Czigány Edit: Fel nem nőtt csecsemők... Észrevételem VDGy járványlélektani elemzéséhez

A Szilaj Csikón megjelent cikk juttatta eszembe, hogy én is régen észrevettem a környezetemben a szülői önbecsapás/önhazugság mechanizmusát. Azaz azért engedünk meg mindent, és hagyjuk kis, elviselhetetlen, zsarnok piócává változni a jobb sorsra érdemes „szemünk fényét”, hogy jónak tudhassunk magunkat, miközben épp tönkre tesszük, antiszociálissá a „kis aranyos”-t.

Évekkel ezelőtt a húgom kislánya – az akkor 4 éves keresztlányom – még éjfélkor is ott zsarolta anyucit a felnőttek között, amikor – megelégelve a cirkuszt – fogtam és belevágtam a fürdőkádba. Segítségért kiabált, megharapta a fürdőkádat, ám pizsamába bújás és villanyoltás után magához húzta a fejemet. Na, most fog engem is megharapni, gondoltam, de ehelyett a fülembe súgta: „Szeretlek".

Tudta, hogy ha azt mondom, hogy holnap játszunk az úgy is lesz.

Nagy léptékben is így van. Az emberiség nagy százaléka fel nem nőtt csecsemő. Plusz egymást is halálra tudja ijesztgetni. Nagyon hatásos a tömegpszichózis.

A halrajok a patakban egyszerre riadnak halálra egy árnyéktól, ha valamelyik összecsinálja magát és bepánikol. Teljesen téves jelzésre teljesen tévesen reagálnak. (Állítólag Hitlernek is tapsoltak a zsidók is a beszédei alatt.)

Még mindig: állatok is vagyunk!

Megoldást nem tudok, csak diagnózist.

Fel is kéne nőni, nemcsak megöregedni!

Igen! Sokszor a Jóság a tehetetlenség, az önbecsapás fedőneve.