CSENDKÍVÁNÓ (Deli Mihálytól)
- dombi52
- 17 órával ezelőtt
- 3 perc olvasás
Éppen kinéztem az ablakon
amikor megláttam, hogy jössz a kerítés mentén
és megállsz a kapunál
Elhúztam a függönyt, intettem, hogy nyitva
Mosolyogva sétáltál végig a kerten
Kézfogásod a régi
Barátom!
Letetted a táskád
A diófa alá telepedtünk
Illatos barackpálinkával koccintottunk
Lappangó betegségeinken nevettünk egyet
Az aktualitásokat lazán félresöpörtük
És hosszan lehunyva szemünket, némán kinyújtózkodtunk
Nem olyan volt ez a pillanat
mint egy tisztás a dzsungel közepén
hanem mint egy oázis a sivatag végtelenében
Semmi nosztalgia!
A jövőről meg annyit, amennyi úgyis bennünk van
Tudunk, amit tudunk
A többi mesébe-álomba csomagolt titkos valóság
A gazdagon tenyésző Lényeg előtt, az ügyesbajos bemelegítés:
– le kell tépkedni a burjánzó borostyánt a falról és a tetőről
– kivágni és felaprítani egy elszáradt körtefát
– összeeszkábálni egy nagy asztalt, gyerekek-unokák részére
Mostanában valahogy minden megaszalódik
Tevékenyek vagyunk, csak ne kelljen beszélgetni
Mint az öreg csónakosok, akik hajóznak a folyón
de tudják, hogy közelednek a zuhataghoz
Eddig minden megtörtént, megtették az utat
Fél szavakból is értenek, de már azokat sem mondják ki
Siklanak a vízen, mozdulataik pontosak
a hajót kézben tartják, ringatóznak
Amúgy bármit tettünk életünkben
mindig az Origót tartottuk szem előtt
azt jártuk körül, hiszen kimondani nem lehet
Hát ezért most a némaság (ringatózás, locsogás)
No persze adunk magunkra
(ha nem is büszkeségből, sem ösztönösségből
hanem csak úgy… játékból):
mert estére, visszahúzódva, merengőre fogjuk
és avítt kifejezésekkel, nevetséges melankóliánkkal
elmélázgatunk
Van, aki az élet (mi több: a lét) jeleiből próbálja felépíteni az Istent
Nagy, koherens Alak lesz Az
Évszázadok, évezredek dolgoznak alá
Mások nem mondják, hogy ’Isten’
mégis minden igyekezetük Felé tart
(ahogy az Őt tagadóké is ugyanúgy)
Hogy menekülhetne bárki Az elől, aki bonthatatlanul körbeveszi?!
Ha becsukod a szemed, tán nincs?!
De nem is ez a kérdés
Az axióma: mindenféle elvárásokhoz igazodva (ha kell, ellenszegülve)
tisztességes életet élni!
Plusz: képességeinket csúcsra járatni
Megfejelve az egészet áhítattal
Ennyi volna csak, amit fölajánlhatunk?
Letérdelni az Isten előtt, de táncra kérni, már blaszfémia?
A térdelésen túl minden képtelenség?
Barátom! Hogy vagy ezzel?!
Árvák és magányosak vagyunk
Ezért szeretetbe burkolódzunk
és a Nagy Kérdés amulettjét titokban szorongatjuk
Egy komfortos űrhajó a földi élet
De ha elfogy az élelem, a levegő, az energia
vagy veszekedések miatt kitör a káosz
nem tudjuk mi lesz
Újra élet? Megint elölről? Vagy valami más?
Jő a Tűzfióka?
Elég egy szikra, egy izgatott Pattintás
egy erotikus, perverz Gyufa
vagy Parázsapó
és életre kel nyalka fiókánk
a Csapongó Láng, a Férfias Lobogás
a tűztenger királya: a Nap Fattya
Hogy dédelgetjük!
Mintha a sajátunk lenne
Neveljük, édesgetjük és titokban tartunk tőle
Hozzá bújunk, felnőttként kezeljük
Álmában lágy hamuval betakarjuk
Visszük mindenhova
Követjük vigyázó szemmel
Vulkánok rossz társaságától óvjuk
De mit tegyünk? –
Pokolöregapja pusztító valagát kitárja
velünk együtt visszavárja!
A munka végén újra a diófa alatt
Friss kenyeret szelünk, szalonnával, hagymával
Töltök
Lehet, hogy a végét járjuk, de ne félj
mindenhogyan jó lesz
Ha a semmi zúz össze, az a jó
Ha a Menny kaptárai fogadnak magukba, az a jó
Pontos információk hiányában
– hitek hitegetésének misztikus mozijából kilépve –
maradnak a gördülő hétköznapok
az édesen zökkenő ünnepnapok
s az Egek Temploma
Beszéltünk már eleget
Végre el kell mélyednünk a Csendben
Maradék szavaink rejtélyes üzenetek lesznek dögcédulánkon
Pihenjünk meg, drága barátom!
Hisz holnap is lesz nap
Velünk / vagy akár nélkülünk
