Darai Lajos: Naplóbölcsességeim 1477.

1477.

Hogy mi lehetséges, az csak utólag derül ki,

ilyen ez a világ, túl magabiztosak vagyunk

benne, bízunk magunkban, mert szokás szerint minden

rendben van, amikor az eljövendőre nézünk.

Pillantást vetünk rá, odaszúrt szóval illetjük,  

mi következik, mi lesz holnap, avagy jövőre,

s nem is következtetés ez, hanem csak elvárás,

magátólértetődő folyamatban veszünk részt.

Mindaddig így van, amíg valaki biztosítja

a természetesnek vett módot, hitünket a jóban

nem keresztezi ellenakarat, törekvés, tett,

vagy természeti esemény, jelenség, változás.

Belenövünk ebbe az érésbe, mi korábban

még csak nem is tudatos, aztán mikor nyílik az

eszünk, észrevesszük az összefüggéseket, s ha

bőrünkön érezzük a hatást, akkor hamarabb.

Igyekszünk tehát a tervszerűségre, mert vannak

következményei a jelennek, mi történik

velünk, hol ér véget tanulásunk, képzésünk,

mekkora kifutása van választott pályánknak.

Ám ez így túl száraz és szürke lenne, esetleg

kiábrándító, ezért vágyakozással töltjük

meg a várakozási időt, s ama hiszemben

jó lubickolni kicsit, mit komoly érv cáfolna.

De inkább megvárjuk, hogy a valóság közölje

szándékát, amit tehát, ha elégtelenségre

utal, megspórolhattunk volna igaz elemzés

révén egyénileg és közösségben egyaránt.

Így merül fel befolyásolás lehetősége,

ezért a szülőknek nem szabad hitegetni a

gyermeküket olyannal, ami láthatóan

alkalmatlan, hanem megkeresni, amiben jó.

Nagy a világ, sok lehetőség adott, adódik

benne, ha megtaláljuk annak saját alapját,

eredetét, sőt birtoklóját, tulajdonosát,

s határozott szerepüket figyelembe vesszük.

Az jár jobban, aki az igazsághoz közelebb

kerülve ténykedik, mert akkor a valóság nem

annyira fogja eltéríteni a szándékolt

irányától, mintha bizonytalan vágy felé lép.