Az alábbiakban Vajda Miklós oknyomozása olvasható Schmidt Máriának, a Terror Háza Múzeum főigazgatójának egy kijelentése kapcsán, amely a Hír TV 2023. 01. 29-i Bayer Show című műsorában hangzott el.
Schmidt Mária hivatkozik egy német tábornoknak az írására, aki egyébként a NATO-nak évtizedeken keresztül vezető tábornoka volt. Annak ellenére, hogy Schmidt Mária nem nevezte meg a tábornokot, gyanítom, hogy az alábbi négy forrásból származó információkból kirajzolódik nemcsak a tábornok személye, hanem az is, hogy Németország hogyan kerülhetett a jelenlegi helyzetébe.
Az első forrás
A MAD (Katonai Ellenőrzési Szolgálat) ex-vezetője megdöbbentő részleteket tárt fel az 1949-es amerikai–német titkos szerződésről.
A Harmadik Birodalom diplomáciája már 1940-től kereste annak lehetőségét, hogy a nyugati szövetségesek vezető politikusaival hogyan tudnának fegyverszünetet, majd békeszerződést kötni. Ehhez a szövetségesek nem voltak partnerek, mert ők teljes és feltétel nélküli megadást akartak elérni Németországgal. Ugyanis a béketárgyalásoknál a diplomáciai szokások szerint egyenlő felek tárgyalnak, és a háborúban vesztes félnek is lehetnek feltételei. Viszont a feltétel nélküli megadás esetében a győztesek azt tesznek a vesztes féllel, amit akarnak.
Churchill 1940 májusában Hitler minden békeajánlatát visszautasította. Amikor 1943-ban megkérdezték tőle egy interjúban, hogy tervez-e békefeltételeket ajánlani a németeknek, ezt válaszolta: „Dehogy, hiszen azonnal elfogadnák.”
1945. május 8-án a német hadsereg felső vezetéséből Alfred Jodl, a Wehrmacht tábornoka aláírta a kapitulációról szóló okmányt. De sohasem tette ezt meg Karl Dönitz admirális, aki Hitler öngyilkossága után a kijelölt politikai vezetője volt a Harmadik Birodalomnak. 1945. május 8-9-én, a német katonai főparancsnokság feltétel nélkül letette a fegyvert. De politikai értelemben a megszállt Német Szövetségi Köztársaságban a Harmadik Birodalom kormánya jogilag hatalomban maradt, mert kellett egy entitás, amellyel a győztes hatalmak tárgyalni tudtak. Ebből következően a II. világháború végén Németország mint entitás, nemzetközi jogi értelemben hivatalosan a mai napig hadiállapotban van, de érvényben van egy Alfred Jodl – mint a Wehrmacht főparancsnoka által– aláírt feltétel nélküli kapituláció.
Ez azt jelenti, hogy a Harmadik Birodalomnak a megszálló Vörös Hadsereg uralta területén létrejött az NDK, a szövetségesek által megszállt területen pedig az NSZK. A két állam a nemzetközi jog alapján nem legitim entitás, mert mindkettő egy már korábban is létező, és jogilag nem megszűntetett, független államra és annak területére épült.
Az Alkotmánybíróság (Augfassungsgericht) 1956. augusztus 17-i állásfoglalása szerint:
A Harmadik Birodalom alkotmánya az 1866-os észak-német alkotmányból származik, de a háború után Németországban két alkotmány létezett. (NSZK és NDK)
Gerd Helmut Komossa 1924. november 11-én született Allensteinben, Kelet-Poroszországban, meghalt 2018. április 26. Bonnban. 1943-ban önkéntesként csatlakozott a Wehrmachthoz, és előretolt hírszerzőként került a keleti frontra. 1945 májusától 1949 áprilisáig szovjet hadifogoly volt, majd szabadúszó újságíróként és a munkaügyi közigazgatásban dolgozott. 1956-ban csatlakozott a Bundeswehrhez hadnagyként. 1971 és 1973 között a német fegyveres erők főfelügyelőjének, Armin Zimmermann tengernagynak az adjutánsa volt. A hamburgi Bundeswehr Vezetési és Vezérségi Akadémián végzett munka után 1977. szeptember 28-án, Paul-Albert Scherer dandártábornok nyugdíjba vonulásakor vette át a Katonai Ellenőrzési Szolgálat (MAD) irányítását Georg Leber szociáldemokrata védelmi miniszter mellett. 1977-től 1980-ig a Bundeswehr (ASBw) Biztonsági Hivatalának vezetője és a katonai elhárítási szolgálat vezetője volt. feladata volt a titkosszolgálat átszervezése. Ezt követően Gert Bastian utódjaként átvette a 12. páncéloshadosztály parancsnokságát és vezérőrnaggyá léptették elő. Majd a Déli Területi Parancsnokság parancsnokaként szolgált 1983. április 1-től 1985. március 31-ig.
Komossa a MAD (Militarischer Abschirm Dienst) katonai elhárítási szolgálat korábbi vezetője, majd a német fegyveres erők 12. páncéloshadosztályának későbbi parancsnoka, a német katonai hírszerzés tisztje halála előtt megírta a Német kártya – Berlin Washington vazallusa (Ares-Verlag, Graz 2007. – 230 S.) című könyvét.
Komossa vezérőrnagy szerint ezt az információt [kivonat, a könyv 21. oldalán]: Szövetségi Hírszerző Szolgálat a Legszigorúbb Titoktartás kategóriába sorolták.
A könyv nagyon érzékeny kérdéseket vet fel, a német identitás lényegére fókuszál, amelyet az Egyesült Államok és szövetségesei szándékosan elnyomnak. A könyv Németországban nem jelent meg, csak Ausztriában. Önmagában a megjelentetés ténye azt jelzi, hogy a német hírszerző szervezet egyre inkább elégedetlen az Egyesült Államok egyik vazallusának a szerepével (Zbigniew Brzezinski által Európára alkalmazott meghatározás), amelyet a második világháború után Nyugat-Németországra kényszerítettek.
A katonai kémelhárító szolgálat (MAD) vezetője jelenti
Komossa 1956 óta a Bundeswehrben dolgozó tiszt, Georg Leber szociáldemokrata védelmi miniszter alatt, és mindig politikailag gondolkodó katonának tekintette magát. Bepillantást nyújt a minisztérium kulisszái mögé, az emberek munka- és gondolkodásmódjába. Beszámol az újságírókkal és politikusokkal való kapcsolatról, valamint a többi német és külföldi titkosszolgálatról.
Komossa részletes vizsgálatnak vetette alá Németország NATO-szövetségben betöltött szerepét és a „német kártyát” a hatalmi játszmában is.
Komossa már 1953 júliusában, nem sokkal Sztálin halála után személyesen felkereste a szovjet vezetés tagját, Bulganint, és javasolta a német-szovjet kapcsolatok újrafogalmazását és a német hadifoglyok hazaszállítását. Az oroszok azt hitték, hogy magasabb német hatóságok álltak e levél mögött. A könyv tartalmaz néhány, első ízben megjelent dokumentumot is a Szövetségi Köztársaság és a nyugati szövetségesek kapcsolatáról.
A német Alkotmány 1871-ből származik – Otto von Bismarck a vaskancellár akkor egyesítette Németországot –, amelyet kiegészítettek azzal, hogy az I. világháború után elveszített területek egységesítéséig (1937) van érvényben.
1949. május 21-én a szövetségesek jóváhagytak egy államszerződést, amelyet alaptörvénynek neveztek. (Grundgesetz). Azonban két nappal korábban aláírtak egy titkos (Geheimer Staatsvertag) nevezetű egyezményt is.
Ez garantálta a szövetségeseknek a teljes fennhatóságot a német államvezetés, az oktatás a kulturális és tudományos élet, a közélet, a hadsereg és minden média fölött 2099-ig.
Minden német kancellár, még a beiktatása előtt az Egyesült Államokban aláírja azt a diktátumot, mely szerint a német aranytartalékot a győztesek átvették megőrzésre, és New Yorkban a FED bankban helyezték letétbe. A háborút megnyert nyugati szövetségeseknek Németországban legalább 500 000 új német katonára volt szükségük, és csak az Egyesült Államokból volt szabad fegyvereket és hadianyagokat vásárolniuk. A titkos szerződésben benne van, hogy a német függetlenség csak a német hadsereg engedélyezett mértékéig létezik.
(A szerződés értelmében a német fegyveres erő és annak létszáma limitált, a háború után Németországot nem szabad egyesíteni, Berlin nem lehetne az egyesített Németország fővárosa, német haderő és katona nem mehetne külföldre. Német fegyvereket és hadianyagot nem szabad külföldre szállítani. A háborúban győztes szövetségesek megszállva tartották Németországot.)
A német politikai pártok teljes spektrumát egy különleges, Washingtonban működő ellenőrző testület felügyeli, míg a helyi, sajtó és az Amerika által engedélyezett médiák kifinomult eszközei az agymosásnak. Miközben Németország területét még mindig az amerikai csapatok tartják megszállva.
Egy ilyen típusú haderő nemcsak a szovjet (később orosz) blokkal való esetleges katonai ütközés alkalmával, hanem a globális küldetések teljesítésében is elengedhetetlen volt.
Washington az elmúlt két évtizedben megpróbálta Németországot katonai partnerségre kényszeríteni a globalista ellenőrzésben. Ugyanakkor az a hatalmas erőfeszítés, hogy Németország részt vegyen az amerikai hadműveletekben, Szomáliában és Boszniában, valamint Szerbiában, Irakban és Afganisztánban folytatott háborúiban, fordított eredményt hozott, ami a német stratégiai körökben szemléletváltást váltott ki.
A NATO főtitkára, Jaap de Hoop Scheffer azzal vádolta a Bundeswehr-t, hogy a régió katonai műveleteiben tétlen, és ragaszkodott ahhoz, hogy Németország „növelje a rugalmasságot” és bővítse katonai küldetését Afganisztán déli régióiban.
Mindezeket egy magas rangú katonatiszt állítja, aki a beosztásánál fogva sok információhoz jutott hozzá Európa és Németország fejlődésének számos fontos eseményéről. A hatalmas mennyiségű információ birtokában erős kritikával elemzi a globális politika meglévő mechanizmusait.
Gerd-Helmut Komossa, a korábbi MAD (Német Katonai Hírszerzés) igazgatója nyíltan elítéli a Bundeswehr külföldi beavatkozásokban való részvételét, utalva a hadsereg alkotmányos feladataira A német népnek az amerikai politikával való implicit elégedetlensége és a történelemben jelenleg betöltött szerepének az elképzelttől eltérő lényeges különbsége végül kritikus dimenziót ért el.
Az 1990-es évek közepe óta számos német tiszt hozzáállása az Egyesült Államokhoz és a NATO felé is lényegesen megváltozott.
Könyvében Komossa megkérdezi, hogy elfogadható-e az a helyzet, hogy a fiatal németeket besorozzák a nemzeti hadseregbe, de azok Amerika által kitűzött tengerentúli célok elérésének érdekében, más nemzetek megszállásában vesznek részt. A németek ezt várják a Bundeswehrtől? Szeretnék, ha a katonáikat ismét gyilkosnak neveznék? – kérdezi.
Az Egyesült Államok és szövetségesei azonban nem törődnek az erkölcsi problémákkal. Mivel a titkos szerződés 2099-ig érvényes, a németeknek el kell menniük és harcolniuk kell, ott, ahol azt a NATO megparancsolja.
A német közvéleménynek bizonyos időre van szüksége ahhoz, hogy feldolgozza a Komossa tábornok által közzétett sokkoló információkat. De végül a nagy kulturális és történelmi hagyományokkal rendelkező nemzet többsége úgy gondolja, hogy évtizedekig tovább fogja tűrni az amerikai hurkot a torkán.
Komossa „A német kártya” című könyvének a kiadása azt jelenti, hogy Németország valószínűleg teljes szuverenitást akarja elérni anélkül, hogy még nyolcvan évet várna.
Anna Voronova
2008. március 29.
