Cser Ferenc: A telepátiáról és az intelligenciáról. Tisztelt Olvasó!
Varga Domokos György: Kovidlélektan c. írásában két fogalom késztet a jelen irás megfogalmazására.
A hangyatársadalom életét bemutató részben többek között ezeket olvashatjuk:
Mivel a tudomány (legalábbis a fősodrata) ezt a szóban forgó, az elemek (egyedek) láthatatlan kölcsönhatásaiból szövődő „társas mezőt” egyelőre nem ismeri el természetes létezőként, tekintsük a populáció egészének vészhelyzetre adott túlélési válaszát TERMÉSZETFELETTI KIVÁLASZTÓDÁS-nak. (...)
Attól még, mert a fősodratú tudomány nem hajlandó tudomást venni emberi egyedek természetfeletti képességeiről, ezek létezését tagadni, ezekkel nem számolni: együgyűség. (...)
Természetfelettit természet nem alkothat, csakis természetfeletti. Természetfeletti „látó” képesség természetes fejlődéssel („evolúcióval”) nem alakulhat ki.
A fejezetben – és itt kiemelhetően is – egy természetfelettinek jelzett jelenség fogalmával találkozunk azt értelmezve, hogy az egyedeket ért hatásokra tőlük távol, közvetlen kommunikációval nem csatolt egyedek és egyedek csoportja változtatja meg a magatartását. Valamiféle „társas mező” részeseivé válnak és ez a mező „természetes fejlődéssel… nem alakulhat ki”. Merthogy ez természetfeletti valami.
Nos, ilyen ’mező’ (esetlegesen csak látszólagos mező) az emberi társadalom életében is ismert. Legismertebb formáját a gondolatátvitel, azaz a telepátia képezi.
Egyik friss ismerősömmel társaságban beszélgettünk, és a születésünk időpontja került szóba. Mondtam: találd ki! – és erősen gondoltam júniusra. A hölgy rövid habozás után kimondta: július. Egyébként márciusban születtem.
Ekkorra alakult ki bennem egy gondolatátviteli modell, aminek sugárzó forrását az agy nyelvi processzorának a gondolat megfogalmazási szakaszára tettem, és azért játszottam el ezt a példát.
A gondolat átment – az erős rágondolás pedig az volt, hogy többszörösen is megfogalmaztam: június.
Korábban egyszer a Monash Egyetemen dolgozva kaptam egy nagyon rossz, szinte kegyetlen telefont, és csak nagy nehezen tudtam megszakítani a kínos beszélgetést.
Akkor úgy éreztem, hogy mindjárt szívrohamot kapok.
Miután sikerült letennem a hallgatót, kirohantam az egyetem kertjébe, és nem tudom meddig, szinte őrültként rohangáltam, amíg sikerült végre lecsillapodnom.
Másnap úgy alakult, hogy otthon elhatároztam, ha az illető ismét hívna, nem veszem fel a telefont. Szombat este volt, és 6 óra körül megcsörrent a készülék, és én tudtam, hogy föl kell vennem, mert nem az a személy van a másik oldalon.
Igazam volt. Pestről hívott a fiam és kérdezte: „Apci, mi a baj?”
Mondtam, semmi különös. Ettől megnyugodott.
Egy héttel később érkezett öcsémtől levél, és ebben írta, hogy a fiam hozzá kopogtatott be, és kérte, hogy hívjon fel engem, mert rossz érzései vannak. Másnapi kérdésemre az öcsém a telefonban elmondta, hogy reméli, csak az történt, amit a húgával kikövetkeztettek.
Aztán néhány hónap múlva kiküldetésemet úgy alakítottam, hogy haza is látogathassak, és ekkor beszéltem fiammal, kérdeztem, mi történt, amiért telefonhoz nyúlt; s amit egyébként nem szokott – öcsémhez ellátogatott, és onnan hívott.
Mondta, hogy előtte napokig kirázta őket időnként a hideg (engem is itt), és pénteken, borotválkozás közben a tükörből az apja elkínzott arca nézett vissza rá. Tudta, hogy baj van, a húgával megbeszélve remélték, hogy csak az, amiről a húgának fél évvel korábban beszéltem, de meg akart róla bizonyosodni. Ezért ment az öcsémhez – és az öcsémnek elmondta, hogy reméli, hogy az történt.
Igen, az volt a baj, nem életveszély, nem halál.
Tisztelt Olvasó!
Ez az a bizonyos „mező”, „tér”, amelynek létezését megsejthetjük a hangyák mozgásában, átváltozásában, genetikai reakciójában.
A veszélyhelyzeti riasztás a távoli célszemélyhez eljutott, nála tudatosodott.
De valójában mi is ez? Természetfeletti, vagy a természet része?
Fiatal koromtól kezdve az ideológiai felfogásom rettenetesen sokat változott. Eleve reformátusnak születtem, annak neveltek, de aztán a Rákosi-korszakban – tekintettel arra, hogy apámnak 6 gyereket, a feleségét és két nagyszülőt kellett eltartania –, a vallásos nevelést meg kellett szakítania. Akkor, tizenéves korom elején, egy másik emberbarátinak vélt eszmére – szociális egyenlőség stb. – kaptam rá, és megrögzött istentagadóvá váltam.
Magát az eszmét megvalósító életmódot nem sokáig kedveltem, nem lettem tartósan a híve, mert már 15 éves koromban olyan hatások értek, hogy a hatalmi rendszertől megundorodva, szinte ellene fordultam. Akkor még azt hittem, hogy az eszme ugyan szép, jó, csak a végrehajtás gonosz.
Ez utóbbiról aztán 1956-ban meg is győződtem, és attól kezdve semmiféle politikai mozgalomnak nem lettem a tagja – sikerült mégis az egyetemet befejeznem, sikerült mégis a KISZ rólam alkotott véleményét megváltoztatnom, és megkezdhettem mérnöki pályámat.
KISZ-en és párton kívül kellett megállnom a helyem a pályán, és ezért, amikor ellenzéki szellemem átnevelése céljából beírattak a Marxizmus-leninizmus Esti Egyetemre, bár fogaimat összeszorítva, de azt el is végeztem.
A marxizmus tanaiból így felsőfokon többször is vizsgáztam – ide értve mind az egyetemi (BME) szigorlatot, mind a doktori vizsgát. Intézetünk párttitkára – látván mindennek eredményét – egyszer megjegyezte, hogy a pártonkívüli marxisták veszedelmesebbek, mint az ellenség. Ugyanis vitaképessé váltam. Ezért valóban elmondható, hogy a kommunizmus eszméjét és annak gyakorlatát, az ateista ideológiát ismerem, és számomra ma már egyértelműen belátható, hogy az eszme is hibás, téves, káros, nem csupán a gyakorlata, ezért aztán teljesen elvetem.
Sokszor és sokakkal folytattam hittel kapcsolatos vitákat – hitvitákat –, aminek ugyan sok értelme nem volt, de igyekeztem ezenközben a vitapartnereim hitét, amennyire lehet, nem bántani, tiszteletben tartani.
Mielőtt családot alapíthattam volna, sokat voltam távol otthonomtól – amelyet nem éreztem annak –, és vándorlásaim közben, ébredő fényképező szenvedélyem fogságában gyakran betértem templomokba, megcsodáltam azok belső szépségeit, többször meghallgattam szertartásokat is – nemcsak a nyugati, hanem a keleti keresztény hit szerintieket is.
A templom csendjében, annak magányosságában gondolatim gyakran elkalandoztak, és ilyenkor nem egyszer kaptam olyan gondolatokat, amilyenekkel máskor félálomban találkoztam. A templom légköre, a gyertyák villódzása, esetleg az apácák vagy a barátok zsolozsmázása erősen hatott a tudatomra – a lelkemre.
Kezembe vettem több könyvet, hallgattam vallástörténeti előadásokat, és megismerkedtem több vallás misztériumával, hitével, hitet befolyásoló tanaival.
És ekkor, egyszer – 1984-ben – filozofikus hangulatban elkezdtem ezeket egységesen elemezni. Főleg Istennel kapcsolatos kérdések álltak a középpontban.
Azt mondtam, tételezzük fel, hogy van Isten. Akkor milyennek kell lennie? Minthogy az istenhívő vallások oly sokféleképp határozták meg az Isten fogalmát, tulajdonságait, emberekkel való kapcsolatát, a kérdés jogos volt. Melyik vallásnak van igaza? – mert mindegyiknek együtt nem lehetett. Ha mégsincs Isten, akkor az elemzés végén az mindenképp kijön, ezért nem ezzel a feltételezéssel fogtam a gondolati munkába.
Mi az, ami minden vallásban mégis közös? A rítusukban?
Ez az imádság, a fohász, a meditáció. Ezenközben találkozik a hívő lélek az isteni lélekkel, eszmével, tudati tartalommal. Ekkor kap a hívő segítséget olyan gondjaiban, amelyek szinte kizárólag társadalmi létével kapcsolatosak. Tudata (lelke) találkozik a többiek tudatával (lelkével).
És ettől kezdve állítom, hogy nem vagyok istentagadó, mert megtaláltam azt az – akkor még körbe nem írható – fogalmat, amely az emberi elmében isteni lélekként megjelenik: az emberi közösség kollektivizálódott tudatát!
Ausztráliában aztán találkoztam egy könyvvel: Danah Zohar: The Quantum Self (Bloomsbury, London, 1990). Az agyat mint kvantummechanikai rendszert kezeli, és – biofizikus barátjával együttműködve – kimutatja, hogy az agy mint felpumpált ún. Fröhlich-rendszer, képes más agyak állapotaira rezonálni. A felpumpált Fröhlich-rendszer a nagyon közeli kvantumállapotok nagy mértékben átfedő voltára utal, s az élő rendszerek egyik sajátsága.
Nos, ez a „tér”, a voltaképpen kvantumrezonancia az, amely lehetővé teszi az egyedek közötti oly mértékű információs cserét, amely a hangyák társadalmánál is tapasztalható.
Minthogy a kvantumrezonancia időtől független jelenség, ezért létezik a saját agy korábbi – sőt későbbi! – állapotára való rezonancia – pl. ilyen az emlékezés is –, létezik más agyak állapotára való rezonancia (ezekről szólt a bevezetés), és létezik időben távoli agyakra való rezonancia – azaz reveláció.
Tisztelt Olvasó!
Létező, de nem természetfeletti jelenség ez.
Tudom, hogy tudományos megalapozottsága miatt sokak számára most egy nehezen követhető gondolatsor következik, de számomra a természetfelettiség kérdése azért számít rendkívül lényegesnek, mert közel 50 éves kutatói múltam gyakorlatilag anyagszerkezet-kutatással telt el. A párhuzamosan folytatott szellemi, humán tanulmányok ebbe a keretbe illeszkednek. Ennek alapján fogalmaztam meg az élet, az élőlény fogalmának a feltételét, ami röviden ennyi: programvezérelt automata. Darai Lajossal közösen megírt könyvünkben: Ember-Társadalom-Emberiség, ezt részletesen ki is fejtjük.
Ennek két lényegi része van: a program – mint szellemi oldal –, valamint a mechanizmus – mint anyagi oldal.
De továbbmenve, a világmindenség léte, állapota és sorsa is beletartozott az általam vizsgált térbe.
Még a hetvenes években alakítottam ki egy modellt, amely végső soron egy élő világmindenség elemi szintű modellje, ahol a három térdimenzió és az idődimenzió mellett jelen van egy ötödik valami is, amit mostanság információnak és az ötödik dimenziónak neveztek meg.
És valóban az: a világmindenség változásának hajtó motorja, hogy a rendezettségből a teljes rendezetlenség felé halad. A rendezettséget a fizika-kémia entrópiának ismeri, és mint ilyen, az energiaegyenlegbe is beleszól.
Ennek lényege – és ebben tér el az elméleti fizikusok által később megalkotott M-modelltől –, hogy az elemi energiapontok tér- és idődimenziói egymásba rotációval befordulhatnak, és ezzel hoznak létre olyan elemi rotációkat, amelyek aztán kombinálódva alkotják a kvarkokat – és azok a protont, a neutront, a valódi anyagi részeket. Az elektron és antipárja, a pozitron is ilyen kombinációk eredménye, míg maga a fény, a neutrínó és a Hix-bozon az alaprotációt jelentik. Amelyikben a tér/idő rotációs összetevő nincs jelen, az jelenti a sötét energiát, a sötét anyagot, mert az elektromágnesességet a térnek az időbe és az időnek a térbe való rotációja állítja elő. (pozitív és negatív elektromosság alapja)
Ha elszakadunk a vallásoktól – amelyek tekintélyes részének a többiekétől eltérő istenfogalma van –, akkor ezt az információt tekinthetjük a világmindenség isteni összetevőjének.
Tisztelt Olvasó!
A fentiekkel nem akartam vallásos hitet sérteni, sem Isten létét lealacsonyítani, csak jelezni kívántam: nincs szükség arra, hogy a szóban forgó kapcsolatokat természetfelettinek nyilvánítsuk. Bizony, ezek az élő természet sajátságaiból erednek. És a természet – az egész világmindenség – attól válik élővé, hogy annak anyagi részét (mechanizmus) egy szellemi „erő” (információ) vezérli.
Ugyanúgy, ahogy felsőbb szinteken valamennyi élőlényét, és még feljebb, a társadalmat is.
S ez az erő az, amelynek különböző sajátságait a különböző vallások isteninek jelenítik meg.
Csakis így tekinthetek az Istenre mint térben és időben végtelen jelenségre. Márpedig keresztény hitünk alapja ez, ugyanakkor a rítusainkban időben és térben létező, tevékeny istenséghez fohászkodunk, féljük a parancsait.
Tisztelt Olvasó!
Szólnom kell még Varga Domokos György írásának egy másik fogalmáról is – ami ugyan nem került részletesebb bemutatásra, mégis hivatkozott rá a szerző. Ez pedig az intelligencia.
Az írásban a következőket olvashatjuk:
Annak ellenére, hogy egyetlen emberi fajhoz tartozunk, az eleve eltérő lelki beállítottságaink képesek teljesen másképp (akár fordítva is) láttatni velünk ugyanazt a valóságot, még akkor is, ha egyébként megközelítőleg azonosak az IQ-értékeink, s ha azonos az a biológiai, családi vagy társadalmi kör, amelyből származunk, illetőleg amelyhez kötődünk.
(...)
Mivel pedig ezek a szerek köztudomásúlag kipróbálatlan (kísérleti) készítmények, ráadásul a használatuk már bizonyítottan számtalan nem kívánatos mellékhatással (még elhalálozással is) járt az idők során, ezért A SZELLEMI KÉPESSÉGEI ALAPJÁN MINDEN EMBERI TÁRSADALOM MINDEN FELNŐTT (ÉRETT) EGYEDÉNEK AZONNAL EL KELLENE VETNIE A KORONAVÍRUS ELLEN KÍNÁLT „OLTÓSZEREK” FELVÉTELÉNEK MÉG A PUSZTA GONDOLATÁT IS.
Az intelligencia – legáltalánosabban megfogalmazva – az élethez való alkalmazkodó képességet jelenti. Képességet, amely gyakorlatilag a születéstől a halálig elkíséri az embert, és irodalmi ismereteim alapján állítom, hogy valójában az életkorral alig változik.
Sokan az intelligenciát keverik a műveltséggel, a tudással, és a kellően tájékozott, alapos ismeretekkel rendelkező embert nagyon intelligensnek tekintik. Pedig erről szó sincs! Találkoztam már rendkívül művelt, de valójában buta emberrel, aki a legelemibb döntési helyzetben sem tudott helyes választ adni a gondokra, ugyanakkor találkoztam iskolát nem végzett, valójában műveletlen emberrel, akinek a döntései mégis értelmesek voltak, jónak bizonyultak. Egyik hajdani igazgatóm titkárnője volt az, aki művelt, de buta volt, a másik példám pedig anyósom, aki műveletlen, mégis intelligens asszonynak bizonyult.
A keverést az teszi elfogadottá, hogy az intelligens embereknek általában a műveltsége, tudása is meghaladja az átlagemberét.
Minthogy az intelligencia már kisgyerekkortól jellemzi a személyiséget, ezért föltehetően genetikailag megalapozott.
Tudni való, hogy a személyiség genetikailag meghatározott részeit, így az idegműködés sebességét, annak érzékenységét, a válaszok mélységét, tartósságát tekintve szélső esetben négy személyiségi alaptípus határozható meg. Ezek a személyiségjegyek szerint a szangvinikus, a kolerikus, a melankolikus és a flegma.
A szangvinikus típus érzékeny és gyorsan reagál, de a reakció mélysége csekély, hamar lecseng. A hisztis kislány típusa.
A kolerikus típusnak érzékeny észlelőképessége van, reakciója mérsékelten gyors, de tartós. Ez a felnőtt férfit jelenti.
A melankolikus reakciója lassú, de tartós és mély. Érzékenysége közepes. A gondolkodó, megfontoltan cselekvő embert jelenti.
A flegma meg nem ingerelhető. Ez utóbbi az örökké kacagó, szellemileg valójában tompa embert jelenti.
Az intelligenciának szerves része az egyén emlékezőképessége. Az, hogy mennyi ismeretet, emléket képes elraktározni és visszahozni a tudatba. Ugyanis a tudat csakis olyan ismeretekkel tud dolgozni, amelyek az agyban a részére elérhetők, ott vannak.
Az intellektus aztán mindezekből úgy áll össze, hogy az emlékeket milyen gyorsan éri el, egyszerre milyen széles tartományát képes átlátni, és ezeket milyen mértékben képes kombinálni, majd a kombináció elemzésével azokból cselekvést kiváltó döntésre jutni.
A XX. században kidolgoztak egy módszert az intelligencia mérésére, és több ezer mérés alapján megállapítottak egy emberi átlagot, ennek hányadában adják meg az intelligencia mérőszámát. Ez az IQ (intellectual quotient). Százalékban fejezik ki az értéket, azaz 100 jelenti az átlagot.
Maga az intelligencia statisztikus valószínűség szerint oszlik meg az emberiségen, és ez egy Gauss-függvénnyel fejezhető ki[1]. A Gauss-függvényt annak szélessége határozza meg, és ez az emberi IQ esetében + – 15. Ez azt jelenti, hogy a 85 és 115-ös IQ értéktartományban van az emberiség 95 %-a.
A IQ<80 tartományban vannak a már tompának tekinthetők, és a 60 alattiakat már idiótáknak tekintik.
A másik oldalon: IQ>125-től kezdődően fokozottan intelligensnek tekintik az embert, és a 145 felettieket pedig zseniknek.
A Gauss-függvényből kiszámítható, hogy egy-egy IQ értékhez legalább hány embert kell számításba vennünk ahhoz, hogy a statisztikus valószínűség szerint azok közül legalább egynek ekkora legyen ez az értéke.
Az IQ azonban valójában az európai ember szellemi teljesítményét tükrözi, amelyben a matematikai logika meglehetősen nagy súllyal szerepel. Ezen felül bizonyos mértékben számba veszi az emlékezőképességet, és – sajnos – eléggé nagy súllyal a műveltséget, a kultúrát, a nyelvi készséget.
Azoknál a kultúráknál, ahol még ma is a képírást használják, az átlag IQ meghaladja a 100-at, míg a természeti népeknél, akiknél nem a matematikai logika határozza meg az életképességet, ott az IQ az átlagnál alacsonyabb.
Pedig az emberek idegrendszere, született képességei nem attól függnek, hogy milyen műveltséget folytatnak. Ha pl. az európai embert fölcseréljük egy természetivel, akkor bizonyára azt tapasztajuk, hogy az európai életvitelt megtanuló természeti ember – mert meg tudja tanulni! – boldogul, és az IQ-ja látszólag megnő, miközben a technikai civilizációból kipenderített ember esetleg a természeti körülmények között elpusztul.
Az ausztrál bennszülöttek szellemi képessége mintegy 20 évezredes műveltséget és elképesztően nagy térbeli tájékozódást lehetővé tevő ismereteket tartalmaz. Gyököt vonni, matematikai egyenletet megoldani nem biztos, hogy tudnak, de a félsivatagos területeken igen kis nyom alapján is megtalálják a napi betevőnek való élelmet – növényi gyökereket, mindenféle állatokat.
Magyarországra a nyolcvanas évek elején érkezett meg a módszer, miután az amerikai kézikönyvet magyarra fordították. Ez nem pusztán fordítást jelentett, hanem számos kultúrához kapcsolódó részt a megfelelő magyaréval kellett helyettesíteni.
Egyik néhai jó barátom, a könyvet kézhez kapva, több közvetlen ismerősén – akik szellemi képességeit jól ismerhette – ki is próbálta, hogy miként is működik ez a módszer. A könyvben több alternatív teszt is szerepelt, a megoldással és az ahhoz kapcsolódó pontszámmal kiegészítve.
Egyik látogatásom alkalmával rajtam is kipróbálta, hogy az IQ valójában mennyire is méri a szellemi képességet. Megválaszoltam a kérdéseket, bár többeknél nem értettem, hogy valójában mire is megy ki a kérdés, és csak az éppen eszembe jutó választ adtam meg.
Megtörtént az értékelés, és 145-ös IQ jelent meg mint eredmény.
Nem rossz – mondhatnánk –, de a barátom nem volt elégedett vele, és azonnal elvégeztünk egy másik tesztet is.
Igaza volt, mert ekkor már 156 lett az IQ-m. Ugyanis az értékelést figyelve megértettem, hogy a kérdések mire is mennek ki, és ezért a kínált választékból már a megfelelőt adhattam meg.
Aztán Ausztráliában egy reggel, a számítógépemet a munkahelyen bekapcsolva, kitöltöttem egy, a csehek által angol nyelven elkészített tesztet is.
Nem lepődtem meg, hogy az eredmény mindössze 130 lett, hiszen a kérdést nem anyanyelvemen kaptam, nem ismertem sem az angol, sem a cseh kulturális körülményeket, azaz sok mindent nem tudtam. Pl. nem ismertem a krikett szabályait, sem a miniszterelnökük nevét.
Nos, itt jön elő az IQ egyik gondja: mit is mér? Nyelvi készséget, műveltséget, valódi intelligenciát, vagy együtt?
Bizonyára nem javultak a képességeim az életem során, jóllehet, számos olyan logikai feladatot most már meg tudok oldani, amelyeket ifjabb koromban képtelen lettem volna. A fényképezés fenntartja a memóriakészségemet – és ezzel fölfelé húzza az IQ-mat. A több nyelv tudása is erre vezet. De pl. a magyar nyelvterületen – 10 millió embert számítva oda – minden 10 000 emberből legalább egynek ennyi az IQ-értéke. Valójában, nagyjából ennyi a tudományok doktora minősítésűek arányszáma is.
Tisztelt Olvasó!
Itt kerül aztán az asztalra, ami a magyar lakosságról föntebb idézetten olvasható: az egyszerű polgár nem ismerte azokat az eredményeket, amelyeket egy tisztánlátó orvoscsoport – másokkal karöltve – a Covid-19-oltások idejére már felismert. Ezért aztán szolgai módon, az általános hírközlő szerveknek engedelmeskedve hajtotta nyakát az igába, vette föl az oltást! Amit még ezekről a dolgokról tudhatott, azt talán a kocsmában hallhatta, de olyan huncutságokkal nem foglalkozott, amit az okosok dolgának vélt.
Az „okosok” tekintélyes része pedig okoskodó, és ugyanígy hisz abban, amit az eszmei guruk a fülébe nyomnak – azt, ami a pénztőke érdekében működtetett hírközlésből hozzá eljuthatott.
Intellektus? Intelligencia? Műveltség? Is-is, de a manipulált hírközlés és a szellemi élettől való, elzárkózó félelem is belejátszott. Erre vonatkozott az az általánosan ismert értékítélet: „a TV is bemondta” – azaz igaz.
Tisztelt Olvasó!
A magyar társadalom valóban megosztott, de szerintem nem azon az alapon, amit Varga Domokos György az idézett írásában kifejtett. A múltjából megtapasztalta, hogy „az eszme uralkodhat az értelem fölött” – mert ez volt a szocializmus. De valójában ugyanez a neoliberalizmus is, hiszen közös a gyökerük (l. a Weisshaupt-féle Illuminátusok Rendje eszméit). És a társdalom az önvédelem jegyében ennek megfelelően cselekszik.
Ha szeretnénk, hogy többet is figyelembe vegyen, akkor az értelmiségnek – miután ennek hasznosságáról magát is meggyőzte – el kell menni az emberekhez és tanítani őket. Elsősorban arra, hogy a TV nem a Biblia, ami ott elhangzik, az nem szentírás, az bizony gyakran nem is igaz.
Ez a mi dolgunk, tisztelt Olvasó! Odavinni az igazat, az életet segítő információt, hogy a természetes intelligencia azt feldolgozva értelmesen cselekedhessék.
[1] IQn=A0*exp(-1/2x(Io-In)2/w2), ahol A0 a vizsgált társadalom tagjainak a száma, I0=100, In a keresett érték mennyisége, w pedig a Gauss-függvény szélessége, az A0/2,71 értékhez tartozó n.
Kapcsolódó írásunk:
