top of page

Czigány Edit: A gyógyszermaffia rövid története












„Medicus curat, natura sanat.” magyarul: „Az orvos kezel, a természet gyógyít.”

Tehát van öngyógyító képessége a szervezetünknek, az orvos csak megtámogathatja.

A modern, nyugati orvostudomány semmilyen szerepet nem szán az öngyógyításnak, mindent irányítani akar.

Csak a tünetek elfojtásával próbál közérzetet javítani – kémiai anyagokkal.

A kulcs a paradigmaváltás lenne, itt az ideje.

A történet kezdete a 19. századi Amerikai Egyesült Államokba vezet.

John D. Rockefeller, az olajipar monopóliumából meggazdagodott üzletember az egészségügyre is kiterjesztette hatalmát.

A gyógyszeripar monopolizálásához egy lehetősége maradt: ellehetetleníteni az ősi, természetes gyógymódokat, mert csakis gyógyszereket lehetett szabadalmaztatni a korabeli amerikai törvények alapján.

Ekkor megszerezte szövetségesnek az orvostársadalmat. Megzsarolta, lefizette őket.

Andrew Carnegie-vel (acélipari mágnással) kidolgozott egy tervet, amely azóta is meghatározza a gyógyszergyártást az USA-ban és a hozzá igazodó világban.

Rockefellerék előírták, hogy az egyetemeken (amelyeket ők pénzeltek) csak a szabványosított gyógyszerek használatát oktathatták, minden mást kuruzslásnak bélyegeztek.

A gyógyszergyártás profitorientált üzletággá vált.

Ehhez vásárlókra volt szükség!

Kik lettek a vásárlók?

A betegek!

Itt vagyunk a célnál! Megérkeztünk, kedves embertársak!

A gyógyszernek meg kellene gyógyítani a beteget! De ha meggyógyult, akkor ki fog vásárolni újra, a profit növelése érdekében?

A 22-es csapdája!

A termék felszámolja a piacot!

Megoldás!

Olyan gyógyszer kell, ami a tünetet felszámolja, de nem gyógyít!

És a mellékhatások? Micsoda gyönyörű, új lehetőségek!

Botrányok:

1957: Contergan ügy (Grünenthal német cég). Több tízezer, végtaghiánnyal született gyerek.

2000-es évek eleje: Vioxx botrány (Merck cég). Fájdalomcsillapító, szívrohamot okoz, sportolók halnak meg – kis hátfájásos panaszra szedve a gyógyszert.

A cég mindent tagad, holott már rég tudtak a panaszról a visszajelzésekből.

Megfenyegetett orvosok. 140 ezer szívroham, infarktus a statisztika szerint – Dr. Eric. J. Topol megírja a cikket a fenyegetés ellenére is.

De tovább működik a gyógyszeripari lobbi.

John Virapen (az Eli Lilly gyógyszeripari vállalat vezérigazgatója) leplezi le cége korábbi részvételét a „Prozac” antidepresszáns botrányban; a gyógyszer hatására öngyilkosságok, bűncselekmények, iskolai lövöldözések elkövetése – ezek írhatók a cég számlájára.

Pfizer, a vezérhajó. A COVID járvány messiása.

Sötét múlt: Bextra fájdalomcsillapító megháromszorozta a keringési összeomlást. A vezetőség letiltotta a tény nyilvánosságra hozatalát.

Trovan botrány. Nigériai gyerekek haltak bele a Pfizer antibiotikumának kipróbálásába.

Súlyos kártérítések, de ez arányaiban olyan, mint egy havi 200 ezer Ft-ot keresőnek egy 3000 Ft-os bírság.

Így válik érthetővé, hogy egy gyógyszergyártó miért vállalja a botrányt és a kártérítést: így is jobban megéri neki, mint tisztességesnek lenni.

Megtépázzák a hírnevüket egy időre, de új piacokat lehet találni.

Albert Bourla (Pfizer-vezérigazgató nyilatkozta a BBC-nek):

„Ez az oltás [COVID] nem olyan, mint a többi, a vírus mutálódása miatt évente szükség lesz rá, akár életünk végéig.


Ha kérdése van, forduljon háziorvosához, avagy gyógyszerészéhez!

 

(A Hihetetlen c. magazin 2022. április (22. évf. 246 szám.), Bácsi Boglárka cikke alapján.)














248 megtekintés
legte Tanka.jpg

VARGA DOMOKOS GYÖRGY művei itt és a wikin

dombi 2023.jpg
vukics boritora.jpg
acta 202305.png
gyimothy.png
dio.jpg
KIEMELT CIKKEK
MOGY2023.jpg
bottom of page