BARNA BÁCSI UTAZÁSA (Deli Mihály elbeszélő költeménye)

Ezerkilencszázharmincnyolcban

Gali Lőrincnek

a Képzőművészeti Főiskola harmadéves hallgatójának

év végi vizsgára beadott festményét

a Szalon zsűrije, meglepően és a szokásoktól eltérően

beválasztotta az éves, országos kiállítására

A kép jelentős visszhangot keltett szakmai körökben

Nagy jövőt jósoltak a fiatal növendéknek

’Barna bácsi’ – félalakos portré

(zsák)vászon, olaj

100x50 cm

fakó-óarannyal bevont, egyszerű fakeretben

Ezerkilencszáznegyvenegyben Tihamér István

pesti műgyűjtő vásárolta meg (egyéb rajzokkal együtt)

az akkor már lediplomázott festőművésztől

aki bánta eladni, de a hatszáz pengő vételárnak

(ami esetében igen magasnak számított)

nem bírt ellenállni

Nagyon kellett a pénz

(műterembér, anyagköltség, megélhetés, szülők támogatása… etc.)

A vétellel Tihamér István igyekezett magához láncolni a művészt

Hatalmas üzleti lehetőségeket látott benne

De a háború kiszámíthatatlanul keresztülhúzta számításait

Ezerkilencszáznegyvenhárom végén

legértékesebb műtárgyait összecsomagolta, teherautóra rakta

és kalandos úton Svájcba menekítette

’Barna bácsi’-t kivette a keretből, felhengerítette és félretette

halogatta a döntést

A segéd azonban véletlenül a többi közé csúsztatta a tekercset

’Barna bácsi’ így mégis útra kelt

Ezerkilencszáznegyvennyolcban

Tihamér István zürichi műkereskedésének megnyitója előtt

mosolyogva rácsodálkozott az előhengerített „potyautasra”

Örült, hogy a közelében van

Gyerekkorában elvesztett nagyapjára, a hazájára emlékeztette

Bekereteztette, a falra akasztotta

Nem akarta eladni

Barna bácsi elmúlt hetvenéves

amikor modellt ült a festőnövendéknek

Cegléden élt, egy tanyán, betegeskedett

Az első világháborúban szedett össze egy gyógyíthatatlan fertőzést

Köhögött, szédelgett, nehezen mozgott

Pedig nem a frontvonalon harcolt, a parancsnokságon szolgált

Még a háború vége előtt leszerelt

de egy titokzatos hőstettéért mégis vitézzé avatták

Erről (szerénységből? szégyenből?) soha senkinek nem beszélt

Egyáltalán, sem a háborúról, sem a proletárdiktatúráról

nem mesélt (ha szóba került, morogva legyintett, elvonult)

Évek teltével egyre jobban bezáródott, magára maradt

Betegsége hozzá öregedett, rászáradt

Akik felé néztek, lassan azok is el-elmaradoztak mellőle

Vagyona nem volt, a tanya nem ért semmit

Jóakaratú segélyekből, adományokból, kis nyugdíjból

a veteményeskertből tartotta el magát

Tihamér István ezerkilencszázötvenkettőben tüdőrákban hunyt el

Felesége a gyűjteményből vándorkiállítást szervezett

A kollekció először európai városokban tűnt föl

majd Amerikában ragadt, az özveggyel együtt

Barna bácsi így került a tengerentúlra

Ott egy Kaliforniában működő magyar üzletember

kezdte Tihamérnét ostromolni a képért

amit végül kétezer dollárért sikerült is megvennie

Senki nem értette, mit akar a képpel

(a festő névtelen, „Bacsi Barna” ismeretlen

a festmény kvalitása vitatható)

de az üzletembert is valami homályos nosztalgia vonzotta

Vidéki gyermekkora?

A megtört öregember szelídsége?

A borongó színek…?

Gali Lőrinc az ötvenes évek Magyarországán

apátiába süllyedve alkotói válságba került

Naturalista-realista korszakán túllépve

a „szocialista-realista” elvárások szorításában vergődött

Színesebb, impresszionisztikus, már-már expresszívebb

témák vonzották

Elvontabb, filozofikusabb világba próbált menekülni

a kultúrpolitika erőszakossága elől

Megbízásokat nem kapott, fizikai munkákból élt

„Forradalmi aktivitása” miatt ötvenhéttől hatvanegyig

börtönben ült

Szabadulása után felhagyott a festészettel

„Alkalmazott grafikai” munkák favágásából tartotta fent családját

Barna bácsi egy kaliforniai luxuslakás nappalijában

élvezte a Csendes óceán felől áradó napsütést

Az üzletember állandó vendégei azt hitték

vendéglátójuk felmenője

és lassan a család is úgy tekintett rá

Barna bácsi ezerkilencszázötvennyolcban

kilencvenkét éves korában

a Cegléd közeli tanyán meghalt

Mivel hozzátartozókat nem sikerült felderíteni

a város temette el

A kolumbárium műmárvány lapocskájára ezt írták:

„Barna János

(Barna bácsi)

1866-1958”

A festmény azonban Kaliforniából is útra kelt

Az üzletember fia, nászajándékként vitte magával Floridába

Az új család már ükapaként tekintett Barna bácsira

A vendégek, a vastag kabát miatt, azt hitték

északról, Kanadából származott az öreg családja

és az üzletember fia sem tudta pontosan, hogy

Vancouver vagy Európa, pláne Magyarország

felé kígyóznak-e a gyökerek?

Barna bácsi óvó szeretet ölelésében

állta a melengetően bámész tekinteteket

s zárkózott méltósággal mélyedt magába

Amikor a festőnövendék, ezerkilencszázharmincnyolcban

beállította az öreget

és lágy szénnel felvázolta a kontúrokat

Barna bácsi megkérdezte:

„Mi lesz majd a föstménnyel, művész úr?”

„Egyelőre a Mesterem fogja értékelni, tovább léphetek-e?”

„Meddig tart itt ülni?”

„Gyorsan dolgozom. Arc ma kész lesz, a többit otthon befejezem”

„Faraghatom ezt a gyertyát közben?”

„Persze”

„Hamar sötétedik, nagy tél készülődik”

„Bírja itt egyedül, Barna bácsi?”

„Jönnek néha segíteni”

„Nem lenne jobb Cegléden?”

„Kinek a nyakán? És az állatokkal mi lesz?”

„Mozgolódhat nyugodtan, nehogy elgémberedjen”

„Ha nyer a képpel, hová kerül?”

„Nem tudom. Eladom. Megosztozunk”

„Az jó lesz”

„Öt pengő az előleg”

„Köszönöm. Bemegyek Ceglédre, vásárolok”

„Majd küldök még, ha kapok ösztöndíjat”

„Köszönöm. De mondja csak, művész úr, kinek kellene az én alakom?”

„Vannak gyűjtők, múzeumok… Ha sikerül, híres ember lesz”

„Aj-jaj, az nem hiányzik”

„Aláillesztünk egy cédulát, hogy ’Barna bácsi’, és mindenki szeretni fogja”

„Megvagyok magam is”

„De ha nem kell senkinek, visszahozom magának”

„Farkasszemet nézzünk?!”

„Egy tükör lesz”

„Számomra vagy a művész úrnak?”

„Kicsit nekem is”

„A művész úr nagy ember lesz; nekem jó itt a tanyán”

„Ha a Mesterem úgy dönt, nagy emberek leszünk mind a ketten”

„Nekem az kényelmetlen. Jobb csendben, ismeretlenül”

„Akkor négybe vágom”

„Azt ne. De tudja meg, nem a hírnévért születik az ember”

„Nem ám, mégis mindenkinek szerepe van a földön”

„Igaz. Én csendben viselem”

„Elfogadom. Engem viszont hajszol a nemes hiúság”

„Vagyis…?”

„Szépet és igazat mutatni az embereknek”

„Az én volnék?! Ne hamiskáljon már!”

„Majd kiderül”

„Na, csak csinálja. Lássuk, mire jutunk”

(lezárás)

A floridai házat, ’Barna bácsi’ képével együtt

ezerkilencszáznyolcvanban egy hurrikán lerombolta

Szinte semmit nem tudtak megmentettek az értékeikből

A festmény is odalett, szétszakadt, elázott

Gali Lőrinc ezerkilencszázkilencvenben hunyt el

Hagyatékában találtuk meg a festményről készült reprodukciót

Kutatásunkról így már nem számolhattunk be neki

De hívő emberek lévén, újbóli, s immár örökéltű

találkozásukban bízhatnak

A Barna bácsiról készült festmény története véget ért