömmel fogják fogadni azokat az írásokat, amelyek a háború befejezéséről, az egyes hatalmak felelősségének elismeréséről, a béke megteremtésének lehetőségeiről és a lelkiismeret győzelmének szükségességéről szólnak.
Ma David Stockman, volt michigani kongresszusi képviselő, Reagan elnök egykori Vezetési és Költségvetési Hivatala igazgatójának Washington értelmetlen háborúja egy hamis nemzet nevében c. írását ismertetjük. A Fehér Házból való távozása után Stockman a Wall Streeten futott be karriert. Három könyv szerzője: A politika diadala: Miért bukott meg a Reagan-féle forradalom; A nagy deformáció: A kapitalizmus korrupciója Amerikában; és a TRUMPED! Egy nemzet a pusztulás szélén... Az üzenetek ma hangosan és tisztán érkeznek – a zuhanó fonttól kezdve, az olaszországi, svédországi és még további establishment-kormányok elutasításán át, Orbán magyar miniszterelnök felhívásáig. Ezek az üzenetek arról szólnak, hogy fejezzük be a szankciós háborút, méghozzá sürgősen. Néhány dolgot helyre kell raknunk.
Washington ostoba beavatkozása az Oroszország és Ukrajna közötti belső viszályba és az ezzel járó globális szankcióháború a legostobább és legpusztítóbb projekt, amely a modern időkben a Potomac partjainál megszülethetett. És ennek az aljas ostobaságnak az építészeit – Bident, Blinkent, Sullivant, Nulandot és másokat – nem lehet elég keményen elítélni.
Végül is ezt az őrültséget olyan elvont politikai normák nevében követik el, mint a jogállamiság és a határok szentsége, amelyekkel Washington valójában teljesen nevetségessé teszi magát.
A Föld bolygó bármely más nemzeténél többször sértette meg ezeket a normákat az elmúlt évtizedekben.
Többek között a szerbiai, iraki, afganisztáni, líbiai, jemeni, szíriai, szomáliai stb. beavatkozásai nemcsak értelmetlenek voltak, hanem magától értetődően megsértették a jogállamiságot és a határok szentségét, amelyek miatt Washington most annyira hangosan veri a mellét. Ráadásul Washington ebben a zavartalan képmutatásban tobzódva felhagyott a józan ész használatának minden látszatával. Egy józanul gondolkodó embert azért mégiscsak érdekelné, hogy miért is jött létre ez a konfliktus, és miért is teljesen lényegtelen az amerikai haza, vagy akár egész Európa nemzetbiztonsága szempontjából. Az alapvető történelmi tény az, hogy a szovjet korszakban a vaskalapos kommunista uralom alatti viszonylag rövid időszakaitól eltekintve Ukrajna soha nem volt nemzetállam, főleg nem az 1991 utáni „véletlenül megszületett” határain belül. Valójában 1918 előtt 275 éven keresztül területének nagy része a cári Oroszország határvidéke, vazallusa vagy egyenesen tartománya volt. Tehát nem egy régóta fennálló, etnikailag és nyelvileg egységes állam agresszív szomszédjának inváziójával van dolgunk, hanem a különálló nyelvek, területek, gazdaságok és történelmek maradék potpourrijával (egyvelegével), amelyeket azt megelőzően az 1918 és 1991 között uralkodó brutális kommunista vezetők zúztak össze. Ennek megfelelően a stagflációs összeomlás gyorsan közelgő sötét, hideg európai telét nem a Washington és a NATO által hangoztatott nagyszerű elvek hősies védelmének köszönhetjük. Éppen ellenkezőleg,
ez a művelet valójában a status quo ante megőrzésének egy aljas, értelmetlen és mocskos módja. A Fekete-tengertől északra fekvő területeken a jelenlegi állapotokat nem a történelmi fejlődés és a nemzetállamok kialakulásának rendes folyamata, hanem Lenin, Sztálin és Hruscsov véres kezei hozták létre.
Mindenesetre a brüsszeli elitista uralkodók régóta szenvedő áldozatai mostanra kezdik felismerni, hogy milyen elképesztő gazdasági költségekkel is jár Európa népei számára egy ilyen kopottas és törvénytelen cél elérése.
Ennek a felismerésnek a következménye a hétvégi olasz választások villámcsapása és Orbán Viktor az Európai Unióhoz intézett felhívása miszerint, hogy oldják fel a szankciókat, és ezáltal egy csapásra felére mérsékeljék az energiaárakat.
Nem Orbán az egyetlen, aki a szankciók megszüntetését követeli: Kyriakos Mitsotaki görög miniszterelnök is az orosz szankciók visszavonására szólította fel a brüsszeli vezetést. Más politikai vezetők, például Matteo Salvini, aki a konzervatív Liga pártot vezeti, és az új olasz kormány egyik fő ereje lesz, azt mondja, hogy a bekövetkezett károk miatt Európának "újra kell gondolnia" az orosz szankciókat. Hasonlóképpen, a konzervatív Alternatíva Németországért (AfD) párt is a szankciók megszüntetését és az Északi Áramlat 1 és 2 gázvezetékek újbóli megnyitását szorgalmazta (a szabotázs ennek is lehet a következménye) a Németországban megugró energiaköltségek miatt. Az AfD képviselője, Mariana Harder-Kühnel például nemrég megismételte Orbán felhívását. "Az uniós bürokrácia rendelte el a szankciókat, és most mi fizetjük a számlát" – mondta.
A font sterling devizapiacán a péntek óta tapasztalható romlások mindennél erőteljesebben beszélnek arról, hogy mi is történik körülöttünk.
A brit font rövid időre minden idők legalacsonyabb szintjére zuhant ma délelőtt, az ázsiai kereskedési órák során elérte az 1,0349 dollárt, áttörve ezzel az 1985-ös korábbi rekordalacsony szintet. A mai zuhanás ráadásul a pénteki 3%-os zuhanást követte, miután az új Truss-kormány átfogó adócsökkentéseket és a vállalkozásoknak és magánszemélyeknek nyújtott masszív energetikai mentőcsomagot jelentett be. Hasonlóképpen, a font árfolyamával párhuzamosan csökkent az angol államadósság árfolyama is, és a hozamok ma ismét meredeken emelkedtek. A 10 éves államkötvény hozama 4,11% volt, ami 28 bázisponttal magasabb péntekhez képest, és megdöbbentő, 342%-os emelkedés az egy évvel ezelőtti 0,93%-os hozamhoz képest.
Kétségek híján, íme a font sterling útja az elmúlt tizenkét hónapban. A devizapiacok részéről ez egy hatalmas lefelé mutató hüvelykujj, ha valaha is volt ilyen. De a lényeg itt nem a keynesiánus fecsegés a 45%-os legfelső jövedelemadó-kulcs csökkentésének "hibájában", valamint a munka és a beruházás egyéb akadályainak megszüntetésében keresendő.
Ami valójában tönkreteszi az Egyesült Királyság költségvetési fenntarthatóságának maradványait, az Truss teljesen ostoba terve, hogy befagyassza az összes energiaárat az összes polgár és vállalkozás számára. Ez évente több mint 200 milliárd dollárba, vagyis a GDP 5%-ába kerülne az ország számára. Ez a neokonzervatív őrület ámokfutása.
Ha London meg akarja szabadítani fogyasztóit a megterhelő energiaáraktól és közüzemi számláktól, akkor csak követnie kell Orbán Viktor tanácsát: be kell fejeznie az orosz energia-, élelmiszer- és egyéb nyersanyagexport elleni szankciós háborúját. Ez a megoldás egy fillérjébe sem kerülne az államkincstárnak.
A font összeomlása általános ébresztőként kell szolgálnia Európa és Washington számára is. Azzal, hogy hadat üzentek a korábban Oroszországgal folytatott produktív és békés kereskedelemnek, Európa vezetői – különösen az Egyesült Királyság új kormánya – feláldozták saját jólétüket és polgáraik életszínvonalát egy elképesztően korrupt, antidemokratikus kijevi rezsim érdekében, amely pedig semmi nemesebbet nem akar épségben megőrizni, mint az egykori szovjet főtitkárok halott kezének lenyomatát. Vagy, ahogy James Howard Kunstler barátunk helyesen foglalta össze:
„Egyezzünk meg abban, hogy az Ukrajna nevű helyhez Amerikának soha semmi köze sem volt. Évszázadokon át nem vettünk róla tudomást. Miután hazánk hivatásos háborús uszítói és washingtoni katamitáik a nagy hegemón lármában, elpusztították Irakot, Afganisztánt, Líbiát, Szomáliát és még sok más országot, Ukrajnát tették meg következő különleges projektjüknek. Ők szervezték meg a 2014-es kijevi puccsot, amely megbuktatta a megválasztott elnököt, Janukovics urat, hogy egy óriási szélhámosokat foglalkoztató szalont és egy nemzetközi pénzmosodát hozzanak létre. A másik stratégiai cél az volt, hogy Ukrajnát felkészítsék a NATO-tagságra, ami az országot gyakorlatilag egy előretolt rakétabázissá tette volna közvetlenül az orosz határ mellett. Mert, nos, Oroszország az Oroszország!”
1991 óta minden ukrán elnökválasztás egy olyan nemzetet mutatott, amely radikálisan megosztott a keleti és déli oroszbarát lakosság és a középső és nyugati oroszellenes nacionalisták között. Amikor a kommunista uralom ökölbe szorított öklét eltávolították, Ukrajna olyan területté vált, amely arra vágyik, hogy felosszák a kormányzást könnyebbé tevő joghatóságokra.
Itt van például a 2010-es választások eredménye, amely egy oroszbarát politikust juttatott az elnöki székbe, és okot adott Washington puccsára, és amely hamarosan polgárháborúba sodorta az országot. A fenti térkép a tényleges számadatoknak aligha felel meg. A sárga Timosenko-támogató területek nagy részén 80%-os vagy annál is nagyobb arányban szavaztak a nacionalista jelöltre. A kék területek nagy részén az oroszbarát Janukovics hasonlóan nagy arányban győzött. Ez azonban nem egy rövid távú választási politikaeredmény volt: Valójában annak a visszatükröződése volt, amely megmutatta, hogy
az elmúlt három évszázadban összeállt ukrán nemzet valójában egy hamis képződmény. Az első világháború vége előtt nem is létezett ukrán állam. Csehszlovákia és Jugoszlávia mesterséges és fenntarthatatlan államalakulataihoz hasonlóan, amelyeket önző politikusok hoztak létre Versailles-ban (különösen a hazai szavazatokra hajtó Woodrow Wilson), Ukrajna is a Szovjetunió új urai által létrehozott geopolitikai mérnöki munka terméke.
Valójában "Ukrajna" történelmi eredete dióhéjban leírható. A későbbi Ukrajna 1654-ben csatlakozott Oroszországhoz, amikor Bohdan Hmelnickij, a zaporozsjei sereg egyik hetmanja kérvényezte Alekszej orosz cárnál, hogy a zaporozsjei sereget fogadja be Oroszországba. Vagyis a cári Oroszország hozta létre a mai Ukrajnát azáltal, hogy szolgálatába fogadta a félelmetes kozák harcosokat, akik annak központi régióját lakták. A hadsereget és az akkor a hetmanok ellenőrzése alatt álló kis területet "u kraine"-nak nevezték, ami oroszul annyit jelent, hogy "a határon". Ez a kifejezés a XII. században keletkezett, és az Oroszország határán fekvő területeket jelölte. A következő 250 év során a terjeszkedő cárok egyre több és több szomszédos területet csatoltak magukhoz. A keleti és déli területeket "Novorusszija" (Új Oroszország) néven nevezték el, amely területek közé tartozott az a Krím is, amit Nagy Katalin 1783-ban megvásárolt az oszmánoktól. Vagyis Amerika saját függetlenségi harcának idején a mai Ukrajna szívét a cári önkényuralom hosszú karja uralta.A bolsevik forradalom után persze gyökeresen megváltozott a térkép. Lenin 1919-ben az egykori Orosz Birodalom területének egy részén létrehozta Ukrajna szocialista államát. Ukrajna 1922-ben hivatalosan Ukrán Népköztársaság lett, fővárosa Harkov lett (1934-ben Kijevbe költözött). Ennek megfelelően az új kommunista állam elnyelte Novorussziját. Az alábbi térképen zöld színnel jelölt terület keleti és déli részei is a fennhatósága alá kerültek, beleértve Donyeck, Luganszk területeket, valamint az Azovi-tengerrel és a Fekete-tengerrel határos Herszon és Zaporizzsja területeket, amelyek a mai, Oroszország által támogatott népszavazások helyszínei lettek. 1939-ben a hírhedt náci-szovjet paktum eredményeként Sztálin annektálta Lengyelország keleti területeit, amelyeket a térkép sárga színnel jelöl. Sztálin és Hitler közös rendelete alapján a történelmi Galícia területét és a lengyel Lvov városát Ukrajnához csatolták. 1940 júniusában Sztálin legközelebb Észak-Bukovinát (barna terület) csatolta el Romániától. Majd később az 1945-ös jaltai konferencián Sztálin Churchill és Roosevelt követelésére a magyarországi Kárpátaljai Ruszinföldet a Szovjetunióhoz, és ezen belül Ukrajnához csatolta. Ezeket a sztálini elcsatolásokat együttesen ma Nyugat-Ukrajna néven ismerjük, amelynek népe érthető módon nem vevő az orosz dolgokra. Ugyanakkor a lila terület (Krím) 85%-ban orosz ajkú lakosságát Hruscsov 1954-ben Ukrajnának ajándékozta, éppen azért, hogy biztosítsa az ukránok hűségét a kommunista diktatúrához.
Ezen nyilvánvaló jogtalanságok ellenére a Szovjetunió felbomlása után Ukrajna örökölte ezeket a kommunista konföderáció által meghúzott határokat, amelyeken belül több mint 40 millió orosz, lengyel, magyar, román, tatár nemzetiség és számtalan kisebb népcsoport élt. Ezek a nemzetek mindannyian csapdába estek. Egy olyan újonnan kikiáltott országban találták magukat, ahol nem különösebben akartak élni.
Alexander G. Markovszkij az American Thinkerben jól összefoglalta, hogy miért is van szükség "Ukrajna" szerencsétlen szerkezetű államának újraértelmezésére és felosztására:
Ukrajna területeinek felosztására van szükség, nem pedig arra, hogy egy értelmetlen háborút vívjunk a cárok és komisszárok kézlenyomatának megőrzése érdekében.
„A mai ukrán polgárháborút tehát nagyban súlyosbítja az a tény, hogy ellentétben az olyan pluralista társadalmakkal, mint az USA, Kanada, Svájc és Oroszország, amelyek toleránsak a különböző kultúrákkal, vallásokkal és nyelvekkel szemben, Ukrajna nem az. Nem meglepő, hogy a pluralizmus iránti elkötelezettség nem bizonyult az erősségének. Annak ellenére, hogy a kijevi rezsimnek nem voltak történelmi gyökerei az általa uralt területeken, a függetlenség kikiáltása után ukrán szabályokat és az ukrán nyelvet kívánta erőltetni a nem ukránokra is. Ennek eredményeként a Krímben és Kelet-Ukrajnában mindig is oroszbarát érzelmek – az orosz nyelv hivatalos státuszának elismerésétől a nyílt elszakadásig – uralkodtak. Nyugat-Ukrajna mindig is a lengyel, román és magyar gyökereihez vonzódott. A hangsúlyozottan oroszellenes Lengyelország nem hagyhatja ki ezt a stratégiai lehetőséget arra, hogy visszaszerezze földjét és megbosszulja a jaltai konferencia által okozott megaláztatást.”
A Nyugat ragaszkodása a Lenin, Sztálin és Hitler által megállapított ukrán határok status quo-jának fenntartásához, a stratégiai doktrína és az erkölcsi elvek közötti szakadékot mutatja. A lengyelek nem titkolják ambícióikat. Andrzej Duda lengyel elnök nemrégiben kijelentette: "Évtizedekig, és talán, Isten ments, évszázadokig nem lesznek határok országaink – Lengyelország és Ukrajna – között. Nem lesz ilyen határ!"
Románia sem maradt le mögötte terveivel, különösen annak fényében, hogy az egykori Észak-Bukovina sok lakosa már román útlevéllel is rendelkezik.
Ukrajna területe más népek földjeinek mozaikja. Ha meg akarjuk állítani ezt az őrült háborút és biztosítani akarjuk a békét Európában, ahelyett, hogy az Oroszország által megrendezett kelet-ukrajnai népszavazást szemfényvesztésnek neveznénk, az ENSZ égisze alatt tisztességes népszavazást kellene tartani az összes vitatott területen, és hagyni kellene, hogy az emberek döntsenek arról, milyen kormányt akarnak.
Ez volt tehát David Stockman Washington értelmetlen háborúja egy hamis nemzet nevében c. cikkének ismertetése. Mondanom sem kell, hogy a hamis Ukrán állam felosztása távolról sem jut eszébe Washingtonnak. Elvégre ez megszüntetné a legújabb neokon indokot arra, hogy az örökké tartó háborúk áldásait a bolygó legszebb részeire is kiterjesszék.
