2023. jún. 10.

Amikor az illúzió találkozik egy jól irányzott páncéltörő rakétával, mindig a rakéta nyer...

„When illusion and delusion meet an anti-tank guided missile, the missile wins every time...”

Az ukránok többsége továbbra is úgy gondolja, hogy fél éven belül legyőzik Oroszországot. A Rating Szociológiai Csoport felmérése azt mutatja nekünk, hogy a kijevi vezetés vagy továbbra is mesteri módon fedi el a valóságot saját lakossága előtt, vagy a megfélemlítési akciói értek be ennyire.

A felmérés szerint csak a lakosság 1% nem hisz abban, hogy országa győztesként kerül ki a konfliktusból.

A nyugati sajtóban oly régóta várt „tavaszi ellentámadásról ” is az volt az általános vélemény, hogy az ukrán erők a nyugati fegyverekkel és kiképzéssel komoly előnybe kerülhetnek az oroszokkal szemben.

Az ukránoknak egy egész világot behálózó saját PR hadseregük is van. Clayton Morris és Dan Cohen szerint a mainstream média megpróbálja megvédeni Ukrajnát.

Ők ezt a jelenséget hívják Ukrajna PR-hadseregének. Ez a hadsereg ellenőrzi a műsorokba hívott vendégek mondanivalóját és ők írnak történeteket a nyugati média számára.

Aztán az elmúlt napok borzalmas ukrán veszteségeire elkezdtek reagálni a nyugati fősodorhoz tartozó lapok is.

Jelentős veszteségeket szenvedtek el az ukrán csapatok mind katonák, mind nehézfelszerelés tekintetében az elmúlt napokban, mondták el a CNN-nek nyilatkozó magas rangú amerikai tisztviselők.

Ennek oka egyrészt a váratlanul erős orosz ellenállás, másrészt az ukrán hadvezetés és parancsnokok hibái lehetnek. Tegnap mind ukrán, mind amerikai források úgy nyilatkoztak, hogy a régóta várt ukrán offenzíva elindult, a fő összecsapások pedig a front délkeleti részén zajlanak. Volodimir Zelenszkij ukrán elnök éjjeli videóüzenetében arról beszélt, hogy „nagyon heves harcok zajlanak” a front több szakaszán is, de „vannak eredmények, és én hálás vagyok azoknak, akik ezeket elérték”.

Dr. Tom Clonan, az ír hadsereg nyugalmazott tisztje és a dublini TU korábbi oktatója szerint a nyári offenzíváhozaa kijevi vezetés körülbelül 12 páncélos dandárt gyűjtött össze. Ezek közül három dandár – ami egy páncéloshadosztálynak felel meg – régebbi felszereléssel rendelkezik, beleértve a korszerűsített ukrán és orosz T-72-es harckocsikat.

A másik kilenc dandár azonban NATO-felszerelésű és NATO-kiképzésű. Ezzel Zelenszkij támadó ereje három páncélos NATO-hadosztálynak felel meg.

A média narratívája közben folyamatosan változik. Most végre azt is elismerik, hogy az ukránok az életüket kockáztatva menekülnek a sorozás elől. A Business Insider kelletlenül ír arról, hogy az ukrán veszteségek nagyok lehetnek...

A „váratlanul erős orosz ellenállás” csak a véleménybuborékokban élő emberek számára „váratlan” jelenség. A összfegyvernemi képzésben részesült,

valódi katonai szakértők többsége próbálta elmagyarázni, hogy az ukrán offenzíva sikeréről szóló ábrándozások valójában egyetlen egy várakozáson alapulnak, amely arról szól, hogy az első áttörés az orosz csapatokat "pánikba" ejti és megfutamodnak. Úgy tűnik, hogy ez az elképzelés csak vágyálmokon alapult.

Mikael Valtersson volt svéd tiszt és védelmi politikus, elemzését olvasva ugyanerre a megállapításra juthatunk:

„Az ukrán (és nyugati) parancsnokok csak akkor gondolhattak egyáltalán arra, hogy egy ilyen offenzíva sikeres lehet, ha ténylegesen igaz lett volna, hogy a nyugati fegyverek sokkal jobbak az orosz fegyvereknél, a nyugaton kiképzett katonák sokkal jobbak az orosz katonáknál és az orosz harci morál tényleg annyira lehangoló. Ha mindezek a tényezők igazak lettek volna, akkor az Ukrán Hadseregnek lehetett volna esélye a sikerre, de semmi sem látszik alátámasztani ezeket a feltételezéseket. Az ukrán és a nyugati oldalon sokan számítottak az orosz haderő kezdeti kemény ellenállására, de 2-3 napos harc és 6-8 km körüli előrenyomulás után az orosz morál egyre nagyobb mértékű összeomlására számítottak, és egy igazi áttörésre. Most úgy tűnik, hogy ez csupán vágyálom volt, hiszen a harcok még mindig a szürke zónában folynak és az orosz ellenállás töretlen. Ugyanakkor az ukrán erők súlyos veszteségeket szenvednek mind katonákban, mind járművekben.”

Tegnap több háborús elemző is megerősítette, hogy az orosz erők megsemmisítették az első német gyártmányú Leopard II harckocsikat. A napvilágot látott videókon és fényképeken az is látszik, hogy az Egyesült Államok által biztosított Bradley harcjárművek is megsemmisültek.

A videók összesítései szerint legalább 5 német Leopard 2A6 és 2A4 harckocsi veszett oda (kettő megsemmisült, egy találatot kapott, a torony működésképtelenné vált és elhagyták, hármat pedig egyszerűen hátrahagyott a kezelőszemélyzete), legalább hat amerikai M2A2 Bradley ODS-SA gyalogsági harcjárművet lőttek ki páncéltörő rakétákkal. Emellett a támadó ukrán erők amerikai MRAP M1224 MaxxProkat (mindet kilőtték), holland YPR-765 , francia VAB páncélozott szállító harcjárműveket, francia gyártmányú Cézar önjáró tüzérségi lövegeket, amerikai gyártmányú M777-es tüzérségi rendszereket veszítettek el.

Az orosz haderővel kapcsolatban nagyon kritikus Prigozsin is gyorsan gratulált az eredményekhez:

"Szeretnék a saját és a Wagner PMCs csapat nevében, a harcosok és a parancsnokok nevében gratulálni azoknak, akik Zaporozsje irányában megsemmisítették az ellenséges felszerelést – éppen azokat a 'Leopárdokat', amelyeket most széles körben terjesztenek a médiában és a szociális hálózatokban. Köszönjük srácok! Szép munka! Még sok munka vár ránk, hogy visszaállítsuk az orosz hadsereg egykori dicsőségét és az orosz fegyverek ragyogását."

Nem tudom, hogy Prigozsin elhiszi-e bármit is, amit az orosz hadseregről mond. De az biztos, hogy az amerikai és NATO-vezetők minden szavát elhitték.

A History Legends Youtube csatorna az elmúlt napok ukrán teljesítményét valóságos katasztrófának nevezi.

Resperger István ezredes néhány napja nem véletlenül figyelmeztette a harc törvényszerűségeire a túlzottan bizakodókat:

„A sikeres ellentámadáshoz az is kellene, hogy a frontvonalban harcoló dandárok szilárdan tartsák az arcvonalat, és amikor megindulnak a támadó dandárok, a frontvonalban álló csapatok is felfejlődjenek az offenzívához. Ezzel szemben azt látjuk – főleg a donyecki területen –, hogy nagyon nagy a vesztesége az ukránoknak, vagyis azoknak az erőknek, amelyek biztosították volna a támadó műveletet, legalább 25–40 százalékát elveszítették. Az ukránok még mindig hátrányt szenvednek a tüzérségi eszközök tekintetében, a légvédelmi rakétáik pedig kifogyóban vannak, Egy ilyen nagy műveletnél, ha tíz dandárt megindítanak, a támadó erők légi oltalmazása csakis úgy lehetséges, ha az arcvonalból vagy a hátországból vonnak el légvédelmi eszközöket, azt viszont az oroszok könnyen kihasználhatják. Az ukránoknak ráadásul kevés bevethető repülőgépük van, körülbelül 50-60, amely támogathatná a hadműveletet.”

Resperger ezredes szerint „ezért kért Zelenszkij a legutóbbi körútján F–16-osokat. A tavaszi, nyári ellentámadást nézve azonban ez már a veszett fejsze nyele”.

A pilóták kiképzése, a repülőeszközök áttelepítése ugyanis alsó hangon fél év, de a logisztika megtanulása még ennél is több időt vesz igénybe.

„Az ukránok kétszáz F-16-ost kértek. Nincs is ennyi hallgatójuk az egyetemeken, akik repülő szakon tanulnak.”

Az ezredes nem tartja valószínűnek, hogy ezt a hiányt külföldi pilótákkal lehetne pótolni, hiszen ők zsoldosnak minősülnének. Bár hozzátette, kiskaput jelenthetne, ha külföldi pilóták kapnának nagyobb számban ukrán útlevelet.

„A háborúban már sok zsoldos kapott ukrán állampolgárságot, de nem hiszem, hogy azt meg merné lépni a Nyugat, hogy például amerikai pilóták ukrán útlevéllel tömegesen harci cselekményekben vegyenek részt” – vélekedett.

Az ezredes nem hiszi, hogy az ukránok átjutnak az oroszok védelmi rendszerén,

szerinte bizonyos „irányokban nagy területeket nyerhetnek, de mivel az oroszok már létrehoztak hadműveleti és stratégiai tartalékokat, azzal el tudják szigetelni ezt a betörést, és vissza tudják állítani az eredeti helyzetet. Ez pedig vérfürdőt eredményezhet mindkét részről. Az sem valószínű, hogy a sikertelen hadművelet után újra tudnának próbálkozni az ukránok, hiszen az ország hadra fogható tartalékai vészesen megfogyatkoztak, hasonló erőfeszítésre hosszabb távon aligha lesz képes.”

A támadás sikerét biztosító tényezőket vizsgálva azt láthatjuk, hogy az ukrán parancsnokokat a politikai vezetés belehajszolta egy olyan műveletbe, aminek szakmailag alátámasztott háttere nincs.

A támadás sikere nagyban függ a folyamatos és megbízható felderítéstől, miközben azt látjuk, hogy az ukrán támadással egy időben nincsenek NATO AWACS, Sentinel, Artemis rendszerek beüzemelve, és úgy tűnik, hogy az ISR tevékenység a területen közel nulla. Úgy tűnik, hogy

vagy a NATO most magára hagyta az ukránokat, vagy az oroszok használnak új zavaró berendezéseket a fronton, mert a támadó erők a korábbi időszakokhoz képest „vakon” harcolnak.

A légi támogatás teljes hiányát látjuk a harctéren, így a szárazföldi támadó tevékenységet nem lehet zökkenőmentesen sem a régi szovjet, sem pedig a NATO doktrínák szerint végrehajtani. Az egész eddig úgy néz ki, mintha nem lenne kiképzett személyzet, helyben improvizálnának, ami totális káoszt okoz.

Az erőknek, eszközöknek a fő erőkifejtés irányába való összpontosítása és a döntő erő- és eszközfölény létrehozása is alapjában befolyásolja a támadás sikerét. Ehelyett az ukránok egy számbeli és minőségi fölényben lévő ellenség jól megerősített frontvonalára vetették magukat (az oroszok elsöprő légi és tüzérségi fölényben vannak, valamint jobban felszereltek). Ez legjobb eredmény Oroszország számára:

az ukrán hadsereg legjobb hadosztályait kis orosz veszteségek mellett megsemmisítik.

A harcok jelenleg az Orikhivtól nyugatra lévő Lobkove és a tőle délre lévő Robotino körül összpontosulnak. Lobkovét rövid időre elfoglalták az ukrán erők, de később az intenzív orosz bombázások miatt visszavonultak.

Robotinóban az orosz erők a településhez közelebbi előretolt állások második vonalába vonultak vissza, majd az orosz erők visszafoglalták az elvesztett állásokat, és jelenleg az ukrán erők másodszor is elfoglalták azokat. Most az orosz erők megpróbálják másodszor is visszafoglalni az első vonalat. Az ukránok azonban még mindig nem érték el Robotino települést, és nyílt terepen, orosz aknamezőkön keresztül nehéz harcot vívnak, és lehet, hogy másodszor is vissza kell vonulniuk az eredeti állásaikba.

Úgy tűnik, az ukrán erők nem képesek elegendő átjárót nyitni az aknamezőkön a támadás előtt. A támadás során csak néhány aknamentesítő járművet használnak. Ezek mögött az ukrán páncélosok egy oszlopban haladnak előre, ami könnyű célpont az orosz páncéltörő és tüzér eszközök számára. Az ukránok megismételték az oroszok által a háború elején elkövetett hibákat.

Az ellenség megbízható és egyidejű (a harcászati és hadműveleti mélységben történő) pusztításából sem valósul meg semmi.

Egy offenzíva előtt a támadó félnek biztosítania kell a légi és tüzérségi fölényt, hogy le tudja fogni az ellenséges tüzérséget, fedezze az átjárónyitó erőket és a támadó csapatok csoportosításait. És ezzel egyidejűleg megsemmisíteni a védők parancsnoki struktúráit és logisztikai csomópontjait. Mivel az oroszok nagy létszámú tartalékokkal rendelkeznek, a tartalékok mozgás és manőverszabadságának felszámolása és ellátási útvonalak pusztítása nélkül nem lehet sikert elérni. Ehhez képest az oroszok még a támadás fő irányaiban is háromszoros tüzérségi fölénnyel rendelkeznek, és az is előfordul, hogy az ukrán erők mindenféle tüzérségi előkészítés nélkül indítják meg a támadásukat.

Nem látjuk, hogy mit tettek az ukrán erők az ellenség megtévesztése érdekében. A harcászati, hadműveleti meglepés, a tevékenységek álcázása, a váratlanság biztosítása szintén nagyon fontos tényező. A tavaly őszi harkivi offenzíva során megtapasztalt eljárásokból most semmit sem láthatunk. A megtévesztés lehetősége a zaporizzsjai fronton nem létezik. Általánosságban azt mondanám, hogy egy olyan ellenséggel szembeni támadás, amely rendelkezik mindazokkal az előnyökkel, amelyekkel az orosz haderő rendelkezik a zaporizzsjai fronton, öngyilkosság.

A magas támadási ütem, a kezdeti siker gyors kihasználása is a támadás sikerét biztosítja. Ebből sem látunk semmit. Az offenzíva még nem ért véget, és a támadásban résztvevő erők döntő többsége még mindig Orikhiv körül van (több mint 600 harckocsival és ugyanennyi harcjárművel). Jelenleg sokszor még az orosz harcelőőrsök támpontjait sem sikerült elfoglalni, miközben óriási veszteségeket szenvedtek. Ahol sikerült előrenyomulniuk, ott néhány száz métert tettek meg öt nap alatt és az első lépcsőben védő erők peremvonalát még el sem érték. Egy támadó köteléknél a 25-40%-os veszteség (a dokrtinák szerint ez már 30%-os veszteség esetén is fennáll)

azt jelenti, hogy már nem lesz képes a feladatát teljesíteni.

Az ukrán offenzíva jövője borúsnak tűnik, ha az áttörést vezető erőket megsemmisítik, mielőtt elérnék az orosz fő védelmi vonalakat. Nyoma sincs a terep mesteri kihasználásának, a manőverek széles körű alkalmazásának. Enélkül az ukránoknak nincs esélyük az orosz erőket szétdarabolni, egymástól elszigetelni és részenként megsemmisíteni. Az oroszoknak sikerült a számukra legmegfelelőbb mozgási folyosókba kényszeríteni az ukránokat és előre tervezett tüzekkel csapásokat mérni rájuk. Nagy a valószínűsége annak, hogy Ukrajnának minden tartalékát fel kell használnia ahhoz, hogy átjusson az orosz első lépcsőn, de akkor elfogynak az erőik és nem használják ki az esetleges sikereket, és kénytelenek lesznek visszavonulni.

Az ukrán offenzíva legvalószínűbb kimenetele egy borzalmas veszteségekkel járó kisebb területi nyereség, és egy tökéletesen bizonytalan, talán tarthatatlan harctéri helyzet lesz.

Egyes elemzői vélemények szerint hiányzik a műveletből Zaluzsnyij határozottsága merészsége, vakmerősége, kockázatvállalása.

Az alárendelt csapatok határozott, megbízható és folyamatos vezetése, irányítása, a csapatok tevékenységének biztosítása, az együttműködés megszervezése sem valósult meg. Ezt a közösségi médiát bejárt felvételek és képek jól bizonyítják.

Az elemzők egy része a legnagyobb taktikai hibát az ukrán járművek összevonásában látja. A harcjárművek közötti távolság az utakon és a nyílt terepen 25-100 méter kellene, hogy legyen, nem pedig 10, 5 vagy 1 méter. Ezeket a zárt ukrán oszlopokat rendszeresen szétlövik a tüzérségi csapások, és olyan közel vannak egymáshoz, hogy a találatot kapott járműveket ki sem tudják kerülni a még épek. A lánctalpak nyomaiból látszik, hogy össze-vissza próbáltak tolatgatni, hogy kikerüljék a lángoló harcjárműveket, miközben ha letértek az útról, akkor azonnal aknára futottak. A vezető harckocsit a tüzérség kiiktathatta, ami aztán elzárta az utat, a járművek pánikszerűen megfordultak, megtörve a köztük lévő távolságot, az oszlopokat záró járművek szintén találatot kaptak, nem volt menekvés, mindannyian egy rakáson voltak, amikor tüzérséggel vagy helikopterekkel megsemmisítették őket. A páncélozott járművekkel nehéz tolatni, mivel a látótávolság korlátozott.

Itt tisztán látható, hogy igaz az az állítás, hogy évekbe telik egy jó harckocsivezető kiképzése és a csak néhányhetes NATO kiképzés ezt nem tudja pótolni.

Hol van a légvédelem? Ukrajna 37 német Gepard (gepárd) eszközt kapott. A Gepardokat arra tervezték, hogy fedezzék a támadó harckocsi- és gépesített lövész zászlóaljakat. A drónvideókon azonban egy Gepardot sem látunk. Hol vannak az elektronikai harc-csapatok? Miért repülhetnek az orosz drónok a harci zóna felett, az ukránok pedig nem? Miért nem használnak ködgránátokat a megközelítések és áttörési kísérletek fedezésére? Képzett szakasz- és századparancsnokok ilyen hibákat nem követnek el.

Sokan felteszik a kérdést, hogy most hol vannak azok a dicsőített NATO tanácsadók, akik ezt megtervezték? Ezeket a taktikákat tanították a NATO kiképzők?

Az ukrán 47. gépesített dandár van a támadó ék elején. A dandár katonái intenzív kiképzésen vettek részt Németországban és az Egyesült Királyságban. Ők önkéntesek és nem sorkatonák. Nyugati fegyverekkel vannak felszerelve, nem szovjet korabeli fegyverekkel. Egyesek szerint a NATO által intenzíven kiképzett és felszerelt dandár tagjai közül sokan nem rendelkeznek harci tapasztalattal, ezért Ukrajnának olyan tapasztalt egységeket kellett volna küldenie, mint például a 3. Azov Különleges Támadó Dandár. A NATO szerint azonban ez a legjobb dandár, amellyel át lehet ütni az orosz védelmet.

A Moon of Alabama katonai blogon felteszik a kérdést:

Van a NATO-nak olyan tisztje, akinek van valódi harctéri tapasztalata? Melyek voltak az utolsó háborúk, amiket Németország, Lengyelország és más „kiképző országok” vívtak? És megnyerték?

„A NATO hadseregek jelenleg tanulják, hogyan kell harcolni. Ukrán katonáktól. Nem pedig fordítva. És nem jó értelemben: miután az ukrán katonák meghalnak, a NATO kitalálja, mit csináltak rosszul. És igyekszik nem megismételni a hibáikat. Két-három év múlva NATO-gyakorlatok lesznek az aknamentesítésről, a harckocsikkal való támadásról, a támadó hadseregek légvédelmének biztosításáról. Talán, ha az ipar gyorsan lép, még olyan tüzérségi ágyúk is lesznek, amelyek naponta több mint 100 lövést képesek leadni. Feltéve, hogy a NATO és beszállítóik összeszedik magukat, és elegendő lőszert gyártanak ahhoz, hogy naponta több mint 100 lövést adjanak le. Tanulság Ukrajnának: ha olyan katonák képzik ki a katonáidat, akiknek nincs más harctéri tapasztalatuk, akiknek amúgy Afganisztánban is szétrúgták a seggüket, akkor nem tanulod meg, hogyan kell győzni.”

Az igazi tanulság pedig az, hogy hiába van a Nyugatnak és az ukránoknak egy egész világot behálózó saját PR hadseregük,