Czigány Edit: Celebrisztán, avagy kinek a vágyai?

Mozart zsenije valósággal berobbant a 18. századi Bécsbe. Hamar elhomályosította a hivatalos udvari zeneszerző, Salieri hírnevét – írja Elena Pulcíni, olasz filozófus.
„Hogyan rejtheti magában egy ilyen közönséges, obszcén ficsúr – kérdezi Salieri dühében egészen felhevülve – a muzsika isteni szépségét?”
Salieri egyre mélyebbre süllyed a keserűség és harag mocsarában, tudja, hogy sohasem kelhet versenyre Mozarttal.
Korabeli dokumentumokból – Beethoven beszélgető füzeteiből – derül ki, hogy Salieri bevallotta, ő mérgezte meg Mozartot.
Mindez csupán legenda, állítja ma a zenetörténet, hiszen Salieri rajongott Mozartért. A kezdeti összetűzések, rivalizálások ellenére, közös műveket is alkottak.
Halálos ágyán Salieri azt mondta Ignaz Moscheleznek (Beethoven tanítványnak): „Becsületszavamra elmondhatom, hogy egy szó sem igaz abból a pletykákból, hogy megmérgeztem volna Mozartot.”
Mieink-e a vágyaink? Hogyan keletkeznek?
Miért akarják egyáltalán azokat a dolgokat, amiket akarnak?
René Girard, francia születésű, amerikai filozófus, történész „romantikus hazugságnak” nevezi azt, hogy a dolgokat önállóan akarjuk.
A vágyat egy másik ember vágya lobbantja fel.
Jó, ha tudjuk, hogy más döntéseihez igazítjuk a márkákat, az iskolákat; ételeket választunk így.
Girard szerint a „világfalu” és a közösségi média révén a legfőbb vágyakozás és a 21. század fenyegetése az irigység, a rivalizálás minden szinten megvalósuló elszabadulása.
Tükörneuronjaink révén bárki átélheti azt, ami egy másik életbe repíti.
Ha nagy távolságban található az alanytól a vágyott élet és a modellje, akkor komoly versengés nem alakulhat ki.
Ezt nevezi Luke Burgis, népszerű amerikai filozófus-szerző Celebrisztánnak.
Egy kisgyermek – társa utánzásából – miért akar ugyanolyan játékkal játszani, ami miatt komoly civakodás keletkezhet.
A professzor csillaga fennen ragyog, nem akadt talentum, aki fenyegette volna presztízsét.
Egyszer csak egy fiatal talentum elkezd saját gondolati pályára állni.
Így könnyen kialakul köztük egy egyoldalú vagy kölcsönös rivalizálás.
A pszichológiai kutatás hajnala sem volt mentes az elsőségért vívott harcoktól.
Sigmund Freud mindenkinél féltékenyebben őrizte territóriumát. Meg volt győződve arról, hogy ő tárta fel a tudattalan alapvető működési módját. Alfred Adler a libidó helyett a fölényre-törekvésre helyezte a hangsúlyt.
Individuál-pszichológia néven, külön iskolát alapított.
Carl Jung ugyancsak bírálta a mindent átható libidó tanát, végül a freudi tudattalannál sokkal grandiózusabb területet fedezett fel, a kollektív tudattalant.
Minél nagyobb tehetség adatott valakinek, annál inkább kerülgetik az önjelölt tehetségek.
Az őstehetség lehet, hogy hagyja, mert nagylelkű, vagy alkotó emberként nem érdekli a siker, és amekkora zseni, akkora balek is.
Az azonosulási vágyat nevezi Girard „metafizikainak”. És akitől „ellopta” az önazonosságát, annak, miután puszta léte lebuktathatja, mennie kell.
Comments