Bosszankodó versek – (3) VIGASZTALÓ – Gyimóthy Gábor sorozata*
Bosszankodó versek? Igen, olyan versek, amelyek bosszankodnak valami fölött, aminek nem kellene úgy lennie, ahogy van. Lehetne más is a cím: Elégedetlenkedő versek, Dohogó versek, Korholó versek, Háborgó versek, Zsörtölődő versek, vagy akár Dühöngő versek is. Én az enyhe Bosszankodót választottam a sok lehetőség közül. Nem akartam a címet tovább enyhíteni, mondjuk Méltatlankodó versekre.
Világunkban sok minden van, ami nincs rendben. Ilyenek a háborúk, vagy a túlnépesedés olyan országokban, ahol boldogan élhetnének a túlnépesedés nélkül (miért lehet tízmilió Magyarország népessége kereken száz éve változatlanul?). És minden, ami a túlnépesedéssel jár: őserdők kiirtása, a természet visszaszorítása, a tengerek bepiszkítása, a földlégkör túlmelegedése, stb. Ilyen komoly „rendetlenségekre” is kitérnek ezek a versek. Ám többnyire olyasmiket hánytorgatnak, amelyek kevésbé komoly bajok, de mégis messze vannak attól, hogy apróságok lennének. Vagy ha mégis apróságok, akkor talán könnyen lehetne rajtuk változtatni. És persze olyan bosszankodások is előfordulnak, ami nem emberek által okozott hibára irányul, hanem például egyszerűen rossz időjárásra, amin ugyan kár bosszankodni, de mégis van, aki káromkodik miatta, belőlem meg kicsusszant egy-egy bosszankodó vers.
Hogy még sikeresebben vegyem el a kedves Olvasó kedvét attól, hogy egyáltalán hozzányúljon ezekhez a versekhez, be kell vallanom, hogy előfordul közöttük néhány, amely a mai politika fölött bosszankodik.
Mindennek ellenére bátorkodom jó szórakozást kívánni! (Zollikerberg, 2023 XII. 5.)
Vigasztaló
Repülőgépekről mérgezik a földet.
Végül nem marad majd madárnak rovar!
Igaz, nem soká lesz szükségünk rovarra
mert, mi madár van még, kiirtjuk hamar...
Ne sírj ezen, gondold inkább végig.
Jegenyefák nem nőnek az égig.
A gyémántot kiszűri a rosta,
szögesdrótot megeszi a rozsda!
Ne szedj az út mellől, bármily szép gyümölcsöt,
noha kívánatos, ólommal tele!
Elmúlt már az idő, mikor megehetted,
és a gyümölcs íze elmúlott vele...
Ne sírj ezen, gondold inkább végig.
Jegenyefák nem nőnek az égig.
A gyémántot kiszűri a rosta,
szögesdrótot megeszi a rozsda!
Ne menj le a partra, ha vágyod a szépet:
cigarettacsikkből áll ott a homok.
Nem nézel a földre? – Kulimászba léphetsz,
olajkátrányt hoznak tengeráramok!
Ne sírj ezen, gondold inkább végig.
Jegenyefák nem nőnek az égig.
A gyémántot kiszűri a rosta,
szögesdrótot megeszi a rozsda!
Kivágják az erdőt, s évszázados fái
holttestéből lesz szép bútornak való.
És hát kell a föld is, mert sok ám az ember,
őserdő helyett lesz majd ennivaló.
Ne sírj ezen, gondold inkább végig.
Jegenyefák nem nőnek az égig.
A gyémántot kiszűri a rosta,
szögesdrótot megeszi a rozsda!
Ennivaló nem lett, mert a vékony földet
szőröstül-bőröstül elfújta a szél.
Vissza nem jön többé, a sivatag terjed,
tüzes homoktenger hódítani kél...
Ne sírj ezen, gondold inkább végig.
Jegenyefák nem nőnek az égig.
A gyémántot kiszűri a rosta,
szögesdrótot megeszi a rozsda!
Hányan tengődnek ma bilincsekbe verten,
csak, mert úgy hitték, a gondolat szabad?
Városok szívén át, árkon, bokron, kerten,
népeket választó szögesdrót halad!
Ne sírj ezen, gondold inkább végig.
Jegenyefák nem nőnek az égig.
A gyémántot kiszűri a rosta,
szögesdrótot megeszi a rozsda!
Van, aki a láncot életfogytig hordja,
amely abból áll, hogy bőre nem fehér.
Avagy, hogy fohászát más istennek mondja
s szomszédja hitétől emiatt letér.
Ne sírj ezen, gondold inkább végig.
Jegenyefák nem nőnek az égig.
A gyémántot kiszűri a rosta,
szögesdrótot megeszi a rozsda!
Hol van mérgezett nyíl, buzogány, parittya?
Atomfegyver oszt majd egynek száz halált!
– Ám a mérget ember sutba nem hajítja,
kapzsi módon őrzi, amit föltalált! –
Ne sírj ezen, gondold inkább végig.
Jegenyefák nem nőnek az égig.
A gyémántot kiszűri a rosta,
szögesdrótot megeszi a rozsda!
Vegyük szigorúbban szemügyre az embert:
évezredek óta mást sem alkotott,
egyre ördögibb és hatékonyabb fegyvert,
néhány síremléket, néhány templomot!
Ne sírj ezen, gondold inkább végig.
Jegenyefák nem nőnek az égig.
A gyémántot kiszűri a rosta,
szögesdrótot megeszi a rozsda!
Lassan nem lesz víz íze a víznek –
lassan nem lesz nyárszerű a nyár –
és majd nem lesz vér színe a vérnek –
és majd nem süt Nap sem – soha már...
Akkor sírhatsz, de csak halkan sírjál.
Gondold végig azt, hogy min is sírnál?
Hogy eltűnünk ebből a világból?
Gondolod, hogy lesz majd, ami gyászol...?
Zürich, 1981 VI. 30.
*A helyesírás különcségei a szerző elveit követi. A 45 versből álló sorozat egy-egy darabját szerdánként és szombatonként közöljük. (a Szerk.)
