Amerikai szakértők szerint zsoldossereggel kell pótolni az ukrán veszteségeket. Euripidész meglátása

Vukics Ferenc jegyzete

Állítólag 50-80 000 fő csoportosítást hoztak létre az ukránok, és ezzel akarnak ellentámadást indítani Bahmut térségében. A kijevi vezetés már több alkalommal jelezte, hogy nem minden számukra biztosított támogatás nyilvános, ezért elképzelhető, hogy a késedelmes nyugati szállításokról és lőszerellátási problémákról szóló hírek egy része valójában csak az információs hadviselés része. Akármi is az igazság, elképzelhető, hogy az elkövetkező időszakban komoly mozgásokra számíthatunk a fronton. Egy sikeres ukrán előrenyomulás jobb tárgyalási pozíciókat eredményezhet Kijev számára, míg egy esetleges vereség visszafordíthatatlan folyamatokat indíthat be az ukrán társadalomban.

A háború eseményeit figyelemmel kísérő olvasóink talán még emlékeznek Jens Stoltenberg NATO-főtitkárnak a Müncheni Biztonságpolitikai Konferencián tett kijelentésére, miszerint a NATO-nak azért kell segítenie Ukrajnát,

mert Putyin győzelme sokkal rosszabb, mint a háború eszkalációja.

„Oroszország háborús győzelmének kockázata nem hasonlítható össze azzal az eszkalációval, amit Ukrajnának a szövetségesei által nyújtott katonai támogatása jelent, ezért kell segíteni az ukránokat a győzelemhez, mert itt a globális biztonságról van szó. Néhányan aggódnak amiatt, hogy az Ukrajnának nyújtott támogatásunk eszkalációt válthat ki. Hadd mondjam el világosan: nincsenek kockázatmentes lehetőségek. A legnagyobb kockázat azonban Putyin győzelme” – hangsúlyozta akkor a főtitkár.

A kijelentés után mindenki megbizonyosodhatott arról, hogy a NATO-nak van olyan vészforgatókönyve, amely az esetleges ukrán összeomlásra is képes katonai választ adni.

Nem sokkal ezután Ruszlan Sztefancsuk ukrán házelnök kijelentette: Ukrajna azt reméli, hogy a korábbi szabályozást megkerülve lehetővé teszik a számára, hogy a legkorábban idén nyáron meghívást kapjon a NATO-ba.

“Arra számítunk, hogy Ukrajna a vilniusi NATO-csúcson meghívást kap, és megkezdődik a csatlakozási folyamat a szövetséghez” – mondta Sztefancsuk.

Néhány nappal ezelőtt Lengyelország párizsi nagykövete a francia LCI tévécsatornának adott interjúban kijelentette, hogy Ukrajna vagy megvédi a függetlenségét, vagy be kell lépniünk a konfliktusba. Az Ukrajinszka Pravda által idézett cikk szerint Jan Emeryk Rościszewski azt mondta:

”Nem a NATO, Lengyelország vagy Szlovákia fokozza a nyomást, hanem az Ukrajnát megszálló Oroszország foglalja el Ukrajna területeit. Oroszország gyilkolja az ukrán népet. És Oroszország rabol el ukrán gyerekeket. Az orosz agresszor alapvető értékeinket, civilizációnk és kultúránk alapjait fenyegeti, így egy ukrán vereség esetén nem lesz más választásuk, mint belépni a háborúba.”

A nagykövet nyilatkozatán később finomított a nagykövetség, rámutatva, hogy a beszélgetésből kiderül, nem történt bejelentés Lengyelország közvetlen beavatkozásáról. A diplomata csupán figyelmeztetett egy ukrán vereség lehetséges következményére, egy lehetséges orosz támadásra vagy több közép-európai ország – a balti államok és Lengyelország – bevonódására.

Akár elszólás volt, akár a későbbi magyarázat az igaz, egyértelműen kijelenthetjük, hogy minket semelyik változat sem nyugtat meg.

Ezt követően Mariusz Błaszczak lengyel nemzetvédelmi miniszter a PolskieRadionak adott interjújában arról számolt be, hogy a lengyeleknek készen kell állniuk arra, hogy harcoljanak hazájukért.

„A békés élet biztosításához erős hadseregre van szükség, ezért a lengyeleknek készen kell állniuk arra, hogy harcoljanak hazájukért. A lengyel állampolgároknak fel kell készülniük országuk védelmére. Ha lefegyverezzük Lengyelországot, egy agresszív szomszéd trófeájává válunk.

NATO-tagok vagyunk, de tudnunk kell, hogy senki sem fogja megvédeni Lengyelországot a lengyelek helyett” – mondta Błaszczak.

Március közepén pedig itt a Szilaj Csikón írtunk arról, hogy az orosz támadás következményeit megvizsgáló lengyelek arra a következtetésre jutottak, hogy keleti határaikat olyan nehéz védeni, hogy vagy eleve visszavonulnak a Visztula vonaláig, vagy „az offenzív honvédelem” lehetősége mellett döntenek, és határaikat átlépve elfoglalják a sokkal könnyebben védhető, tőlük keletre lévő területeket.

Rakjuk is össze a felvezetőben szereplő kijelentéseket:

• „Putyin győzelme sokkal rosszabb, mint a háború eszkalációja.”

• „Az orosz agresszor alapvető értékeinket, civilizációnk és kultúránk alapjait fenyegeti, így egy ukrán vereség esetén nem lesz más választásuk, mint belépni a háborúba.”

• „NATO-tagok vagyunk, de tudnunk kell, hogy senki sem fogja megvédeni Lengyelországot a lengyelek helyett.”

• „Kelet-Lengyelország katonailag nehezen védhető.”

Korábban már többször írtam arról, hogy egyes amerikai szakértők szerint egy esetleges ukrán összeomlás esetén úgy gondolták, hogy nem közvetlenül a NATO-ra, de annak egyes tagországaira (hajlandóak koalíciója) támaszkodva kellene közvetlen katonai segítséget nyújtani Kijevnek. Ez természetesen súlyos eszkalációhoz vezetne.

Nemrégiben a Chatham House által szponzorált szimpóziumon egy másik, a nyugati kormányok számára kevésbé veszélyesnek tartott lehetőséget is felvetettek annak érdekében, hogy megelőzzék az ukrán rezsim összeomlását:

a neves külügyi és biztonságpolitikai szakértők egy Nyugat által fizetett és felszerelt nemzetközi zsoldoshadsereg felállítását szorgalmazták.

A „nyugati zsoldosoknak” már eddig is jelentős szerepük volt az ukrajnai csatatéren. Az „ukrán idegenlégióban”, a katonai és biztonsági magánvállaltok alkalmazottjaként és a „nacionalista zászlóaljak elvtársaiként” már eddig is több tízezer jól felkészített harcossal támogatták az ukrán ellenállást.

Most azonban annak a lehetőségét vetették fel, hogy az ukrán veszteségek pótlása érdekében egy egész hadsereg toborzását és finanszírozását kellene biztosítani.

A Chatham House zártkörű összejövetelén azok a volt amerikai tábornokok, külügyi vezetők, tanácsadók, hírszerzési tisztviselők és tudósok ültek össze, akik a régebbi elnöki adminisztrációkban vezető szerepet töltöttek be. Ezeknek az embereknek a véleményére azért is érdemes odafigyelni, mert nemcsak a múltban, de jelenleg is olyan tapasztalatok birtokában vannak, amelyeket a jelenlegi vezetés is rendszeresen felhasznál döntéseinek előkészítésében.

A Chatham House szabály az adott rendezvényen részt vevők által elmondottak közvetlen idézését és a nyilatkozók beazonosítását tiltja, de lehetővé teszik magának a tartalomnak a bemutatását.

A résztvevők túlnyomórészt az eszkaláció fokozásának további lehetőségein gondolkodtak. Egy kivételével mindegyik résztvevő támogatta, hogy további fegyvereket szállítsanak Ukrajnának. Az egyik neves elemző egy más országokból származó harcosokból álló "idegenlégió" létrehozását javasolta, hogy kiegészítsék Ukrajna egyre szűkülő képzett katona és munkaerő-állományát. A résztvevők nagy többsége támogatta azt az elképzelést, hogy mindent kockára tegyenek az Oroszország feletti győzelem elérése érdekében. A résztvevők egyike sem említette azokat a fenntartásokat, amelyeket Donald Trump volt elnök május 17-én hangoztatott az ukrajnai nukleáris eszkaláció kockázatával kapcsolatban.

Az a kérdés, hogy az orosz-ukrán háború hogyan válhat egy szélesebb konfliktussá, nem kapott figyelmet. Frusztrációjuk inkább arra irányult, hogy a nyugati támogatások ellenére nem tűnik valószínűleg, hogy Ukrajna legyőzi Oroszországot.

Kiképzett személyzet és lőszer hiányában – érvelt az egyik felszólaló – Volodimir Zelenszkij ukrán elnök esetleg komolyan fontolóra venne egy kínai béketervet, különösen azután, hogy Peking sikeresen közvetített az iráni-szaúdi vitában.

Ne lepődjünk meg – mondta a tanácskozás végén az egyik vezető előadó –, ha Ukrajna elnöke, Zelenszkij felkarolja Kína béketervét. Nyugaton senki sem számított arra, hogy Kína közvetíteni fog Szaúd-Arábia és Irán között.

„Washington elutasította Kína Ukrajnára vonatkozó béketervét, de Zelenszkij nem. Oroszország megtartaná az Azovi-tengert és a Donbasz nagy részét. Valós a veszély, hogy egy ilyen rendezést Ukrajnára kényszeríthetnek, mivel lassan elfogy az ember- és lőszerállománya.”

Amerika Kínáról alkotott véleménye "primitív" – tette hozzá a szakértő –, és hajlamos alábecsülni a kínai kifinomult politikai módszereit.

Egy olyan szakértő szerint, aki több hónapot töltött a helyszínen elmondta, hogy Ukrajna kevésbé képes elviselni a jelenlegi mértékű személyi veszteségeket, mint Oroszország.

„A teljes hadsereg, amelyet a NATO egy orosz támadásra felkészülve 2014 és 2022 között képzett ki, halott, és az újoncokat jelenleg háromhetes kiképzés után vetik harcba. Ukrajna legjobb katonái már meghaltak a háborúban. Nem arról van szó, hogy Ukrajnának szó szerint elfogyott a katonának sorozható lakosság, hanem arról, hogy a fegyveres erőinek minősége, a sorkatonáké és a tiszteké egyaránt, romlott.

A civil gazdaság kritikus részei össze fognak omlani, ahogy a munkaerő jelentős részét a hadsereghez csoportosítják át."

Ez a szakértő Ukrajna "helyrehozhatatlan" (elesett vagy súlyosan sebesült) veszteségeit az oroszok kétharmadára tette: 120.000 ukrán halott vagy súlyosan sebesült szemben 150.000-200.000 orosszal szemben.

Az amerikai szakértő elemzők becslései valamivel magasabbak Ukrajnára vonatkozóan, de a stratégiai következtetés ugyanaz:

Oroszország a rendelkezésére álló nagyobb hadsereggel megnyeri az ellenség kifárasztására törekvő háborút.

„Egy ukrán zászlóalj januárban 600 embert veszített, 700 embert kapott utánpótlásul, majd februárban újabb 800 embert veszített – ez két hónap alatt 60%-os veszteséget jelent.”

Az előadó szerint a patthelyzetet megszüntető áttörés kilátásai az érintkezési vonal mentén rosszak. A várható ukrán tavaszi offenzíva a hadtörténelem egyik legjobban várt manővere, és Oroszországnak rengeteg ideje volt a védelmi állások előkészítésére.

Egy másik szakértő szerint Ukrajnának 650 modern nehéz harckocsira és 1000 felfegyverzett harcjárműre lenne szüksége ahhoz, hogy jelentős változást érjen el az erőviszonyokban.

Egy volt magas rangú amerikai parancsnok amellett érvelt, hogy az Egyesült Államoknak 1000 Abrams M1 harckocsit kellene küldenie Ukrajnának, bár nem fejtette ki, hogy honnan lehetne ezeket beszerezni.

„Ukrajnának olyan fegyvereket kellene kapnia, amelyek képesek mélyen, az Oroszország belsejében lévő célpontokat megsemmisíteni, és az USA-nak meg kellene szabadulnia attól a mesterségesen létrehozott korlátozástól, amely szerint Ukrajna nem támadhat orosz területeket. Oroszország is a csatatér része".

Amerikának politikai korlátai vannak az Ukrajnának nyújtott segélyek tekintetében – ellenkezett a Pentagon egy korábbi magas rangú tisztviselője:

Ha két év múlva már nem tudunk nagy mennyiségű segélyt nyújtani Ukrajnának, akkor jobb, ha már most szembesülünk ennek a hiányosságnak a várható veszteségeivel.

Egy külpolitikai elemző, aki az amerikai védelmi minisztériumnak adott tanácsokat, megjegyezte, hogy Putyin 1,7 millió tartalékost hívhat le, ha kell.

"Lehet, hogy jó móka elsüllyeszteni orosz hajókat a Fekete-tengeren vagy megsemmisíteni célpontokat Oroszországon belül, de ez nem enyhíti az Ukrajnára nehezedő nyomást. Ez olyan, mint az amerikai polgárháború. A déliek hatékonyabban harcoltak, de az északiaknak elsöprő előnyük volt emberben és lőszerben. 1865-re a délieknek nem volt elég katonájuk Richmond megvédésére.”

A védelmi minisztérium tanácsadója szintén egy Ukrajnáért harcoló nemzetközi önkéntes hadsereg felállítását kezdeményezte.

Egy korábbi magas rangú külpolitikai tisztviselő azt javasolta, hogy

az Egyesült Államok fenyegesse meg Kínát újabb szankciókkal, hogy korlátozza az Oroszországnak nyújtott támogatását. „Bár az Oroszországgal szembeni szankciók nem váltak be, Kína más eset, mert Oroszországnál jobban integrálódott a világgazdasági rendszerbe.”

A tanácskozás egyetlen békepárti résztvevője szerint az ukrajnai háború elindított egy globális átrendeződést, amelynek hatása jól látszik a Kína–Irán–Szaúd-Arábia megállapodáson.

„Amerika ukrajnai baklövéseit látva a szaúdiak arra a következtetésre jutottak, hogy Amerika nem fog egyetlen katonát sem kockáztatni a térségben lévő szövetségeseinek biztonsága érdekében, ezért más barátokat keresnek. A Törökország, a Kína és Oroszország közötti kereskedelmi közvetítőként virágzik, és közben rendezte kapcsolatait az Öböl-államokkal, valamint Izraellel. India, amely állítólag szövetségesünk Kínával szemben, Oroszország legnagyobb olajvásárlójává vált, és jelentősen bővítette Kínával folytatott kereskedelmét, amely ma már nem olajimportjának 30%-át biztosítja.

Az Egyesült Államok katasztrofálisan veszít befolyásából azzal, hogy alábecsüli Oroszországot. Nincs meg az ipari kapacitása ahhoz, hogy tüzérségi lőszerrel lássa el Ukrajnát. A legjobb politika az azonnali tűzszünet.

Ez egyesek szerint megalázó lenne az Egyesült Államok számára, de valójában üdvözítő dologként kell rá tekintenünk. Az 1970-es években Vietnam szívességet tett az USA-nak azzal, hogy megalázta, mielőtt Oroszország tette volna ugyanezt.

A vietnami bukás lehetővé tette az amerikai védelmi stratégia teljes újragondolását, és Amerika végső győzelmét a hidegháborúban. Putyin tehát szívességet tehet az USA-nak azzal, hogy most megalázza és rákényszeríti arra, hogy a későbbiekben sikeresebb stratégiát alkalmazzon.”

Euripidész szerint sok ezer kéz erejét képes legyőzni egy bölcs tanács. Én az utolsó felszólalóra koncentrálnék…