Amerika megveszi Európát! – Mi meg vegyünk hazait! (Vukics Ferenc jegyzete)
„A világpiac inkább egy megtévesztő metafora, mintsem valóság.”
Karátson Gábor-kör
Hűségesebb olvasóink talán emlékeznek még a 2021 nyarán született „A 2022-es választás lesz a liberális kapitalizmus végstádiuma hazánkban” c. írásomra, amely szerencsére annak idején sok ezer emberhez eljutott. Ennek a cikknek néhány fontos megállapítását érdemes felelveníteni ahhoz, hogy megértsük Németország és az EU lassú ébredezése mögötti folyamatokat és végleg tudomásul vegyük a Karátson Gábor Kör megállapítását, hogy „a világpiac inkább egy megtévesztő metafora, mintsem valóság.”
Nemrég érkezett a hír, hogy Németország attól tart, hogy az államilag támogatott amerikai és kínai riválisok tisztességtelen versenye miatt elveszíti nagvállalatait,
s eközben az EU összeszedte minden bátorságát és azzal vádolja Washingtont, hogy egy vagyont keres az ukrajnai háború következményeiből.
Most pedig jöjjön egy kis ismétlés, hogy a német és az európai panaszokat jobban megértsük és ebben az újonnan formálódó világban el tudjuk helyezni Magyarországot.
„A rendszerváltozás során elképesztő mértékű sokkhoz vezetett Magyarországon, hogy a neoliberális gazdaságpolitika legjobb tanulójává akart válni, és minden innovációt, hatékonyságot a külföldi tőkétől várt. Jött persze külföldi tőke, többségi külföldi tulajdonba került a bankszektor és jött a devizahiteles összeomlás is. Túl radikális volt a gazdasági kiárusítás Magyarországon. Ehhez a folyamathoz valóban szükség volt némi külföldi tőkére, de egy felelősen gondolkodó államban nem lett volna szabad a technológiailag értékes cégeket elkótyavetyélni. Lengyelország kicsit óvatosabb volt, és vigyázott, hogy több nemzeti értéket őrizzen meg és nagyobb hazai irányítással rendelkezzen a gazdaság felett. Ez lényegesen előrelátóbb stratégia volt, mint a magyaroké.”
Prof. Dr. Andreas Nölke szerint:
„Egy közép-európai függő gazdaság esetében egy sor fontos döntést német városokban hoznak meg. Van innováció a függő gazdaságokban is, a multik végeznek innovációt és a nekik beszállító nemzeti cégek is. Vannak a hazai cégekben hazai fejlesztések. De ha közelebbről nézzük a multik szervezeteit, akkor láthatjuk, hogy a leginnovatívabb tevékenységek és a legmagasabb innovációs kiadások az anyaországi központban folynak. A legnagyobb értéket ígérő, legígéretesebb tevékenységeket általában otthon tartják, nem viszik Lengyelországba vagy Magyarországra, bár jelenleg ez nem tűnik olyan súlyos problémának. Most is rengeteg érték áramlik a nyugati cégközpontokba például ottani magas fizetések formájában, de engem a hosszú távú tendencia aggaszt jobban. Ha a multi az országot egyfajta összeszerelő egységként használja, akkor nehéz saját hazai bajnokokat, innovatív, külföldiektől ily módon nem függő cégeket felemelni, amelyekkel a döntések a nemzetgazdaságon belülre kerülhetnek.”
A kutató szerint a magas hozzáadott értékű szektorokban és tevékenységekben kellene saját nemzeti márkákat építeni. Könnyű a szupermarketek között, a médiában, a bankszektorban nemzeti cégeket építeni. De a fejlett iparágakban sokkal nehezebb. Magyarországon és a régióban van hazai tőke és vannak hazai tőketulajdonosok. De ezek a hazai tőketulajdonosok sok esetben jelenleg nem a technológiailag legfejlettebb, leginnovatívabb iparágakat irányítják. Nincs ellenőrzésük az export nagy része felett sem. A nemzeti tőke bizonyos szektorokra korlátozódik, mezőgazdaságra, kiskereskedelemre, élelmiszeriparra, médiára, szolgáltatásokra. Erős ipari szektor kell, amely technológiában is képes versenyre kelni a külföldiekkel, az államnak pedig sok pénzt kell befektetni e cégekbe. Magas minőségű munkaerőt kell biztosítania például a hazai cégeknek, ez a második hozzávaló.
A kommunizmusban a felsőoktatás és technológia területére egész sok állami beruházás érkezett, de a kommunizmus bukása óta a felsőoktatásban a technológiafejlesztés területét nem vették elég komolyan a térség kormányai.
Magyarországnak erős hazai cégek kellenek, és a pénzügyi szektor feletti ellenőrzés ennek egy nagyon fontos lépése.
Ha hazánk nem ellenőrzi a pénzügyi szektort, akkor a hazai cégek nem jutnak hitelekhez, ha növelni szeretnék a kapacitásaikat. A leggyorsabban növekvő gazdaságokban a pénzügyi szektor hazai irányítás alatt áll, ez az iparosítási stratégia alapeleme.
Komoly beruházások kellenének még a felsőoktatásba és egyetemekbe, az egyetemeken zajló technológiai fejlesztésekbe.
Mariana Mazzucato olasz közgazdász szerint
újból vállalkozó államra van szükség, mivel már jelenleg is számos alapvető innovációt nem a magánszektornak, hanem az állami finanszírozású kutatásoknak köszönhetünk.
A magánszektor abban jó, hogy az innovációt profitábilissá tegye és termékként elterjessze, de a valódi innováció nem a magánszektorban, hanem sokszor az állami egyetemeken vagy kutatóintézetekben születik meg. A NER sokat emlegetett szitokszó az ellenzéki médiában, de a felzárkózáshoz fontos alapvető szektorokat jelenleg is a külföldi cégek uralják, s ez azt is jelenti, hogy a nemzetgazdaságban keresett profitot ki is viszik az országból.
Prof. Dr. Andreas Nölke így vélekedik erről:
„Az egyik probléma tehát a technológiai függőség, a hosszú távú perspektívák hiánya. Mit csinálunk, ha a multi elviszi a termelést keletre? A másik ügy tényleg az, hogy kié a profit többsége. Ha egy autót nézünk, a profitból a székhely fölözi le a legtöbbet, mert ott zajlik a tervezés, a marketing, a termelés megszervezése. Csak kisebb profitot szerezhet az a hely, ahol az autókat gyártják és ebből kisebb béreket is lehet kifizetni. Ha ez egy stabil világrend, akkor nem igazán engedi a felzárkózást a nyugati bérszintekhez.
A fejlődő gazdaságoknak szükségük lenne némi védelemre kezdetben, hogy kineveljék a nemzeti vállalataikat, ahogy a nyugati országok is tették a korábbi évszázadokban. Néha kereskedelmi védelemre is szükség lenne. Vagy szabad, liberális szellemi tulajdonjogi rendszerre.
Mivel a fejlett országok nem engedik a vámokat és a szellemi tulajdonjogok adásvételét pedig erősen korlátozzák, bizonyos értelemben igyekeznek távol tartani azt a létrát a felzárkózó országoktól. A ma felzárkózó országoknak nem engedik meg azokat a támogató vámokat, amelyekre mondjuk a nyugati országok építettek a múltjukban.
Az USA volt a világ leginkább protekcionista országa évtizedeken át a késő 19. században, de Németország és Japán is extrém módon protekcionista volt. És most ezek az országok nem engedik másoknak, hogy hasonló felzárkózási utat kövessenek.”
„A nyugati cégek és a kormányok ráadásul szorosan összefonódva vitték végbe a felzárkózást. Ma egy magyar elemzőnek erről csak annyi jut eszébe, hogy 'korrupció'. A NER-t ostorozó ellenzékieket alaposan ki kellene faggatni arról, hogy mi is az ő megoldásuk igazi háttere. A kapitalizmusból a magyar tömegek nem a NER miatt maradtak ki, hanem a rendszerváltoztatás módja miatt.
„A nemzeti tőkések és az állam közti szoros együttműködésre manapság úgy tekintünk, hogy az a korrupció, a járadékvadászat vagy a haveri kapitalizmus melegágya. Ha megvizsgáljuk a kínai és indiai gazdaságokat, akkor azt látjuk, hogy az állam nagyon szorosan együttműködik a helyi cégekkel. Ma azok a leggyorsabban fejlődő gazdaságok, amelyek ezt a mintát követik.
Dél-Korea esetében is látható, hogy egyáltalán nem baj, ha az állam erősen támogatja a hazai cégeket, mert a közös célok elérése érdekében szükség van egy ilyen szövetségesi hálózatra.”
Ennyit az ismétlésről. Azóta soha nem látott válságok sorozata van a nyakunkon, és
ha most nem látjuk be, hogy csak egy mítosz volt a szabad verseny, akkor csak vesztesen kerülhetünk ki a mostani folyamatokból.
Nem hihetünk olyan szabályok létében, amelyet a nagy piaci szereplők sohasem tartottak be.
Ha a gazadaságilag „kicsik” és „gyengék” szólaltak fel azzal kapcsolatban, hogy a „nagyok” valójában mégiscsak a saját cégeiket támogatva váltak a piac uralkodó szereplőivé, akkor a panaszkodókat „összeeskövés-elméletek támogatóinak”, alkalmatlan, hozzá nem értő szereplőknek titulálták. Ma Berlin érzi úgy, hogy a globális kereskedelmi szabályok erodálódása olyan mértékű, hogy be kell látnia, hogy Franciaország "Vásárolj Európát" elképzelése az ő túlélését is jelentheti.
Németország attól tart, hogy az államilag támogatott amerikai és kínai riválisok tisztességtelen versenye miatt elveszíti az európai és a nemzetközi piacokat uraló nagy cégeit.
Az új amerikai támogatási csomag nemcsak fenyegeti az EU iparát, de annak összeomlását is előidézheti. Németország ezért úgy döntött, hogy felülbírálja régóta fennálló ellenérzéseit az olyan tervekkel szemben, mint például a francia "Buy European Act", amely szabályozná a helyben termelt áruk vásárlását.
Berlin növekvő szimpátiája a francia megközelítés iránt annak a jele, hogy Németország attól tart, hogy a hagyományos kereskedelmi rend felbomlott, mivel Washington Kína példáját követve masszív állami támogatást nyújt a saját iparának. Az EU egyik kereskedelmi szempontból liberálisabb nemzeteként Németország általában ellenezte a beavatkozó ipari stratégiára vonatkozó francia javaslatokat, mivel úgy vélte, hogy az ilyen intézkedések megszegnék a szabadkereskedelmi tabukat.
A németek azonban most nagy változáson mennek keresztül. Az uniós kereskedelmi miniszterek pénteki brüsszeli találkozója, valamint Olaf Scholz német kancellár és Elisabeth Borne francia miniszterelnök berlini találkozója előtt már ők is szabadulnának ezektől a tabuktól.
Az amerikai inflációcsökkentő törvény, amely 369 milliárd dollár értékű támogatást és adókedvezményt nyújt az amerikai zöld vállalkozásoknak, mindkét találkozó napirendjén kiemelt helyen szerepel majd. Az uniós országok attól tartanak, hogy az amerikai törvény elszívja a beruházásokat Európából, és dühösek a diszkriminatív rendelkezések miatt, amelyek arra ösztönzik a fogyasztókat, hogy a "Buy American" (vegyenek amerikait) szellemében cselekedjenek, ha elektromos járművet vásárolnak.
Mivel az Egyesült Államokkal folytatott tárgyalások lassan befejeződnek, kevés a remény egy, a korábbi megállapodásra hasonlító egyezmény megszületésére. A német tisztviselők most már nyíltan beszélnek arról, hogy most már nemcsak arról van szó, hogy a milliárdos állami támogatásokat kellene a kulcsfontosságú zöld technológiákba (például az akkumulátorokba, a szélenergiába vagy a hidrogénbe) irányítani, hanem olyan követelményeket is meg kellene alkotni, amelyek kiváltságos helyzetbe hoznák az európai termelést.
Robert Habeck német gazdasági miniszter csütörtökön azt mondta, hogy az EU-nak "határozott választ" kell adnia az amerikai törvényre.
Habeck a Handelsblatt című német napilapnak azt mondta, hogy ez az állami támogatási döntések gyorsabb jóváhagyását jelentené az Európai Bizottság részéről,
és több támogatást kapnának "a helyi termékek beszerzését" megcélzó programok.
Ez utóbbi pont kulcsfontosságú, mivel az Emmanuel Macron francia elnök által szorgalmazott "Buy European Act" felé mutat, amely az amerikai kedvezményekhez hasonlóan az európai alkatrészek felhasználását támogatná a kulcsfontosságú iparágakban. Ez azonban valószínűleg más kereskedelmi partnerek ellenszenvét is kiváltaná, mivel hátrányos helyzetbe kerülnének.
"A helyi termékek támogatásának kérdése nagyon kényes, mert ez ellentétes a Kereskedelmi Világszervezet (WTO) szabályainak lényegével, amely szerint nem szabad diszkriminálni a külföldi vállalatokat" – mondta Elvire Fabry, az Institut Jacques Delors vezető kutatója.
Fabry arra figyelmeztetett, hogy az EU "azt kockáztatja, hogy átlépi a Rubicont", és elveszíti hitelességét a globális kereskedelmi szabályok korábbi harcos védelmezőjeként. Az EU a külkereskedelem nagy aránya miatt sokkal jobban függ a kerekedelmi szabályoktól, mint az Egyesült Államok.
Habeck egy szerdai berlini gazdasági csúcstalálkozón felszólalva elfogadta, hogy az EU intézkedéseinek "lehetőség szerint" összhangban kell maradniuk a multilaterális kereskedelmi szabályokkal, de arra is figyelmeztetett, hogy az Egyesült Államok és Kína tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatával szemben nem elég "csak kritizálni és panaszkodni".
Habeck elmondta, hogy a helyi tartalomra vonatkozó követelmények már régóta "ismeretlenek" az EU számára, de hangsúlyozta, hogy Európa a mikrochipgyártás területén már járt ilyen úton.
Felvetette, hogy egy ilyen intézkedés a globális kereskedelmi szabályok alapján mentességet élvezhet, amennyiben az EU bizonyítani tudja, hogy nem "nemzeti" előnyök megteremtéséről van szó, hanem "a szuverenitás stratégiai igényéről".
Az EU azzal is vádolja Washingtont, hogy egy vagyont keres az ukrajnai háborún
"Kilenc hónappal Ukrajna lerohanása után Vlagyimir Putyin kezdi megtörni a Nyugatot" – állapítja meg a Politico egy meglepő beismerésben, amely éles fordulatot jelent a korábbi mainstream média optimizmusához és a Fehér Ház Ukrajnát támogató „biankócsekkes” megközelítésének éljenzéséhez képest.
"Magas rangú európai tisztviselők dühösek Joe Biden kormányára, és most azzal vádolják az amerikaiakat, hogy egy vagyont keresnek a háborún, miközben az uniós országok szenvednek."
Az európai tisztviselők körében egyértelműen növekszik a frusztráció amiatt, hogy Washington nem hajlandó tárgyalóasztalhoz kényszeríteni a Zelenszkij-kormányt, miközben soha nem látott mennyiségű, milliárdos nagyságrendű fegyver- és védelmi segély ömlik az országba, kockáztatva a NATO és Oroszország közötti kiszámíthatatlan eszkalációt. Eközben az európai lakosság a téli hidegben továbbra is elsőként fizeti meg az árát az egyidejűleg kialakuló súlyos energiaellátási válságnak. Közben egyes vezetők még mindig az "áldozatvállalás" elvont eszméit hangoztatják. Biden ellentmondásos zöld támogatásainak és adóinak bevezetését követően sokan úgy érzik, hogy igazságtalanul büntetik az európai iparágakat ebben a kritikus helyzetben.
Egy magas rangú európai tisztviselő a Politico című lapnak nyilatkozva ráadásul azt a Fehér Ház politikáját is kifogásolta, hogy
„Az USA az ukrajnai háborút valójában arra használja fel, hogy az amerikai védelmi vállalkozók zsebét tömje tele, miközben az európai kérések süket fülekre találnak. Senki sem tesz semmit, hogy enyhítsenek a veszteségeken.”
"Tény, hogy ha józanul nézzük, az az ország, amely a legtöbbet profitál ebből a háborúból, az USA, mert több gázt ad el, méghozzá magasabb áron, és mert több fegyvert ad el, mint eddig bármikor" – mondta a magas rangú tisztviselő.
A neve elhallgatását kérő személy elismerte, hogy nagymértékű hangulatváltás zajlik, amelyet nagyrészt az amerikai kormányzat "mindenáron győzni Ukrajnában" álláspontja vezérel:
Az európai ipar tönkretételével fenyegető amerikai támogatások nyomán folyamatosan erősödik az európai vezetők dühe. A Kreml valószínűleg örömmel fogadja a nyugati szövetségesek közötti mérgezett légkör kialakulását.
"Valóban történelmi fordulóponthoz érkeztünk" – mondta az EU magas rangú tisztviselője, aki szerint az amerikai támogatások és a magas energiaárak okozta kereskedelmi zavarok kettős csapása azzal fenyeget, hogy a közvéleményt a háborús erőfeszítések és a transzatlanti szövetség ellen fordítja.
"Amerikának fel kell ismernie, hogy a közvélemény számos uniós országban változik".
Az amerikai Nemzetbiztonsági Tanács azonban az utóbbi időben megismételte azt az álláspontját, hogy a válsággal kapcsolatos felelősség kizárólag Putyint terheli. Washington a felpörgetett amerikai cseppfolyósított földgázszállításokat egyszerűen úgy kommentálja, hogy ez csak az "Oroszországtól való diverzifikáció" szükségességét biztosítja – olvasható az NSC közleményében.
Még a tipikusan engedelmes uniós külügyi vezető, Josep Borrell is megkérdőjelezi és jelzi, hogy az európai vezetés elveszíti a hitét az Ukrajna támogatására irányuló "egységes" erőfeszítések során, és a Politicónak nyilatkozva elismerte: "Az amerikaiak – barátaink – olyan döntéseket hoznak, amelyek gazdasági hatással vannak ránk".
"Az Egyesült Államok négyszeres multiplikátorhatással adja el nekünk a gázát, amikor az átkel az Atlanti-óceánon" – mondta Thierry Breton belső piacért felelős európai biztos szerdán a francia televízióban. "Természetesen az amerikaiak a szövetségeseink... de ha valami rosszul megy, azt a szövetségesek között is ki kell mondani".
Egy másik, a Politico jelentésében idézett uniós diplomata leírta, hogy Biden 369 milliárd dolláros ipari támogatási rendszere – a zöld iparágak támogatására az inflációcsökkentő törvény részeként – pánikot keltett az európai fővárosokban.
"Az inflációcsökkentő törvény mindent megváltoztatott" – mondta az uniós diplomata. "Washington még mindig a szövetségesünk vagy már nem?" "Ez a növekvő düh az utcára is átcsaphat, mivel ezen a télen valószínűleg több európai háztartás fog áram- és fűtéshiányt tapasztalni, ami tovább fokozza az uniós politikusokra nehezedő nyomást.”
Csorba László közgazdász úgy tudja, hogy
„a tökéletes verseny esetében tökéletes az informáltság, így nem alakulhat ki bizalomhiány sem: tökéletes lesz az együttműködés a szereplők helyzetének, állapotának megfelelően. Egymás céljainak tudatos akadályozása ezáltal csak valamely nem tökéletes versenytípus jellemzője lehet.”
Ha ez így van, akkor nálunk a szabad piac sosem valósult meg. Az európai nagyok most érzik meg, hogy mit is érezhettek a kelet-európai államok, amikor szembesültek a nyugati vállalatok adófizetői pénzeken megalkotott erőfölényével. Most egy még erősebb kutya követeli ezektől a cégektől és kormányoktól „az első nászéjszaka jogát”.
Ha pedig ők újból elfogadhatónak találják, hogy az államok támogassák a „nagy nemzeti cégeiket”, akkor nekünk sem szabad belealudnunk a szabad verseny meséjébe.
A végére pedig megint egy ki ismétlés
A Karátson Gábor-kör szerint nekünk a magyar közéletben olyan sokat emlegetett harmadik útra van szükség:
„Az egyik oldalon a magánvállalkozások korlátokat nem tűrő szabad versengése hatalmas cégbirodalmak kialakulásához vezetett. Az új pénzarisztokrácia korrumpálta az államot és a nemzetek feletti szervezeteket, amelyek a helyi társadalmakkal fizettetik meg a termelés egyre növekvő természeti, szociális és kulturális költségeit, az úgynevezett externáliákat. A multinacionális üzleti hálózatok megszabadultak a helyi politikai közösségek ellenőrzésétől. Egyidejűleg azonban magát a piacot is felszámolták: a tranzakciók többsége többé nem egymástól független szereplők között zajlik, a vállalkozások száma radikálisan lecsökkent, és méretük, jövedelmük, információs lehetőségeik szélsőséges különbsége illuzórikussá teszi a kapcsolatok piaci jellegét. A világpiac inkább egy megtévesztő metafora, mintsem valóság.”
„…mindenekelőtt vissza kell szerezniük a helyi, munkahelyi, szakmai és kulturális közösségek jogát az önrendelkezéshez, hogy maguk dönthessék el, milyen sorsot szánnak utódaiknak. S hogy élni is tudjanak jogaikkal, olyan feltételeket kell kiharcolniuk, amelyek biztosítják az érintettek érdemi részvételét a döntésekben, és szolidáris együttműködésre ösztönöznek. A személytelen kényszerintézmények alternatívája a decentralizáció és az értelmes egyet-nem-értés politikai kultúrájának kialakítása. Azonban nincs tényleges önrendelkezés világgazdasági függőségünk mérséklése nélkül: ehhez pedig ki kell szállnunk a kényszeres növekedés és örömtelen pazarlás mókuskerekéből, hogy javainkkal célszerűen gazdálkodhassunk, és mindenki értelmes munka fejében jusson tisztességes megélhetéshez. Önrendelkezés, decentralizáció, felelős részvétel, emberi léptékű gazdaság – a fennálló viszonyok között ezek a követelések megvalósíthatatlanok.”
Adam Smith annak idején „láthatatlan kezet” ígért, most pedig azt tapasztaljuk, hogy mégiscsak igaz a régi magyar mondás: „Minden szentnek maga felé hajlik a keze!”
