Czigány Edit: Az embernek létszükséglete az értelemtalálás

„Élni annyi, mint szenvedni, túlélni pedig annyi, mint értelmet találni a szenvedésben.” (Gordon W. Allport, a Harvard Egyetem világhírű pszichológia professzora.)

Azzal lehet vitatkozni, hogy az emberi lét magja valóban a szenvedés-e. Az viszont nem kérdéses, hogy az embernek létszükséglete az értelemtalálás. Életünk nem csupán út- és kiútkeresés, de folytonos „jelentéstulajdonítás”. Elakadásokhoz, zavarokhoz vezet, ha nem találunk értelmet az út során, példázzák ezt a szenvedélybetegségek.

Az addiktológia alapvető megfigyelése, hogy a függőséggel küzdők valamilyen hiányt vagy szenvedést éltek meg már gyermekkorukban. A fájdalom enyhítésének kísérlete átmenetileg az önstimuláció (önserkentés, önélénkítés), de a hozzászokás kialakulásával egyre kevésbé oldja a hiányállapotot. A kezeletlen trauma pszichés tünetek formájában jelentkezik. Csakhogy a szenvedés korántsem csak a szenvedélybetegek sajátja, mint a traumák megtapasztalása sem. A függő és a józan ember között pont az a különbség, hogy milyen jelentést ad az illető az átélt nehézségnek. Az élet és benne a negatív és pozitív tapasztalat értelmének meglelése nem feltétlenül egyéni feladat. Szerencsés esetben olyan családba születnek, ahol a megküzdési stratégiák egyúttal értelmezési keretet is nyújtanak, vagyis van kitől tanulni.

De sokszor hiányzik ez a társas háló. Helyette kiszakítottság és kiutasítottság van. Elhanyagolt, elutasított gyerekek, kiszakítottság a közösségből, beilleszkedési és alkalmazkodási problémák, például iskolában; munkahely elvesztése; kallódás.

Hol találhat értelmet a kitaszított ember? Szeretetteljes intelmek hiányában, mit lát? Milyen célokat, értelmezési lehetőséget kínál a jelenkor? Korunk a függőségek kora.

Az értelemtalálás és a spiritualitás igénye nagyon is benne van a szenvedélybetegekben. A szer kiváltotta transz, módosult tudatállapot hivatott biztosítani ezt a célt. „Bekebelezett” spiritualitásról van szó.

Az aztékok az „istenek húsának” tekintették a varázsgombát.

Bár jóval kevésbé addiktívak, mint a stimuláns szerek, nem tekinthető kockázatmentesnek a használatuk. A droggal megért spiritualitás egyike a legrégebbi szerhasználati élményeknek, modern korunk szimbóluma is lehetne. A szerhasználat nem képes hosszú távon is működő megoldást nyújtani.

Merre mehet akkor a szerhasználó?

Egyéni terápiában meg tanulhatja értelmezni saját érzéseit, felszínre hozni traumatikus emlékeit, megtanulhat jelentést tulajdonítani annak, ami vele történik, történt.

Ha önsegítő csoportba is jár, akkor két ajándékot is kaphat. Az elfogadó közösség ajándékát: megszűnhet a kiszakítottság érzete. Emellett képes azonosulni a spiritualitásban rejlő keretek ajándékával.

Mai gyorsan változó világunkban nemcsak a szenvedélybetegek küzdenek az értelemtalálás nehézségeivel. Némi, mások iránt tanúsított bizalom már biztató eredmény lenne.