BÚ FÉSZKÜNK, SORSFAZÉK (Gavallér János két verse)

BÚ FÉSZKÜNK

Halott tájon vergődik szemem. Nézlek! Végig a magyar ugaron. Európának voltál egykor hűség-éléskamrája. Véged! Kupec legyek dongják testedet!

Miért hagyod? Dzsentri-svihák út, kénye-kedvére, most már sodor? Miért hagyod, hogy tépjék húsod? Itt nem éltek sosem dögkeselyűk. Sólymok útján szólt a hegedű.

Harmóniát zengett itt az ég. Dalolt a rét. Bőgőzött a hegy. Bérce ölelte, mámorittasan, a föld lélegzetét. Ma már fáj. Kupec legyek dongják testedet!

Csíp. Mar. Viszály hadonász. Alku. Ki kötötte? Kivel? Mikor? Bú fészekben kakukktojás ébred! S bujdosó imát mormol kebled. Itthon vagy! De hol van Otthonod?

2019.02.03.

SORSFAZÉK

Hé, templom egerei! Vívjuk meg Soros csatánkat! Kevés már itt a sajt és a hit, e templom nem oltalmaz, zúduljon lelkünk tengerárja. Hé, templom egerei! Vívjuk meg Soros csatánkat! Ketrecbe zárva a madár, s ti énekére várva, hajbókolva az égről meséltek neki. Hé, várurak, s csahos ebeik: Soros a sorsért sorba állni Mindenkinek! Mindenkinek! Megégeti azt a tűz, ki a sorsfazékból csak mer. Ti már régóta nagy kanállal meritek boldog napjaitokat, a sor végtelen, az idő véges; félre lebzselők, a nép éhes! Készül Soros csatájára a lélek. 2007. 08. 11.