top of page

Bodor Miklós László: Tüncik








Hónapokkal korábban megbeszéltük osztálytalálkozónk helyét, időpontját. 1958-ban 34-en végeztük az elemiként kezdett, közben általánossá vált nyolcesztendős tanulmányokat. Idén 64 éve! De sok minden történt az alatt a nyolc év alatt! Az első két osztályban „Gyöngyi néni” – így hívták a kétgyermekes tanító nénit – kedvence voltam. A harmadik nemzedék óta tanítói hivatású asszony értékelte, hogy folyékonyan olvastam, mikor keze alá kerültem. Nagy változások történtek. Az utca neve, ahol az iskola volt, Érsek utcáról Labda utcára változott, és a reverendás igazgató bácsi helyett új igazgatónő került ránk. Az osztályterem táblája fölül eltűnt a kereszt, helyette népünk kopasz tanítójának képe került. Tanító nénink búcsú nélkül eltűnt a katedráról. Új tanító néni érkezett. Az osztálykönyvben azt követően nevem mellett egy piros „X” jelent meg. Szörnyű év volt. Ezt máskor részletezném. A másodmagával osztályidegen kisfiú a harmadik év után nagy nehezen iskolát változtatott. Az „új” iskolában a középosztályi származás szinte általános volt – mint a az iskolatípus neve. Ötödik osztálytól a kötelező orosz nyelvet egy korábban diplomata (a Magyar Királyság Moszkvai Nagykövetségének tisztviselője) tanította. A természetrajzot – később biológiát – egy választékos öltözetű és viselkedésű „hölgy”, görögkatolikus volt szerzetesnő sugározta belénk. Földrajztanárunk egyetemi katedráról került az iskolához. Történelemtanárnőm egy életre meghatározta hazám múltjának szeretetét. Nehéz évek voltak, és nagy szerepük volt olykor szigorú tanárainknak, akiknek még „büntikben” is éreztük szeretetét. „’56” után több tanárunk helyett más jött be az osztályba. H. Mária tanárnő helyett B. F-né jött történelmet tanítani. Egy évvel később ő adta – az iskola párttitkáraként – a továbbtanulási jellemzéseket rólunk. Januártól pár hónapig nem kellett oroszt tanulnunk. Többen a német nyelvet választottuk. Még azon a tavaszon megszűnt a német tanulás. Alacsony, mokány, szúrós szemű férfi jött oroszt tanítani. A volt németeseknek fel kellett állnunk. „Megjegyezlek benneteket!” –mondta, és jó emlékezőtehetsége volt. Engem valamilyen – már nem emlékezem milyen – okból megvert, földre kerültem, úgyhogy következő órán le kellett mennem az iskolaorvoshoz. Nevelőanyám másnap az igazgatói irodába vitt. Az előző napi „fegyelmezés” nyomait látva az igazgató rögtön behívatta a jött-ment tanáromat. Igazgatónk ránézett, majd rám is, és kiküldött. Többet őt sem láttuk. Nagyon alapos jellemzést adhatott új történelemtanárnőm, mert a gimnáziumba behívták nevelőanyámat. Előjelezték, hogy felvesznek ugyan, de nagy jövőt nem jósolnak! Villanyszerelő lettem az általános iskola után, három év inaskodást követően. Esti tagozaton végeztem a gimnáziumot, kitűnően értem. Egy káder osztályvezető azzal dobta vissza a továbbtanulási ajánló ívemet: "Miért kellene aláírnom? Ön nem KISZ-tag, nem párttag! Nem lesz szükség belső ellenségre a műszaki élet irányítói között!" Egy nemzetközi szaktekintély főosztályvezető ajánlásával iratkozhattam be a főiskolára. Mérnökként 47 évig dolgoztam aztán, majd nyugdíjasként még további hat évig. Ahol szolgáltam, ott nem volt hivatalos munkaidőm. A feladat mondta meg, meddig kellett dolgoznom. A bérezésünk miatt mi is tüntethettünk volna. Mai "tüncikézőink" is inkább a negyedjére újjáválasztott nemzeti érzésű(bb) kormány miatt frusztráltak, jövedelmeikre való hivatkozásuk hamis érvelés. Családunkban voltak gyakorló tanárok. Jobban éltek, mint én, vagy műszaki kollégáim. A 64. éves találkozónkat a Pozsonyi úton, egy igényes étterem különtermében tartottuk. Zuglóból indultam, jó időben… A metróban a Blaha Lujza tér környékén szokatlanul telni kezdett a szerelvény. A Kossuth téren a 2-es villamos tömve volt. A Jászai Mari téren tömeg, trágár szövegű, rögtönzött táblákkal és felhevült „jövőnk ifjú zálogai” csoportjaival igyekezett a hídra feljutni. A zsivajból kihallatszó diák-fattyúnyelv eligazított, hogy itt felhergelt közép- és felsőiskolás csoportosulás tanúja vagyok. Néhány idősebb felnőtt az Amnesty International ismertető jelű feliratot viselt a hátán. Pár tanár is volt, de nem jellemezte a tömeget. Szégyellem, de azóta sikerült találkoznom jövőre érettségiző unokámmal. Nem vallotta be, de kerülte a témát, és szerintem ő is ott lehetett valahol, mert, úgymond, bizonytalannak érzi a jövőjét. Ezért aztán október 23-án, a „kirúgott” tanárnőjéért szolidaritást kimutatva, újra tüntetni megy! Jól értitek! Október 23-án délután… A tanárnő(!) három és fél évig csepegtette beléjük a liberálisnak mondott mérget. A kislány? Jó körülmények között él. Élsportoló. Tizenhét évesen megörökölte beteg édesanyja – leányom – autóját. Élsportolóként egyenes útja vezethetne a Testnevelési Egyetemre. Felvetettem. – Az nem pálya, Papa! – Mennyit lehet keresni, mondjuk, testnevelő tanárként? – kérdezte felvont szemöldökkel… Az összejövetelünkre hatan jöttünk el. Két társunknak indokolt távolléte elszomorított bennünket. Még egy osztálytársunk nem indokolta sürgős elfoglaltságát. Három társunk nem volt elérhető. Mindannyian közel járunk a 80-hoz. Különbözünk, mégis összeköt az a meghatározó nyolc év! Van közöttünk építész, villamosmérnök, többkönyves író, jogász... Egy dologban viszont egyetértünk: – Ki érti ezt a mai világot? Ti, Olvasóim, értitek, hogy mi történik?











198 megtekintés

1 opmerking


Döme Sanya
Döme Sanya
18 okt. 2022

Mindig voltak naív, és hiszékeny emberek, különössen a tapasztalatlan fiatalok között. Egyébként semmi sem történik, csak a judeo bolsevizmust felváltotta, a judeo demokratizmus. A helyzet szinte ugyan az.

Like
legte Tanka.jpg

VARGA DOMOKOS GYÖRGY művei itt és a wikin

dombi 2023.jpg
vukics boritora.jpg
acta 202305.png
gyimothy.png
dio.jpg
KIEMELT CIKKEK
MOGY2023.jpg
bottom of page