Bal-siker avagy a baloldaliság humbugja (sőt, mi több: modern vallásalapítás) 1.
Szőke László írása a 2002-es országgyűlési választás elé készült, aztán 2005-2006 telén kiegészítette. Elgondolkodott a magyar politikai kultúrán, a kultúrát gyakorló emberen, a hatalmi hierarchián és fontolóra vette a választást követő hatalmi politikát. A szerző 2010-ben elhunyt. Írása azonban ma még időszerűbb, mint amikor létrejött. Pár lábjegyzetet azért most hozzáfűztünk, az eltelt másfél évtized miatt. Írását akkoriban még a bátrabb kiadók sem vállalták fel kiadásra, mindenféle stiláris okokra hivatkozva megtagadták a kinyomtatását. (Néhány keresetlen kifejezésénél valóban elengedi magát a szerző; de mindig összhangban a baloldali polititikai közönségesség kiváltotta hangulattal.) A könyvecske 2010-től olvasható volt a 2012-ben megszűnt nemenyi.net honlapon. Ajánljuk most a mai magyar társadalmi élet iránt érdeklődő minden kedves olvasónknak – fejezetenként, folytatásokban. (– a Szerk.)
Szőke László
Bal-siker
avagy
a baloldaliság humbugja
(sőt, mi több: modern vallásalapítás)*
Budapest, 2002–2006
Az aranyóra
Dédapám meggyőződéses szocdem volt. E minőségében mélyen hívő, annak ellenére, hogy kimondottan módos, számos segéddel dolgoztató iparosember volt. Még a századfordulón, bécsi tanoncévei alatt szívta magába a Tant. Nemcsak a Népszavát, de a bécsi Arbeiter Zeitungot1 is járatta, miért is gyakran korholta őt a járási csendőrparancsnok, kivel azért egy társaságba jártak kártyázni. Volt némi ’19-es múltja is. Talán jobb is, hogy azt már nem érte meg, amikor államosították volna üzemét.
1944 legvégén, mikor az oroszok gyülevész hadként kezdtek bevonulni a faluba, dédapám ünneplőbe öltözött. Elindult köszönteni a hős szocialista felszabadító testvéreket. A döbbent katonák közt csakhamar rátalált egy nem túl bizalomgerjesztő külsejű „kápitánra” (századosra), az egység parancsnokára. Különböző nyelvek keverékén valahogy tudtára adta, hogy ő szocialista és elvtársait jött üdvözölni. A kapitány lelkesen követte házukba.
A kapitányt legszebb szobájukba vezette. Itt rejtegette féltett kincsét, egy ’19-es zászlót. Senki nem sejthette, hogy e lobogót rejti az ajtófélfán lógó párna, melyre egyébként aranyóráját akasztotta. Borral kínálta a vitéz elvtársat. A kapitány huzata kiváló volt, így hát dédapámnak hamarosan el kellett indulnia a pincébe a kancsóval. Mire visszatért a borral, a kapitány eltűnt. Vele az arany zsebóra.
Milyen a szocialista, a magát baloldali beállítottságúnak valló ember? Szerencsétlen idealista? Öntudatos párttag, aki a potyapia elfogyasztása után lenyúlja az aranyórát? Természetesen, ez embertől függ. De ne is ez érdekeljen bennünket. Sokkal izgalmasabb lenne végre választ kapnunk arra a kérdésre, mi is az, mit baloldalnak neveznek (vagy meri magát annak nevezni).
Megvallom, személyes okom is volt a töprengésre, kutatásra. Oly sok ismerősöm vallja, vallotta magát baloldali „beállítottságúnak”, anélkül, hogy bármiféle épkézláb meghatározást adott volna erre! Emellett teljesen különböző nézeteket vallottak! Őszintén szólva, megfordult bennem, talán palira vették őket, vagy csak úgy érzik, a dolognak jó az „akusztikája”.
Mi lehet az a mágikus vonzerő – vagy maszlag? – ami több mint kétszáz év makacs tényeinek ismerete ellenére, értelmes emberek százmillióit arra készteti, hogy balra orientálódjanak. Méghozzá mohó zsákmányszerzési vágy, vagy valamiféle személyes sértettség motivációja nélkül. Nem mind akarnak aranyórát lopni, nem mind akarják főnöküket megfojtani egy kanál vízben!
Mi ez? Valami primitív vallás? Több mint kétszáz év alatt senki, semmi jót nem kapott tőle (papjai kivételével!), ígéreteiből, próféciáiból semmi nem teljesült, mégis százmilliók hisznek benne…
Hadd idézzem A Nyugat alkonya című alapmű szerzőjét, Oswald Spenglert: „Az etikai szocializmus – a felszíni illúziók ellenére – nem a részvét, a humanitás, a béke és a gondoskodás, hanem a hatalom akarásának rendszere. Minden más – önámítás.” 2 De hogy alakult ki ez az önámítás?! Hogy jutottunk el oda, hogy „a szocialista parancsol. Az egész világnak az ő szemléleti formáját kell viselnie…”? Így aztán most elsősorban a tudat alakulása érdekel bennünket.
Megpróbálom e kis dolgozatban összeszedni, hogy milyen következtetésekre jutottam. Sajnos, ehhez egy erősen történelmi jellegű eszmefuttatásra lesz szükség először. Megkíséreltem ezt tömöríteni, egyszerűsíteni, azon az áron is, hogy vulgarizálással vádolhatnak. Csak a legfontosabbakra koncentráltam. Akit nagyon untat a történelem, most tegye le ezt az irományt. Vagy használja altató helyett. A figyelmeztetés ellenére makacsul kitartó Nyájas Olvasót viszont tisztelettel megkérem, próbálja magát némi empátiával beleképzelni a tárgyalt korokba, és hozzám hasonlóan alulról szemlélni az eseményeket. Vágjunk bele!
Első rész: Előjáték
A kérész röpte
Baloldaliságról a nagy francia forradalom óta beszélünk. Ergo, előtte kell elkezdeni a kutatást. Az 1789-et megelőző három, de talán négy évszázad eszmetörténetileg is hallatlanul izgalmas időszak. (Azt a kort is megelőzően Európa egy évezredes – még Illig3 számítása szerint is közel évezredes – dermedtség állapotában volt. A földi lét múló szenvedésnek számított, egyetlen értelmét az adta, hogy ki lehetett érdemelni a túlvilági üdvözülést. Időnként egymást öldökölték hatalomért, némi szegényes jószágért. Néha elmentek a Szentföldre leöletni magukat. Rájöttek, hogy a boltív csúcsos is lehet. –Ennyi.)
Ekkor következett az a három-négyszáz év, ami fenekestül felforgatta a világot mind az öt kontinensen. Bizony ez volt a történelmileg mérve roppant rövidke, tiszavirág-életű, de annál látványosabb légiparádé. Talán nem túlzás azt állítani, hogy ez az időszak alapozta meg a modern civilizációt. Európa felfedezte és meghódította a világot. Gondoljunk csak bele: könyveket nyomtattak többezres példányszámban, újságok jelentek meg! Bekövetkezett az emberiség történelmének legnagyobb tudományos robbanása Galileinek, Newtonnak, Kopernikusznak, Pascalnak és még oly sok mindenkinek köszönhetően. Ők az alapokat rakták le! A XIX. század gőzmozdonyai és távírdái, a XX. század bombái és űrhajói csupán úgy viszonyultak a már meglévőhöz, mint amikor egy csodálatosan megépített, teljesen ép kastélyt modernizálnak és légkondicionálnak. A lényeg: kijutni a patkányjárta sikátorból az elegáns sugárútra! Az útburkolat anyaga, a közlekedési eszközök és a közvilágítás jellege nem másodlagos?
Mi is történt valójában? Fura egy módi ütötte fel a fejét úgy 1400 körül egy módos itáliai városban, Firenzében. Úgy látszik, nem fértek a bőrükbe a jómódtól azok a posztókereskedők és bankárok. Rendes, erkölcsös, kifordult tekintetű, bekötött fejű és szárazkóró testű szent leányok helyett elkezdtek hús-vér némbereket pingáltatni maguknak. És ezek még csak nem is emelték az égre tekintetüket, mint az illene. A fertőre mi sem jellemzőbb, mint az, hogy nem csak az Úr házának, hanem saját otthonuknak cicomázására is rendeltek képeket, sőt, faragott képeket! Élt ott valami Brunelleschi4 nevű pallér. Épített az olyat! Ott a templomban az ember nem is félte az Urat, hanem már-már jól érezte magát. Még ez is hagyján, de ezek ispotályt raktak faragott kövekből. Minek? Ispotályt?! Az illő dolog lenne, hogy a komoly nagyurak szép házakat emeltettek. De azokat sem úgy rakták, hogy a pórnép alázattal közelítse, hanem saját kéjes kényelmükre. Belegondolni is rossz, miféle fertőben élhettek e falak között! (Tán még olvastak is…)
Az új módit elnevezték reneszánsznak, azaz újjászületésnek. Pedig valójában teljesen új stílus, új gondolkodásmód és életforma született, amihez egyszerűen felhasználtak egy sor antik kelléket és megoldást díszletként. Filozófiát hozzá nagyon sokáig egyáltalán nem, később, a XVI. században sem átfogó jellegűt állítottak fel. Miért?
– Talán eszükbe sem jutott. Elvégre ilyesmire ismereteim szerint a világtörténelemben eddig csak Kung Fu Ce, a keresztény egyház, a marxisták, a talmudista rabbik és Adolf Hitler törekedtek igazán.
– Lehet, hogy egyszerűen féltek az egyháztól.
– Viszonyulhattak hozzá úgy is, mint egészséges ember a szexhez: gyakorolni kell, nem elemezni.
Próbáljuk meg rekonstruálni, mi is változhatott meg a fejekben ebben az időszakban, milyen átalakuláson ment keresztül a világról és magukról alkotott képük.
Az ember felfedezte, hogy élni jó, legalábbis ha teszünk valamit ennek érdekében. Mintegy kilépve a kisgyermekkorból, rájött, van neki egoja és befolyásolhatja sorsa alakulását. Meg is kell tennie mindent, hogy élete jobb legyen. Ez nem önzés, ez a felelősség felismerését is jelentette! A tiszteletreméltó EMBER került a középpontba, az EGYÉNISÉG, nem az Úristen, de még csak nem is az uralkodó, vagy más feljebbvaló. Figyelem, jól jegyezzük meg: az ember mint egyén, nem pedig valami közösség tagja!
Ebben a korban nem foglalkoztak erkölcsi normák felállításával. Érthető. A megelőző évszázadokban oly bőséges volt a felhozatal rettenetesen szigorú tilalmakból, hogy bármiféle erkölcsi prédikáció feltehetőleg záptojásdobálásra késztette volna a nagyérdemű hallgatóságot.
A végletekig leegyszerűsítve, az egyéniség tiszteletén túl, magukra nézve kötelezőnek, feltehetően csak Jézus tanítását és a Tízparancsolatot ismerték el. Ez utóbbit persze módjával, hiszen a kőtáblákon szereplő pontok némelyikét valamennyi vallás követője akkurátusan és rendszeresen megszegi a tilalom fennállása óta folytatólagosan, hiszen azokat úgy szerkesztették meg, hogy ne lehessen betartani, ergo, mindig maradjon egy kis lelkiismeretfurdalása az alattvalónak. (Ha mást nem is, de paráználkodunk és káromkodunk.) Aligha lehetne frappánsabban összefoglalni a kor erkölcsi világszemléletét, mint azt Rabelais5 regényhőse, János barát tette, aki az általa kitalált és alapított „thelemita” kolostor reguláját egy pontban fogalmazta meg: „Tégy, amit akarsz!”
Törvényszerű, hogy az ember, aki így gondolkodott, elkezdett kérdezni. Kíváncsi lett, az automatikusan felmerülő gyakorlati, azaz természettudományos jellegű kérdésekre korábban adott „hivatalos” válaszok többé nem elégítették ki. A reneszánsz kellett ahhoz, hogy Kolumbusz el akarjon és merjen indulni Amerikába. A reneszánsz kellett Arisztotelész világképének megkérdőjelezéséhez és megdöntéséhez is.
A művészettörténettel foglalkozó könyvekben a reneszánsz véget ér a XVI. század utolsó negyedében. Az azutáni pompakedvelő stílust már barokknak nevezik. Én nem hiszem, hogy ez a formatervezési stílusváltás témánk, az emberek gondolkodásmódja szempontjából érdemi lenne. Ebben az értelemben viszont, a szellemi reneszánsz a nagy francia forradalom előestéjéig hatott. Olyasmi történt csupán, mint amit az autógyártók ráncfelvarrásnak hívnak. Ugye ismerik? Kicsit máshogy hajlított lemezek, új műanyag alkatrészek. Szemre teljesen új modell, valójában műszakilag az utolsó csavarig ugyanaz.
Most látom csak, annyi szépet írtam a korszakról, hogy visszaolvasva magam is meghatódtam. A végnek azért valami oka kellett, hogy legyen. A színdarabok világából háztartási használatra gyakran kölcsönözzük a mondást: „Keresd a nőt!”. Társadalmi folyamatok megértéséhez talán nem ártana ezt: „Keresd a lóvét!”. Nos, itt voltak a bajok. A klasszikus feudalizmust Nyugat-Európa legnagyobb részén 1789-re felszámolták. A rendiség tartalmilag kiürült, valójában csak csillogó titulusok halmaza maradt belőle. De nagyon is működött a pénznyelő automata!
E sorok írója Vaux-le-Vicomte (település Párizstól nem messze) mesésen szép kastélyának parkjában állva döbbent erre rá. Biztos kevesen ismerik a sztorit, ezért röviden leírom. XIV. Lajos pénzügyminisztere úgy döntött, saját otthonteremtése érdekében házat épít. A beruházás megvalósult. A fészekrakó, Nicolas Fouquet 1661-ben lakásszentelő házibulira hívta ismerőseit, beleértve Őfelségét is. A Napkirály megtekintette az ingatlant, majd villámgyorsan távozott és intézkedett, fináncminiszterét rövid úton sitteljék le. (Állítólag Colbert – utódja a pozícióban – mószerolta igazán, aki maga is legalább annyit lopott, csak nem építkezett.) Jegyezzük meg, a palota nem Európa akkor legerősebb nagyhatalma uralkodójának épült, hanem egy „köztisztviselőnek”. Maga az épület is szép és impozáns. Hanem a gigantikus park! És ezt ásóval, csákánnyal, talicskával hozták össze. A szerző igazán tudja ezt értékelni, hiszen a XX. század végén egy baloldali rezsim számos ízben hasonló fizikai tevékenység végzését lehetővé tette számára.
(folytatjuk)
* Címlap javaslat: Botticelli Vénusza vérpadon, a guillotine előtt, és rajta vörös keresztszalag szövege: Garantált megbotránkozás! Magas vérnyomású szocialisták csak orvosi felügyelet mellett olvashatják! 1 Szociáldemokrata orientációjú osztrák lap. 2 Spengler, Oswald (1880-1936), német történet-filozófus. A Nyugat alkonya. Európa Könyvkiadó, Budapest, 1995. I. kötet 566-67. oldal. 3 Illig, Heribert, kortárs német történész. Elgondolkodtató elmélete szerint egy történelemhamisítás áldozatai vagyunk, és a kora középkor históriájába 297 évet utólag toldottak be. Így most valójában Kr. u. 1709-et kellene írnunk. A kitalált középkor. A történelem legnagyobb időhamisítása. Allprint Kiadó, Budapest, 2002. 4 Brunelleschi, Filippo (1377-1446), firenzei építész. Leghíresebb műve a firenzei dóm kupolája. 5 Rabelais, François (1494?-1553), francia szerzetes, orvos, író, filozófus.
