top of page

Az Armageddon opció – Kijev szerint taktikai atomfegyver kell a krími híd lerombolásához







„Kegyetlenségnek tartják, hogy megöljék az embertársukat, éppen ezért számukra a háború érthetetlen és visszataszító, olyan valami, amire az ő nyelvükben nincsen szó”

(Fridtjof Nansen norvég felfedező ezekkel a szavakkal jellemezte a grönlandi inuitokat 1888-ban)


Közvetlenül a háború kirobbanása előtti napokban írtam az „Ukrajna veszélyes nukleáris fantáziája” c. elemzésemet. Többször nyilatkoztam már, hogy véleményem szerint a háború kirobbanásának közvetlen oka Volodimir Zelenszkij február 19-én, a müncheni biztonsági konferencián tartott beszéde volt, ahol az ukrán elnök egykori atomhatalomként határozta meg országát és bejelentette burkolt igényét atomfegyverek birtoklására. A nyugati média természetesen tagadta, hogy Kijev atomfegyvert kért volna a vele szövetséges hatalmaktól és egyenesen azt bizonygatták, hogy Ukrajna, ha akarna sem tudna nukleáris fegyvert előállítani. Vlagyimir Putyin orosz elnök egy tévés bejelentésében többek között azzal indokolta meg, hogy az orosz csapatok lerohanták Ukrajnát, hogy attól tartanak: a nyugati szomszédjuk nukleáris fegyvereket akar beszerezni. Az elmúlt hetekben az orosz kormány több casus bellivel is megpróbált előrukkolni, és ez az atombombás indoklás sem a háború első heteiben jelent meg először.

Szergej Sojgu orosz védelmi miniszter február végén azt nyilatkozta, hogy szerinte: „ehhez megvan a felszerelése, technológiája, szakemberei, akik révén komolyabb képességre tehet szert, mint Észak-Korea vagy Irán”.

„Valódi volt a fenyegetés, hogy Ukrajna atomfegyverhez akar jutni”jelentette ki Vlagyimir Putyin orosz elnök március közepén egy sajtótájékoztatón. „Kijelentések hangzottak el a kijevi hatóságok részéről, miszerint saját nukleáris fegyvereket és hordozóeszközöket szándékoznak létrehozni. Ez valódi fenyegetés volt” – hangoztatta akkor az orosz elnök.


A 2022. február 19-i müncheni biztonsági konferencia előtti beszédében Volodimir Zelenszkij ukrán elnök felvetette az 1994-es budapesti memorandum „A nukleáris fegyverek elterjedésének megakadályozásáról szóló szerződéshez csatlakozó Ukrajnával kapcsolatos biztonsági garanciákról” szóló részének ügyét.


„2014 óta – mondta Zelenszkij –, Ukrajna háromszor is kísérletet tett arra, hogy egyeztetést hívjon össze a Budapesti Memorandum kezes államaival. Három kísérlet is kudarcot vallott. Ma Ukrajna a negyedik kísérletet teszi meg. És megteszem az első próbálkozást elnökként. De mind Ukrajna, mind én utoljára csináljuk ezt. A Budapesti Memorandum keretében egyeztetéseket kezdeményezek. A külügyminisztert utasítottam, hogy hívják össze a kezes államok ülését. Ha ezen a felek nem ismételik meg az államunk biztonságát szavatoló korábbi kijelentéseket, akkor Ukrajnának joga lesz azt hinni, hogy a Budapesti Memorandum nem működik, és az összes 1994-es határozatot megkérdőjelezték.”


Zelenszkij elképzelése szerint Ukrajna atomsorompó-szerződés szerinti kötelezettségei és Oroszország 1994-es Budapesti Megállapodás szerinti kötelezettségei egy közös „csomag” részei. Ukrajna 1990. július 16-i szuverenitási nyilatkozatában ígéretet tett arra, hogy „nem fogad el, nem állít elő vagy szerez be nukleáris fegyvert”. Az ukrán vezető fenyegető logikája szerint, ha a Budapesti Memorandum nem működik, akkor Ukrajna ezen kijelentése sem érvényes már – vagyis bármikor kifejleszthet, vagy beszerezhet nukleáris fegyvert.

Korábban Radosław Sikorski lengyel európai parlamenti képviselő is a Budapesti Memorandum újratárgyalásáról beszélt:


„A orosz tisztviselők az 1990-es évekre vágynak, mielőtt bővült a NATO. Akkor Oroszország visszaadja Ukrajnának azokat a nukleáris robbanófejeket, amelyeket a határok és a biztonság Oroszország és az USA általi garantálása ellenében átadott az 1994-es Budapesti Memorandum értelmében? Ráadásul legyen újra szabad sajtó és szabad választások Oroszországban.”


Habár a müncheni biztonsági konferencián Volodimir Zelenszkij egykori atomhatalomként határozta meg országát és jelentette be burkolt igényét az atomfegyverek birtoklására, a valóság viszont az, hogy Ukrajna sohasem rendelkezett a területén maradt egykori szovjet atomfegyverek felett.

A Szovjetunió felbomlása után a Független Államok Közössége (FÁK) 1991. december 30-án aláírta a Minszki Megállapodást, amely az orosz kormányt ruházta fel az összes nukleáris fegyver birtoklásával, azzal a kitétellel, hogy a nem nukleáris feleknek (Fehéroroszország, Kazahsztán és Ukrajna) jogukban áll megvétózni a területükön lévő eszközök bevetését.

Ukrajna 1992. május 23-án aláírta a Lisszaboni Jegyzőkönyvet, amelyben beleegyezett, hogy a területén lévő összes nukleáris fegyvert visszaadja Oroszországnak.

Ekkorra azonban Ukrajnán belül a társadalmi-gazdasági helyzet odáig fajult, hogy az ország választott tisztségviselői az atomfegyverek ürügyén pénzt akartak szerezni a nyugati hatalmaktól. John Mearsheimer amerikai politológus ekkor azzal érvelt, hogy Ukrajnának meg kell őriznie saját független nukleáris elrettentő erejét.

Ekkor az ukrán parlament megtagadta nukleáris fegyvereinek Oroszországnak való átadását, mivel úgy vélte, hogy Ukrajna ideiglenesen különleges státuszt kaphat.

A nukleáris fegyvereket birtokló állam képe nagyobb befolyást és több pénzt biztosítana a számára, ha a fegyverek leszerelése kapcsán kompenzációra kerülne sor. Ukrajna ezzel megsértette a Lisszaboni Megállapodásban vállalt kötelezettségeit és gyakorlatilag „eltulajdonította” a fegyvereket Oroszországtól.

Az ukránok nukleáris fegyverek utáni vágyának semmi köze sem volt a biztonsághoz, inkább a nukleáris zsarolást célozta meg. Röviden: egy folytatólagosan elkövetett, nemzetközi szintű bűncselekmény volt. És bizony működött.

Az Egyesült Államok 175 millió dollárt biztosított Ukrajnának atomfegyvereinek leszereléséhez, és több mint 300 millió dolláros további gazdasági segélyt biztosított Ukrajna nukleáris leszerelése iránti elkötelezettségéhez kapcsolódóan. Az 1994-es Budapesti Memorandum már ennek a zsarolási folyamatnak a része volt.

A valósághoz az is hozzátartozik, hogy Ukrajna soha nem birtokolt zsetonokkal játszott szerencsejátékot. Ukrajna megszerezte az adminisztratív ellenőrzést több száz egykori szovjet nukleáris és ballisztikus rakéta felett, a teljes operatív irányítást azonban továbbra is az orosz stratégiai nukleáris erők tartották meg. Ahogy Vilen Timoscsuk, a 43. rakétahadsereg Ukrajnában állomásozó ezredese megjegyezte:


„Sem Ukrajna elnöke, sem az országban senki más sem tudott befolyást gyakorolni a [nukleáris] rakétakilövésekre, mert az indítási kódoknak ki kellett volna menniük az Oroszországban található Központi Parancsnokságra.”


Azt, hogy mennyire is jelen volt az ukrán vezetők gondolkodásában az atomfegyverek használatának gondolata, azt jól jelképezi Julija Timosenko, korábbi ukrán kormányfő egyik elhíresült dühkitörése. A teljes beszélgetés valamikor itt volt elérhető. Azóta eltüntették a „múltat végképp eltörölni” akaró cenzorok. Timosenko miután kiszabadult a börtönből, ahova korrupciós ügyek miatt került, telefonbeszélgetést folytatott Nesztor Sufriccsal, az ukrán biztonsági és védelmi tanács volt helyettes titkárával. A beszélgetés röviddel azután zajlott le, amikor Oroszország visszacsatolta a Krímet.


„Itt az idő, hogy fogjuk a fegyvereinket, és lelőjük ezeket az átkozott oroszokat, a vezetőjükkel együtt.” „Találhattam volna módot arra, hogy megöljem ezeket a seggfejeket. Remélem, képes leszek az összes kapcsolatomat bevetni.” „Minden eszközt fel fogok használni arra, hogy az egész világot felrázzam, és még felperzselt föld se maradjon Oroszországban” – mondta Timosenko.


Sufrics ezek után azt kérdezte, mi legyen a nyolcmillió orosszal, akik Ukrajnában maradtak. Timosenko azt válaszolta: atomfegyverrel kellene elintézni őket.

Nem sokkal azután, hogy Oroszország 2014-ben visszavette a Krím félszigetet, az ukrán tisztviselők hangoztatták, hogy Ukrajnának erkölcsi és jogi felhatalmazása van visszanyerni nukleáris fegyverekkel rendelkező állam státuszát. Figyelmen kívül hagyták azt a tényt, hogy Ukrajna sem a gyakorlatban, sem az elméletben soha nem rendelkezett ilyen státusszal. Ukrajna németországi nagykövete, Andrij Melnyk még tavaly a NATO-tagsággal kapcsolatos tárgyalásait össze akarta kötni Ukrajna nukleáris fegyverek beszerzésével kapcsolatos elképzeléseivel. „Hogyan tudnánk másként garantálni a védelmünket?" – nyilatkozta akkor Melnyk.

Zelenszkij, Melnyk és az ukrán vezetők két téves elképzelésre támaszkodnak. Az első az, hogy Ukrajna valamikor jogosult lett volna nukleáris fegyverek birtoklására. Ez soha nem volt így. Ahogy Leonyid Kravcsuk, a Szovjetunió összeomlásának idején regnáló ukrán vezető megjegyezte:


„Az Egyesült Államok határozottan kijelentette: Ha nem távolítják el a robbanófejeket Ukrajnából, nem csupán politikai nyomásra és gazdasági szankciókra, hanem a 'háborús blokádra' is számíthatnak.”


Volodimir Litvin, az ukrán parlament volt elnöke megerősítette ezt a kijelentést:


„Ha Ukrajna nem szerelte volna le atomfegyvereit, akkor senki sem ismerte volna el önálló államként."


Második téves elképzelésük az, hogy Ukrajna nukleáris fegyverek beszerzésére irányuló minden kísérlete megkövetelné, hogy kilépjen az atomsorompó-szerződésből, ami az Észak-Koreához hasonló páriaállammá tenné Ukrajnát. Észak-Koreával ellentétben azonban Ukrajnának nincs olyan nukleáris infrastruktúrája, amely képes lenne nukleáris eszköz vagy olyan hasadóanyag előállítására, amely ahhoz szükséges, hogy egy ilyen eszközt szállítható fegyverré alakítsanak. Ha Ukrajna megkísérelné megszerezni ezt a képességet, akkor politikai elszigetelésnek, gazdasági szankcióknak és végső soron akár katonai megsemmisítésnek lenne kitéve.

Így írt akkor erről Scott Ritter az amerikai tengerészgyalogság egykori hírszerző tisztje:


„Zelenszkij, akárcsak Ukrajna többi vezetője, nagyon jól tudja ezt. Az atomsorompó-szerződésből való kilépéssel kapcsolatos fenyegetések nem valósak. A jelenlegi kijelentések inkább csak az 1992-ben kezdődött eredeti zsarolási folyamat folytatásai. Ezúttal Ukrajna arra törekszik, hogy a sértett fél státuszát felhasználva megpróbálja a hajánál fogva előrángatni ezt az ügyet. Erre számos oroszellenes 'szakértő' bátorítja, akik arra használják fel a nyugati médiához és politikusokhoz való hozzáférésüket, hogy azt az elképzelést erősítsék, hogy Ukrajna az 1994-es Budapesti Memorandum Oroszország általi megsértésének áldozata.”


Radoslaw Sikorski a nyár elején megismételte korábbi véleményét. A volt lengyel külügyminiszter egy televízióműsorban kijelentette, a nyugatnak joga van atomfegyverekkel ellátnia Ukrajnát. Sikorski szerint ezzel elejét vennék annak, hogy az oroszok atomfegyvert vessenek be a háborúban. Az EP-képviselő szerint ehhez a nyugati közösségnek ráadásul joga is van, ugyanis Oroszország megszegte az ukrán atomarzenált felszámoló budapesti szerződést. Sikorski szerint az atomtöltetek átadásával el lehetne tántorítani Oroszországot attól, hogy taktikai atomfegyvert vessen be a fronton.

Olvasóink talán emlékeznek rá, Sikorski volt azon politikusok egyike, akik szerint Orbán Viktor magyar kormányfő tudott arról, hogy háború készül Ukrajna ellen. Sikorski akkor azt állította, Orbán meg is alkudott az orosz elnökkel Kárpátalja visszacsatolásáról.

Az orosz reakció természetesen nem sokat váratott magára. Vjacseszlav Vologyin, az Állami Duma elnöke leszögezte, Sikorskinak háziőrizet alá kellene vonulnia, mielőtt elmeállapota miatt kárt tesz magában vagy másokban.


„Sikorski egy nukleáris konfliktust provokál Európa közepén. Sem Ukrajna, sem Lengyelország jövője nem érdekli. Ha ez a javaslata valóra válik, Ukrajna és Lengyelország eltűnik, egész Európával együtt.”


Minden előzmény ellenére ma ott tartunk, hogy a korábban „összeesküvéselméletnek” minősített ukrán elképzelés keretei egyre inkább körvonalazódnak.

A napokban Olekszij Aresztovics, az elnök kabinetfőnökének tanácsadója a gordonua.com-nak adott interjúban beszélt arról,

mennyire fontos, ám nehéz feladat az oroszok által épített, Krímre vezető híd lerombolása.

A tanácsadó úgy látja, hogy Ukrajnának jelenleg nincsenek olyan fegyverei, amelyekkel elérhetnék és lerombolhatnák a nevezetes hidat. Még a hamarosan megérkező HIMARS rakétákkal sem mennének semmire, azok hatótávolsága is kevés a szükséges eredményhez. Ráadásul maga a hídszerkezet is úgy van megépítve, hogy egy rakétatalálat nem sok kárt tudna benne okozni. Öt tonna robbanószer okozta kár is gyorsan helyreállítható volna.

Aresztovics szerint atomfegyver bevetésével volna csak lehetséges az objektum megsemmisítése.

Hozzáfűzte, hogy az oroszok erőteljesen védelmezik a Krímre vezető hidat. Két légvédelmi egység, haditengerészet és vadászgépek vigyázzák a létesítményt.

Doug Bandow (a Cato Institute vezető munkatársa, Ronald Reagan elnök egykori különleges asszisztense, a Foreign Follies: America’s New Global Empire című könyv szerzője) az „Ukrajna nem éri meg az atomháborút” c. írásában keményen kritizálja azokat, akik erősítik az ukránok „nukleáris álmait”.

Kijev állítólagos lengyelországi barátai az Armageddon opciót javasolják. Miközben Oroszország brutális harcok során lassan halad előre Ukrajna keleti részén, egyre több szó esik egyfajta patthelyzetről, vagy akár egy esetleges újjáéledő orosz támadásról Kijev ellen. Ez a helyzet felerősítette a Zelenszkij-kormány egyre kifinomultabb fegyverek iránti igényét az Egyesült Államok és az európai kormányok felé. Lehetséges azonban, hogy ezek a követelések túl későn lettek megfogalmazva. A szállítmányok sebezhetőek az orosz támadások által, és a fegyverek egy része bonyolult és hosszadalmas kiképzést igényel. Most, hogy Oroszország tüzérségi offenzívája elpusztította Ukrajna legjobban képzett csapatainak egy jelentős részét, bizonytalan, hogy Kijev továbbra is vissza tudja-e verni Moszkva támadásait.

Eddig Washingtonban és az egyes európai fővárosokban a fegyverszállítások felgyorsítására helyezték a hangsúlyt. Radoslaw Sikorski lengyel politikus, egykori védelmi és külügyminiszter, aki jelenleg az Európai Parlament képviselője, radikális alternatívát javasolt: Ukrajna nukleáris fegyverekkel való felfegyverzését. »Mivel Oroszország megsértette a Budapesti Memorandumot, úgy gondolom, hogy nekünk, Nyugatnak jogunk lenne nukleáris robbanófejeket adni Ukrajnának« – mondta Sikorski.


Az indoklása hibás. Az 1994-es Budapesti Memorandumban - amely a Szovjetunió felbomlása után megmaradt nukleáris fegyverekről Kijev lemondását szabályozta - a felek kötelezettséget vállaltak arra, hogy „az Egyesült Nemzetek Biztonsági Tanácsának azonnali fellépését kérik Ukrajna támogatása érdekében”, ha Ukrajnát megtámadják vagy azzal fenyegetik. Ez értelmetlen ígéret volt, mivel az egyetlen feltételezett potenciális agresszor, Oroszország volt, aki közben vétójoggal rendelkezett ebben a szervezetben. Az orosz vétó az ENSZ BT-t mozgásképtelenné tette. Kijev azonban azzal a tudattal írta alá az egyezményt, hogy a megállapodás valójában nem kínál érdemi biztonsági garanciát. (Valójában az egyetlen garancia az Oroszországgal való kiegyensúlyozott kapcsolat lehetett volna.)

Kétségtelen, hogy Kijev most azt gondolja, hogy bárcsak ne adta volna fel örökölt nukleáris arzenálját (bár nem rendelkezett a fegyverek feletti operatív ellenőrzéssel). Tekintettel az amerikai és különösen az európai elkötelezettségre az atomsorompó mellett, Ukrajna számára nehéz lett volna megtartani az atomfegyvereket, miközben a Nyugattal való integrációra törekedett. India jelentős gazdasági árat fizetett arzenáljának fejlesztéséért, mielőtt a George W. Bush-kormány elfogadta volna Újdelhit atomhatalomnak.


Mindenesetre Ukrajna lehetősége régen elszállt. Akkor senki sem javasolta, hogy az orosz támadást megelőzően nukleáris fegyvereket szállítsanak Kijevbe. Ez valószínűleg súlyosbította volna a válságot és felgyorsította volna Moszkva invázióját. Ha ezt ma megtennénk, amikor a háború már dúl, azzal a kockázattal járna, hogy egy amúgy is szörnyű konfliktust valódi katasztrófává változtatnánk.

A hidegháború idején a nukleáris fegyverek valószínűleg segítettek megakadályozni egy teljes körű hagyományos konfliktust az Egyesült Államok és a Szovjetunió között. Ha azonban háború tört volna ki köztük, a nukleáris fegyverek birtoklása nagymértékben növelte volna a háború veszélyét. A vesztes fél kísértésbe esett volna, hogy atomfegyvert használjon az egyensúly helyreállítására. Valójában a hidegháború során a kisebb hadsereget birtokló Washington azzal fenyegetőzött, hogy nukleáris fegyverekkel válaszol Nyugat-Európa inváziójára. Most megfordult a helyzet Amerika és Oroszország között.

India és Pakisztán nem volt atomhatalom, amikor három háborút is vívtak egymás ellen. Később az egymás elpusztítására való képességük megakadályozta a negyedik konfliktus kiteljesedését.

Ukrajnának többre van szüksége, mint atomfegyverekre, hogy atomhatalommá váljon. Hordozó eszközre is szüksége lenne – repülőgépekre vagy rakétákra, valamint az ehhez kapcsolódó kiképzési rendszerekre. És persze egy ilyen tervet nem lehetne egykönnyen titokban tartani. Moszkva megelőző nukleáris csapással válaszolhat, hogy megakadályozza Ukrajnát a hadműveleti erők bevetésében. Sikorszki szavai után Vjacseszlav Volodin, az orosz duma vezetője figyelmeztetett: »Sikorszki nukleáris konfliktust provokál Európa közepén. Sem Ukrajna, sem Lengyelország jövőjére sem gondol. Ha a javaslatait végrehajtják, ezek az országok eltűnnek, csakúgy, mint Európa.«

Mindenesetre az ötlet nem arat osztatlan sikert. A szövetségesek közül csak az Egyesült Államoknak, Franciaországnak és az Egyesült Királyságnak van atomfegyvere. A francia Emmanuel Macron diplomáciai kiutat próbált találni a háborúból. Az egyesült királyságbeli Boris Johnson habozna atomfegyvereket adni Ukrajnának, mert ezzel elmélyítené a már korábban kialakult „európai pária” státuszát. Joe Biden elnök nemrég tért vissza dél-koreai útjáról, ahol megerősítette Washington azon elhatározását, hogy leállítja Észak-Koreát. Még a lengyel kormány sem támogatta Sikorski javaslatát, amely a balti államokkal verseng abban, hogy hajlandó háborúba küldeni katonáit és ezzel NATO-szövetségeseit.

Mindazonáltal az a tény, hogy egy egykor komoly politikai személyiség a folyamatban lévő konfliktus nukleáris konfrontációvá alakítását szorgalmazza, jól mutatja, mennyire veszélyessé vált a konfliktus. Moszkva inváziója indokolatlan volt (Ezzel nem értünk egyet. a szerk.). Azonban az a szövetséges próbálkozás, hogy Ukrajnát tegyék győztessé, azzal a kockázattal jár, hogy tovább eszkalálja a konfliktust.

Vlagyimir Putyin elnök nem engedheti meg magának, hogy veszítsen. Az orosz elnöknek megvannak az eszközei, hogy ezt elkerülje, beleértve a teljes katonai mozgósítás elindítását és a tömegpusztító fegyverek – vegyi, nukleáris vagy mindkettő – használatát. Moszkvának több a vesztenivalója, ezért mindig is hajlandó lesz többet fizetni és többet kockáztatni. Az Egyesült Államokat semmi sem veszélyezteti. Néhány politikai döntéshozó azonban hajlandó megadni a nukleáris csapás lehetőségét Ukrajnának. Mitt Romney szenátor és Evelyn Farkas, a McCain Intézet munkatársa is ezt tenné, még akkor is, ha Oroszország atomfegyvert használna valaki más ellen. Ez egy vadul felelőtlen álláspont, amely Amerika jövőjét kockáztatja.

A Nyugat támogatja Ukrajnát. Ez azonban nem mehet az Egyesült Államok biztonságának rovására. A Biden-kormányzat legfőbb prioritása Amerika biztonsága, népe, területe, szabadságjogai és jóléte. Ez a feladatrendszer feltételezi az orosz-ukrán háború gyors lezárásának lehetőségét. Minél tovább folytatódik, annál nagyobb kár éri Ukrajnát, fenyegetést jelent Európára és veszélyezteti Amerikát. Ahogy múlik az idő, egyre több embernek lehet kísértése arra, hogy olyan extrém ötletekkel jöjjön elő, mint például Sikorski. Egy háborúban álló atomhatalom szörnyű látvány lenne.”

Olekszij Aresztovics kijelentései a háború előtti cikkem fejtegetéseit egyre inkább fájdalmasan igazzá teszik. Úgy vélem, hogy az akkori záró soraim most is érvényesek:

„Ha Ukrajna ennek az arcátlan, erőszakos és szipolyozó erőnek a szolgálatában marad, akkor az rövid időn belül az ország megszűnéséhez fog vezetni. Egy országot teljes egészében idegen érdekeknek kiszolgáltatni, mindig a megsemmisülést vetíti előre. Ehhez nem kell külső erő, elég, ha a belső konfliktusok lassan felemésztik az ország minden életerejét. Ukrajna helyzetén az atomfegyverek nem fognak segíteni. Ukrajna így is óriási veszélyforrás a szomszédai számára. A szervezett bűnözés pestisként terjed át a határain, a szegénység milliókat indít útnak, a szélsőséges csoportok veszélyeztetik a nemzetiségek létét. Egy széthulló Ukrajnánál jóval nagyobb veszélyt jelent az a tény, hogy extremitásokba menekült politikai csoportok tenyerelhetnek rá piros gombokra a szomszédban.”


Tavasszal a Scott Ritter RT-n megjelent cikke után az egyik hozzászóló az alábbiakat jegyezte meg:


„Ez soha nem fog megtörténni. Ha Borisz és Bosirov most (állítólag) fel tudja robbantani a szlovák lőszerraktárakat, képzeld el, mi lesz az ukrán plutóniumfeldolgozó üzemekkel és az ott dolgozó mérnökökkel. Ó, valaki atomfegyvert akar adni nekik? Képzeld el, mi lesz az azt szállító vonattal.”

 






654 megtekintés

Comments


legte Tanka.jpg

VARGA DOMOKOS GYÖRGY művei itt és a wikin

dombi 2023.jpg
vukics boritora.jpg
acta 202305.png
gyimothy.png
dio.jpg
KIEMELT CIKKEK
MOGY2023.jpg
bottom of page