Bal-siker avagy a baloldaliság humbugja – II. rész: Ami nyakunkig ér – 10. Globalizáció?
Szőke László írása a 2002-es országgyűlési választás elé készült, aztán 2005-2006 telén kiegészítette. Elgondolkodott a magyar politikai kultúrán, a kultúrát gyakorló emberen, a hatalmi hierarchián és fontolóra vette a választást követő hatalmi politikát. A szerző 2010-ben elhunyt. Írása azonban ma még időszerűbb, mint amikor létrejött. Pár lábjegyzetet azért most hozzáfűztünk, az eltelt másfél évtized miatt. Írását akkoriban még a bátrabb kiadók sem vállalták fel kiadásra, mindenféle stiláris okokra hivatkozva megtagadták a kinyomtatását. (Néhány keresetlen kifejezésénél valóban elengedi magát a szerző; de mindig összhangban a baloldali polititikai közönségesség kiváltotta hangulattal.) A könyvecske 2010-től olvasható volt a 2012-ben megszűnt nemenyi.net honlapon. Ajánljuk most a mai magyar társadalmi élet iránt érdeklődő minden kedves olvasónknak – fejezetenként, folytatásokban. (– a Szerk.)
Szőke László
Bal-siker
avagy
a baloldaliság humbugja
(sőt, mi több: modern vallásalapítás)
Budapest, 2002–2006
10.Második rész: Ami nyakunkig ér
Megpróbálom röviden összefoglalni, milyen világban is élünk. Témánk szempontjából ez nem kitérő, látnunk kell, mi jellemzi azt a környezetet, melyben ma a bal üzemel. Ennek a helyzetnek a kialakulásáért csak részben okolható maga a baloldal. Bűnrészessége is főként közvetett, hiszen tudatunk, értékrendünk deformálásában játszott szerepet. A legfőbb bűnösök viszont mi vagyunk. Nem a baloldal, nem az egyre mindenhatóbbá váló Állam, nem a nemzetközi nagytőke tartja üzemben a rendszert, hanem mi magunk. Az viszont biztos, hogy a kialakult helyzet, a tömeg gondolkodása talán minden korábbinál kedvezőbb táptalajt biztosít a baloldali gondolat fejlődésének és az azt meglovagló érdekcsoport uralkodásának.
Legalázatosabb tisztelettel kérem a Nyájas Olvasót, próbáljon párhuzamot vonni korunk jelenségei és a kommunisták egykor kitűzött céljai között. Lehet, hogy a szerző téved, de ő majdnem teljes átfedést vél felfedezni. (Az iromány címe majdnem ez lett: A kommunizmus reinkarnációja.)
Globalizáció?
Oswald Spengler a XX. század elején írta és 1918-ban jelentette meg A Nyugat alkonya című alapművet. Ebben már akkor azt a diagnózist állította fel, hogy a nyugati civilizáció a végső hanyatlás stádiumába került. Sajnos, a tények őt igazolják.
A kommunizmus („létező szocializmus”) ebből a szempontból csupán egy korai – elvetélt – kísérlet volt. Az, ami ma a világban kialakult – és burjánzik tovább –, nem más, mint ugyanannak a borzalomnak sokkal jobb technikával történő kivitelezése. Ez egy továbbfejlesztett, kifinomultabb változat, amit „vazelinnel” adnak be.
Ez nem kapitalizmus, ez már nem a nyugati kultúra. Olyan ez, mint Egyiptom Kleopátra korában. Az egyiptomiak minden bizonnyal meg voltak győződve arról, ők folytatói a nagy dinasztiák korának, holott a kontinuitást már csak az jelentette, hogy továbbra is mumifikálták a macskákat.
Az igazi változás sokkal mélyebb, mint a globalizáció jelensége, ami egy évezredek óta tartó folyamat, csak most gyorsul. Annyit pofáznak róla, hogy az csak eltereli a figyelmet a lényegről. Ha valóban csak a globalizációról lenne szó, akkor a legfőbb vádlottak Gutenberg és Kolumbusz lehetnének. Jobb híján nevezzük inkább ezt totalizmusnak, de jelentkezzen, aki frappánsabbat tud. Ennek definíciója: az egyén megfosztása az önállósodás lehetőségétől. Egyébként a szó olyan szempontból jó, hogy belefér a kommunizmus is.
A multinak nincs tulajdonosa. A világgazdaságot egyfajta nomenklatúra irányítja. Bill Gates csak a szabályt erősítő kivétel. A nomenklatúra hatalma egyébként nem a kommunizmussal kezdődött. A tatár vagy az oszmán birodalom uralkodó rétege is kinevezés útján vált azzá. (Igaz, a leváltással nem végkielégítés, hanem selyemzsinór járt.)
A munkavállalói tulajdonszerzés is ezt erősíti. (A titói modell is ezt célozta meg annak idején…)
A nemzetközi óriásvállalat rendkívül szervezetlen. Kísértetiesen hasonlít a szocialista nagyvállalatra. Bürokratikus, lassú, irracionális döntéseket hoz. Pocsékol, drágán termel, de drágán is adja portékáját. Profitot ő nem termel. Minek? (A termelő tőke ma már a bankokon és befektetési játékokon keresztül elvont lakossági jövedelmekből jön össze.) Ezzel szemben a multi a csillagászati árbevételt el is költi. Hogy ezek után miért marad életben? Egyszerű. Punkt ugyanolyan a konkurenciája is. A termelési, értékesítési, fejlesztési, stb. technológia olyan tőkeigényessé vált, hogy újonnan jövők, outsiderek aligha rúghatnak labdába. Az, hogy egy cég termel-e profitot, különben is csak játék a számokkal. Állítólag a vállalati mérlegkészítésnek létezik két iskolája. Az európai és az amerikai. Az első az adóhivatal elől dugdossa a profitot, a második a részvényesek előtt mellét döngetve nyereséget mutat ki. Egyébként egyre megy, mert a második esetben sem fizetnek érdemi osztalékot.
A fejlett világ elfogyaszthatatlan mennyiségű értéket termel. Ebből az következik, hogy a pénz önálló életet kezd, elindul és kering, mint gólyafos a levegőben. Nyugdíj- és befektetési alapok, bankok, mindenféle biztosítók reklámozzák szolgáltatásaikat. Szóval kering a pénz. „Intézményi befektetők” dominálnak a tőkepiacokon. (Ezek cinikus definíciója az lehetne, hogy ők azok, akiknek – a szakmai befektetővel szemben – fingjuk sincs róla, mit is vesznek.)
Elindult a tőke inflációja. Az elfogyasztható javak és szolgáltatások drágulása ellenőrizhető, és annak határt szab a kereslet fizikai korlátja. Fogkrémet nem tudnak többet eladni nekem, hiszen csak 32 fogam – volt. Ezzel szemben fogkrémgyári részvényt tetszőleges értékben rám lehet tukmálni. Így aztán többszörösen túlértékeltté válnak az értékpapírok. Ami a világ tőzsdéin folyik, az egy világméretű pilótajáték. Már régen nem azért veszik a részvényt, hogy tulajdonosi jogokat gyakoroljanak, osztalékot kapjanak. Nem, ezen az áron már csak azért veszik meg a papírt, mert hátha jön egy következő hülye, aki még többet ad érte. Tisztára mint a bélyeggyűjtés. Közgazdasági ráció abban sincs. Még ideológiát is gyártottak a dologhoz. Kitalálták a P/E (price per earning) mutatót és akkor jó egy részvény, ha ez magas. Magyarán, jó drágán lehet megszerezni, de alig fizet osztalékot.
A világon mindenütt elképesztően megnőtt a központi és helyi költségvetéseken keresztül újraosztott jövedelem aránya. Sztálin elvtárs csak fátyolos szemmel ábrándozhatott volna ilyen mértékű redisztribúcióról. Mi ez, ha nem etatizmus, az állami hatalom kiterjesztésére irányuló törekvés? Mivel a multi nem termel profitot, konkurencia híján költségeit pedig akadálytalanul átháríthatja fogyasztóira, az újraosztogatott pénzt a „középosztálytól” lopják el. A kommunizmus és az etatizmus ugyanazon az elven működik: én, az állam elveszem tőled, majd eldöntöm, kinek mire is van szüksége, mi jár neki.
Előző rész: itt.
(folytatjuk)
