ÁRNYÉK ÉS FÉNY ‒ Hosszú Zoltán emelkedett elmélkedése

Árnyék mögött fény ragyog.

Nagyobb mögött, még nagyobb.

Amire nézek, az vagyok.

1889. január 3-án, Torinóban egy férfi lép ki otthonából az utcára. Pár lépésnyire tőle, az úton, egy megmakrancosodott lovat lát, akit gazdája kegyetlenül, ostorral ver. A lóhoz lép, átöleli, majd hatalmas zokogásban tör ki. A férfi ‒ most már tudjuk ‒ még tiszta, de hideg értelme találkozott szíve irgalmával. Ekkor a szíve még egy utolsó kísérletet tett az irgalom irányába. De már késő volt. A hatalom és az erő világának prófétájaként, a Nemlétnek tett hosszú évek szolgálata a férfi elméjét már felemésztette. Szánandó, végzetes meghasonulásában értelme már nem engedett szíve irgalmának, és megőrült. Ez a férfi sokak prófétája, Nietzsche volt. Még tíz évet élt teljes ápolásra szorulva, szótlanul.

Amit nem tudatosítunk belül, az megjelenik mint sors kívül. Ezért kár lenne Istennek ezt az ajándékát ‒ amit hívhatunk akár Nietzsche Tapasztalatnak ‒ figyelmen kívül hagyni. Ez számomra azt jelenti, hogy a tapasztalat tanulságát levonva, azt bölcsességgé párolva léphetünk tovább Lélek útján. Meglátásom, hogy ez nem csak személyes, de kollektív, nemzeti létünkre is érvényes. Isten Nietzschén keresztül sötét tükröt állított elénk, úgyhogy köszönettel tartozunk. Miért? Mert egy igazsággal ajándékozott meg bennünket. Ez az igazság így hangzik: az elmével nem lehet az elmén túlit felfogni. Mert erre a hit való.

Az önnön titáni elméjének hódoló Nietzsche ezt az igazságot vagy nem ismerte fel, vagy nem akarta felismerni. Ezért nem láthatta az árnyék mögött a Fényt. Így aztán a Fény tagadójaként a hatalom, az erő, az irgalmatlanság prófétájává avatta önmagát. Valójában az Antikrisztus prófétájává. Ezért, amint Judás is, nem szavaival, hanem tragikus léte által ajándékozta meg az emberiséget ezzel az igazsággal.

Ám e nevezett férfiú valójában ekkor már haldokolt. A Nemlét szolgálata tette ezt vele. Aztán elméje sötétjéből megszületett kinyilatkoztatása: Isten halott. Ekkor Nietzsche ‒ mint Isten és önnön lelke gyilkosa ‒ meghalt. E kinyilatkoztatását aztán átvette a világ, és a világ egy része hitt neki. Ők is meghaltak. És a holtak temették halottaikat (Mt 8,21.22).

Hogy mégis tudatában volt, legalább is sejtette, tragikus döntésének következményét, azt szavai igazolják, amikor azt mondja, hogy „Aki szörnyekkel küzd, vigyázzon, nehogy belőle is szörny váljék.” És azt is mondja, hogy „Aki hosszasan tekint egy örvénybe, az örvény visszanéz rá.”

Az „Amire nézek, az vagyok” igazságát az ókor embere ismerte. Ezt az igazságot mitikus képekben rögzítette. Leírva így hangzik: aki a Medúza szemébe néz, az kővé válik. Ez az igazság az Írásban is helyet talál: Lót felesége, mivel nem tudta elengedi saját, régi világát, visszanézett a kénköves lángokban égő Szodomára és sóbálvánnyá vált.

Földi létében a Megváltó ‒ aki legyőzte a világot ‒ csak annyit foglalkozott e világ sötétjével, amennyire épp szükség volt. Mert mi is a sötét? …hiány (nem érdemes nagybetűvel írni). A Fény hiánya. Mint ahogy a rossz a Jó hiánya. Korunkban ez a hiány ‒ mivel a végét érzi ‒ nagyon akar lenni. Hogy tud lenni? Többek között úgy, hogy elhisszük a hatalmát. A hiány, bár gyáva, de ravasz és fondorlatos, tudja, hogy milyen borzongatóan izgalmas a vele való foglalkozás, és ezt suttogja: Nem számít, hogy gyűlölsz engem, csak foglalkozz velem, nézz engem. A világjárványok, az elszaporodó háborúk ‒ a médián keresztül ‒ az időnket, a figyelmünket kérik, követelik. A hiány, a sötét hol csillog, hol félelmet kelt, és ha hagyjuk, akkor lenyűgöz, sőt megkötöz. Bár jószándékúak lehetnek, de úgy hazánkban, mint szerte a világban sokan, a média által, e pandémiákból és háborúkból, a rémhírekből élnek. Ők a járványok és a háborúk szakértői. Talán sokakra ébresztően hatnak, mégis, a transzcendencia hiánya miatt ‒ feltételezem, nem tudatosan ‒ részben a Nemlétet szolgálják. Mert a Nemlét gyors, tudatosan nem észlelt (szakszóval: szubliminális) információkkal az sugallja, hogy csak test vagy, hogy a földi élet a legnagyobb érték, és így félned kell, mert ha elveszíted, megszűnsz, ezért már itt a földön érvényesítened kell magad, az igazad. A Nemlét hazudik, mint mindig.

„Legyen neked a hited szerint", szól Jézus, és mi, magyarok azt mondjuk, hogy mindenki saját sorsának kovácsa; ez azt jelenti, hogy mi teremtjük meg saját valóságunkat. Mert akinek, aminek adjuk időnket és figyelmünket, annak elhisszük hatalmát. Akaratlanul is. És az bálvánnyá is válik.

Így akikről úgy véljük, hogy hatalmon vannak, bizonyos értelemben mi adjuk a hatalmat a kezükbe. Mi támogatjátok őket ebben. A legnagyobb hatalmuk az az, hogy információs kampányokkal meggyőznek minket, hogy több hatalommal rendelkeznek, mint ténylegesen.

Ezért igaz az, hogy aki a hatalmát rá akarja erőltetni valaki másra, az arról tesz tanúságot, hogy ő maga erőtlen. Azért erőtlen, mert aki félelmet kelt, az maga is fél. Ha ezt felismerjük, már egy lépést tettünk, úgy a Csillogó Sötétség leleplezésének irányába, mint önnön, Ég adta erőnk felismerésére.

Az Apokalipszis végidőt jelent, de ez a végidő nem a világ vége, hanem az emberiség egy korszakának a vége. Ez csak az Istennel való egységből kizökkent világ ‒ „Koyaanisqatsi”, ahogy a hopi indiánok mondják ‒ végét jelenti.

Világunknak van színe és fonákja. A kérdés, hogy melyik oldalát látjuk? A fonákját, vagyis a hiányt, az árnyékot; vagy Isten Fényét.

Jézus megváltói küldetésének első szavai így hangzottak: „Beteljesült az idő, elérkezett hozzátok Isten Országa.”

Ez azt jelenti, hogy az Istentől való elkülönülés régi világa már két ezer éve ‒ bár egyre nagyobb lármával, de ‒ haldoklik. Ám a Mátrix illúzió-világa leplén túl mi mindnyájan Egy vagyunk. Ezért az ígéret áll, egy Új Világ, az Egység Világa születik. Ezért, ha változtatni akarunk, nem a régivel kell harcolni, hanem az új építésén dolgozni. De ezt először meg kell alapozni. Hol? Hát bent, a Lélek terében.

A megalapozás egy tisztulási folyamat, ami bár szenvedéssel és félelemmel jár, de átvezeti az embert a sötét erők e korszakán. Ezen az úton mellettünk áll Ő, az Élet, mert ezért adta az életét. Ezért e tisztulási folyamat végeredménye ‒ a megvilágosodás ‒ a személyes életünkben és a társadalmakban egyaránt elkerülhetetlen.

És még valami. Szkíta eleink jelmondata volt, hogy csak azt birtokold, aminek elvesztése nem jár fájdalommal. Aki ragaszkodik, fájdalmat mér magára. Ezért ahhoz, hogy elkerüljük Lót feleségének sorsát, el kell tudni engedni a múltat, vagyis a régi szemléletmódot. Ha őrizzük a hiten és a szereteten alapuló értékeinket, bátran kitárhatjuk karjainkat a változásnak. Így ne aggódjunk a régi rendszerek összeomlása miatt, mivel pont erre van szükség ahhoz, hogy új rendszereket tudjunk bevezetni. Mert e rendszerek, mivel már nem szolgálják az Embert, minket, a saját önsúlyuk alatt omlanak össze. Mint emberiség ki fogunk alakítani új rendszereket, hogy idejében készen álljanak és átvehessék a régi rendszerek helyét. Itt, Magyarországon ez az Égi renden alapuló szeretetközösség lesz, a Szent Korona királysága.

A hit kegyelem, ereje átvágja a hatalom világát. Bízzunk. Azért vagyunk, hogy segítsünk egymásnak átmenni e sötét időkön. Azért vagyunk, hogy éljünk. Mert Isten, az Élet, azt mondja: Nézz Rám! Minden csak tovatűnő árnyék, ÉN VAGYOK.

Magyar ember!

Tudd hát ki Vagy és legyen hited!

Mert az Elnyomás, a Zsarnok téged szolgál,

hogy végre,

az Égre

emeld tekinteted.

Az Égre, hogy csöndje

a sokból elvezessen az Egybe.

Itt erődre, magadra találsz,

és ahogy Ő, harmadnapra,

te is talpra állsz.

Magyarország nem pusztul, hanem tisztul.