top of page

Varga Domokos György: Világuralmi módszertan – avagy újabb adalék kovidos lélektanomhoz




Új módszerek új megértést és megfejtést kívánnak. Ilyesfajta világhódítást, ami a Covid-19 fedőnevű hadműveletet jellemzi, még soha nem tapasztalhatott meg az emberiség.

Olyanokat már igen, amikor nyílt, fegyveres erőszakkal foglaltak el területeket, országokat, igáztak le népeket, építettek ki birodalmakat, s csak ezek megtámogatásához alkalmazták a módszeres ideológiai háborút.

Újabban pedig olyan hadviseléseknek lehetünk tanúi, amikor a nyílt területfoglalással, fegyveres megszállással szemben előnyben részesítik a helyszíni fellazítást és bomlasztást, az álcázott felkelések, „színes” forradalmak kívülről vezérelt kirobbantását, hiszen így nem kell annyit vesződni a saját állampolgárok győzködésével, háborús felszerelésével, bevetésével, ellátásával.

Itt már kulcsszerepe van az ideológiai megdolgozásnak, hiszen a helybeliek egy erőteljes részét, vagyis a kiszemelt ország tettrekész állampolgárait kell valamiképp rávenni arra, hogy – akár a saját maguk, akár az országuk jól felfogott érdekeivel szemben – többé-kevésbé rejtőzködő idegen hatalmak, netán egy világuralmista hálózat érdekeinek legyenek a szószólói, kiszolgálói, eseteként kiharcolói. Legtöbbször a saját legitim kormányukkal, a törvényesen megválasztott állami vezetőkkel – vezetőikkel – szemben.

A jelenleg zajló, Covid-19 fedőnevű világuralmi hadművelet legfőbb módszertani sajátosságai három pontban összegezhetők.

  • Lényegében már kísérletet sem tesznek a világ egy kisebb vagy nagyobb részének (területének) fegyveres elfoglalására.

  • Az emberiség egészének lelki, szellemi, sőt testi (genetikai) meghódítására törekszenek.

  • A mindehhez esetlegesen szükséges kényszerintézkedések, szabadságmegvonások, jogfosztások megvalósításához, netán fizikai erőszak bevetéséhez az egyes országok, államok legitim hatalomgyakorlóira számítanak.


A vírus mint fegyver és közellenség


A haditerv megvalósításhoz mindenekelőtt egy olyan ellenséget kellett találni, amely – némi rásegítéssel – minden gyanútlan földi halandóból képes ijedelmet, rettegést, sőt halálfélelmet kiváltani, függetlenül a világnézetétől és a pártállásától.

Erre a feladatra kiválónak ígérkezett és mutatkozott egy olyan újgenerációs biológiai fegyver, amely

  • egy természetes szubmikroszkopikus organizmus (vírus) mesterséges módosításával, genetikai beavatkozással állítható elő;

  • funkcióbővítéssel alkalmassá tehető az emberről emberre való terjedésre;

  • észrevétlenül bevethető;

  • kellően hatásos ahhoz, hogy akár halálos megbetegedést is előidézhessen;

  • kellően fenyegető ahhoz, hogy

– a megvezetett tömegek alávessék magukat kétséges jogfosztó hatalmi intézkedéseknek és ugyanennyire kétséges egészségügyi rendszabálynak;

– lehetővé tegye egy világméretű járvány- és oltáskampány sikeres végrehajtását;

– tömeges és türelmetlen (hisztérikus) vágyakozást ébresszen a megmentőként beharangozott „oltások” – valójában kísérleti génmanipulációs szerek – felvétele iránt;

– tegye a túlnyomó többség számára elfogadhatóvá, sőt győzze meg arról, hogy támogatnia kell kétes kísérleti szerek többszöri és tömeges bevetésének egészségügyi és kormányzati szorgalmazását, beleértve a gyerekek oltatását;

– tegye a többség számára elfogadhatóvá a kétes kísérleti szerek tömeges és többszöri „felvételéhez” kötődő megvesztegetés, zsarolás, kötelezés különféle módjait, beleértve az oltási önkény széles körű vagy általános érvényű alkalmazását;

  • de mégsem életveszélyes és halálos annyira, hogy ellenőrizhetetlenül és szabályozhatatlanul tömeges emberpusztulást okozhasson, hiszen az veszélyeztetné a hadművelet tervszerű végrehajtását.

A kínai laboratóriumban, amerikai pénzből előállított Sars-Cov-2 vírus kiválónak ígérkezett mindemez elvárások teljesítésére. A titkos fejlesztésű, korszerű biofegyver a világuralmisták kezében – kezelésében – a gyanútlan emberiség számára olyan láthatatlan, kiismerhetetlen, első számú közellenséggé válhatott, amely lehetővé tette a Covid-19 fedőnevű hadművelet világméretű megindítását, az ÚJ VILÁGREND építésének megkezdését.

Ehhez azonban még néhány lényeges feltételnek kellett teljesülne.


Korszakváltás küszöbén


Korábban is folytak már biofegyveres kísérletek a társadalmak megfélemlítésére, a tömeges oltatás megvalósítására, de mindehhez sem az országok vezetői, sem az állampolgárok részéről nem mutatkozott elégséges fogadókészség. Vegyük sorra röviden, csupán címszavakban az utóbbi évek legfontosabb fejleményeit, amelyek a beavatottak számára mostanra lehetővé és ígéretessé, egyúttal halaszthatatlanná tették a világuralmi hadművelet elindítását.

  • Civilizációs fejlemények, vívmányok, amelyek lehetővé tették a „haladás” anyag- és haszonelvű erőinek nyomulását:

– digitális élettér megteremtése;

– digitalizált életforma kialakulása;

– mesterséges intelligencia térnyerése;

– korlátlan megfigyelés, befolyásolás és beavatkozás lehetősége.


  • Társadalmi fejlemények, amelyek meggyengítették az emberiség védekezőképességét, lehetővé téve a világuralmisták nyomulását:

– civilizációs vívmányok korlátlan (mértéktelen) befogadása, fogyasztása;

– hagyományos (természetes, személyes) kapcsolatok, közösségek meggyengülése, széthullása;

– természetes (biológiai, családi, nemzeti, kulturális) önazonosságok megrendülése;

– istenhit, értékelvűség, erkölcsiség háttérbe szorulása;

– demokratikus jogrend (többségi demokrácia) megingása.


  • Gazdasági fejlemények, amelyek elodázhatatlanná tették a régi társadalmi rend felszámolását, az új világrend felépítésének megkezdését:

– az adósságalapú világgazdaság és a spekulációs pénzuralmi rendszer fenntarthatatlanná válása – a világuralmisták álláspontja szerint – „megköveteli” a digitális pénzrendszer bevezetését, a készpénz megszüntetését, a pénzforgalom teljes ellenőrzését, személyre szabott szabályozását;

– a robotizáció és a mesterséges intelligencia gyors térnyerése, a munkanélküliség növekedése, a munkajövedelmek csökkenése, a jóléti társadalom elöregedése, nyugdíjrendszerének fenntarthatatlansága, a régi rend felszámolásának megkezdése éhséglázadásokhoz vezethet; ennek megelőzése megköveteli a munkavégzés nélkül járó társadalmi alapjövedelmek rendszerének mielőbbi kialakítását, bevezetését;

– a világuralmi elit kiváltságos helyzetének fenntartása (sőt fokozása) megköveteli a demokratikus rend felszámolását, az emberiség többi részének tömegesítését (egyenlősítését és egyneműsítését), szabadságjogainak megvonását, magántulajdona felszámolását, teljes körű digitális felügyeletének megvalósítását.


2020-ra minden tekintetben megérett a helyzet a hadművelet megindításához. Egy évvel korábban (2019 júniusában) a Microsoft – Bill Gates cége – benyújtotta világszabadalmát, amelynek lényege: egy belénk juttatott szenzor veszi a testjeleinket, ezeket egyéni készülékünk (telefon, számítógép, laptop stb.) egy kommunikációs rendszeren keresztül (világháló, 5G) egy központi virtuális pénzrendszerhez közvetíti.

Vessük ezt össze Aaron Russo 2007-es nyilatkozatával arról, amit Nicholas Rockefeller árult el neki a beavatottak (kiváltságosok) céljáról, törekvéséről:


„Tehát a végső cél, ami ezeknek az embereknek a szeme előtt lebeg, hogy egy világkormányt hozzanak létre. Amit a bankrendszer, a bankárok irányítanak. [...] mindenkinek beültetnek egy RFID-chipet a bőre alá. [...] az összes pénz... abban a chipben lesz. Érted? Nem lesz több kézpénz... És ezt egyenesen Mr. Rockefellertől tudom, ez az, amit el akarnak érni. [...] Ha azt mondják, hogy ennyivel tartozol nekünk adóhátralékként, egyszerűen kiszippantják a biteket a chipedből. És ha valaki... mint te vagy én, tiltakozol az ellen, amit csinálnak, egyszerűen kikapcsolják a chipedet. És nincs semmid... Nem tudsz kaját venni, nem tudsz semmit sem csinálni. Ez aztán az emberek teljes irányítása.”


És tegyük ehhez még hozzá azt, ami egy 2011(!)-ben – tehát több mint tíz éve – megjelent könyv lapjain olvasható:


„Gates és Rockefeller alapítványaikon keresztül évek óta befektetnek sterilizációs kutatásokba. Nyíltan hangoztatják, hogy a népesség egy részének el kell tűnnie a föld színéről. De hogyan lehet rávenni az embereket arra, hogy önként beoltassák magukat őket károsító anyagokkal?

Nagyon egyszerű: nem mondják meg nekik, hogy az oltás terméketlenné teszi, sőt megöli őket, hanem azt mondják, hogy megvédi őket.

Ha nem állnának kötélnek, majd kitalálnak egy fenyegető veszélyt, amely annyira megijeszti őket, hogy önként rohannak orvoshoz, könyörögnek, hogy oltsák be őket, sőt, még fizetni is hajlandók lesznek érte.”


Ezeknek az elképzeléseknek a nyélbe ütése, tervszerű végrehajtása kezdődhetett meg 2019 végén, 2020 elején.

  • A biogenetika és biotechnológia tudománya már elérte azt a fejlettségi szintet, amelyen a mesterséges vírushoz (biológiai fegyverhez) rövid időn belül „célirányosan” kifejlesztett (álcázott) „teszteket” és „oltószereket” tudtak (jószerivel korlátlan mennyiségben) előállítani.

  • A beavatottak által finanszírozott és behálózott gyógyszergyárak a Kínából megkapott „víruskód” alapján fogtak hozzá az ún. „oltószerek” gyártásához.

  • A beavatottak és behálózottak által finanszírozott és felügyelt egészségügyi szervezetek határozták meg a járványkezelés – életveszélyesnek bizonyult – eljárásrendjét.

  • A beavatottak és behálózottak által befolyásolt (megnyert, megvesztegetett, megzsarolt vagy megvezetett) tudományos, egészségügyi, politikai és tömegtájékoztatási szereplők segítették elő a pánikhangulat (tömeghisztéria) módszeres előidézését, a járvány- és oltáskampány „dübörgését”, a veszélyhelyzeti törvények benyújtását és elfogadtatását, a jogfosztások végrehajtását, az ellenvélemények cenzúrázását, a másképp gondolkodók lejáratását, kiiktatását.

  • A különféle tudományok fejlettsége tette lehetővé a teszteltek testadatainak begyűjtését, a fertőzöttek nyilvántartását és nyomonkövetését, az oltottak digitális kártyákkal való ellátását, az oltatlanok kirekesztését, megzsarolását, megbüntetését.

  • Központilag felügyelt digitális megfigyelési és adatfeldolgozási rendszer tette lehetővé Kína számára, hogy bevezesse az ún. társadalmi kreditrendszert, amely mesterséges intelligencia segítségével követi az állampolgárok mozgását, viselkedését, figyeli és értékeli a fegyelmezettségüket, magatartásukat, személyre szólóan osztogat jó vagy rossz pontokat, szab ki büntetéseket, von meg pl. tanulási, utazási, hitelfelvételi stb. lehetőségeket.


Kommunista Kína ezzel már eljutott egy új világrend küszöbéhez; sőt, bizonyos értelemben elsőként át is lépett rajta. Hiteles dokumentációk (iratok, filmfelvételek) bizonyítják, hogy a világuralom (háttérhatalom) olyan befolyásos, sőt meghatározó erői, mint a Rothschildok, a Rockefellerek, Bill Gates, továbbá kutató és fejlesztő cégek, valamint tekintélyes titkosszolgálatok szoros kapcsolatot ápolnak a kínai vezetéssel, nagy érdeklődést mutatva a hatalmas gazdaságot és a hatalmas embertömeget egyaránt sikeresen működtető kínai önkényuralmi modell iránt.

Justin Trudeau, Kanada „liberális” miniszterelnöke, az oltási kötelezettség dolgában hajthatatlan zsarnoka így fejezte ki Kína iránti ámulatát 2013-ban:


„Van egy bizonyos fokú csodálat, amit valójában Kína iránt érzek, mert a diktatúrájuk lehetővé teszi számukra, hogy egy pillanat alatt változtassanak a gazdaságukon, és azt mondják, hogy zöldre kell váltanunk, ezért el kell kezdenünk napenergia-befektetéseket eszközölni”


S ma már nem is kell kommunista Kínába mennünk, hogy láthassuk, önkényeskedő vezetők – régi és új világuralmisták –, s ma már csak formálisan demokratikus rendszerek hogyan hajtják uralmuk alá az állampolgárokat, vagy hogyan szorítják (iktatják) ki a hatalomból, közéletből azokat, akiknek még valódi demokratikus felhatalmazásuk van. Hogy más példát ne is említsünk: egyetlen gombnyomás elegendő volt ahhoz, hogy az Amerikai Egyesült Államok hivatalban lévő elnökét (Donald Trumpot) kirekesszék a közösségi médiából, „elvágják” a sokmilliónyi hívével, követőjével való „személyes”, világhálós kapcsolatát.

Vajon hogyan juthattak el ide lelkileg és szellemileg Nyugat legfőbb irányítói? Hogyan vált a legtöbb ország – köztük Magyarország – első számú vezetője számára fontosabbá az, hogy a járvány megfékezése szempontjából immáron bizonyítottan teljesen haszontalannak, sőt károsnak bizonyult „oltószerek” tömeges és sokadik felvételére kötelezze és kényszerítse országa állampolgárait, mint az, hogy hagyja szabadon, békében, egészségben élni őket?

S talán még ennél is izgalmasabb kérdés: maguk a kárvallottak, a szabadságjogaiktól megfosztottak, az egészségüket kockára tevők hogyan juthattak el oda – hogyan kerülhettek olyan lelki és szellemi állapotba –, hogy többségük nemcsak elfogadta, de még támogatta is az őt sújtó önkényuralmi intézkedéseket?

Az első talányra már másutt igyekeztem választ adni. Mivel azonban mostani írásom elején a Covid-19 fedőnevű világuralmi hadművelet legfőbb módszertani sajátosságai (újdonságai) között megemlítettem, hogy a kitervelői a megvalósításban számítanak az egyes országok, államok legitim hatalomgyakorlóira, s e tekintetben a mi miniszterelnökünk is érintett, ezért itt is utalnom kell rá: ő is foglya a világuralmi háttérhatalom erejének és akaratának.

Ráadásul minél fertőzöttebb egy ország a szabadkőműves és egyéb háttérhatalmi hálózatok jelenlétével és befolyásoló képességével, annál kisebb esélye van a vezetőjének a hárításra. Jól látható ez történetesen Olaszország és Ausztria példáján: új vezetőjük nem demokratikus választások nyomán került megválasztásra, hanem háttérhatalmi mesterkedések révén, ezért olyannyira eltökélt kiszolgálója mindkettő a világuralmi akaratnak. Magyarország pedig már saját sorsán megtapasztalhatta, mekkora csonkítást képes véghezvinni rajta a rejtőzködő világerő, ezért nyilván miniszterelnökünk sem kockáztathatja meg, hogy teljesen kivonja magát és országát a világuralmi törekvések (feladatok) végrehajtásából.

Orbán Viktornak csak akkor lett volna esélye a világerőkkel szembeszállni – feltéve, hogy csakugyan volt és van ilyen szándéka –, ha a magyar állampolgárok tömeges tiltakozásba fogtak volna. Ha az elsöprő többség elégedetlenkedni, lázadozni kezdett volna. Ne felejtsük el, eleinte maga Orbán Viktor nyilvánította ki, hogy a magyarok szabadságszerető emberek, nem szeretik azt, ami kötelező, ezért Magyarországon nem lesz kötelező a kovidoltás.

Ezzel szemben a magyar nép egyáltalán nem bizonyult sem annyira szabadság-, sem annyira igazságszeretőnek. Nemhogy lázadozott volna, de – közvélemény-kutatási adatokkal igazolhatóan, világnézettől és pártállástól függetlenül – a világuralmi rendszabályok, eljárásrendek betartására, követésére szorította rá vezetőit. Márpedig tömegtámogatás híján miniszterelnökünk sem akadékoskodhatott többé: engedett a világuralmi akaratnak (parancsnak, kényszerítésnek, fenyegetésnek), végül is érthető módon.

Annál kevésbé tűnik érthetőnek az elsöprő többség, a „tömeg” végső soron önsorsrontó viselkedése. Jószerivel semmit nem tudott – mert semmit nem fogott fel – a világuralmi hadművelet létezéséről, a világuralmi erők fenyegetéséről, tehát nem volt oka vakon engedelmeskedni. Ezért most a mi megfejtésünkre vár, hogy miként sikerült a széles tömeget rávenni arra, hogy lényegében önként homokba, sőt hurokba dugja fejét. De még ennél többre is!

Hiszen a tömeg – legalábbis egy meghatározó, tekintélyes része – maga vált a megrendszabályozás, a szabadságjogoktól való megfosztás legfőbb szorgalmazójává, követelőjévé.

Vajon miért nem érdekelte a valóság? Miért nem érdekelte a tudományos igazság? Miért mondott le olyan könnyen a szabadságáról, szabadságjogairól?

Miként lehetséges, hogy emberek tömege képes kitenni saját gyermekét kétes kísérleti szerek veszélyeinek, akár riasztó személyes tapasztalatok birtokában és friss kutatási eredmények ismeretében is, s a legelemibb észszerűség és logika ellenében?

Mitől képesek számottevő tömegek teljesen elveszíteni a józan belátásukat, értelmüket? Nem ám tanulatlan vagy csekély intelligenciájú emberek, inkább ellenkezőleg: olyanok, akik az értelmiség krémjéhez tartozónak vélik (számítják) magukat!

Megpróbálok néhány helytálló felelettel szolgálni.


A jóság rituáléja


A világhatalomra törő erőknek már rég bevált technikájuk van arra, hogyan lehet az alapjában véve jószándékú, gyanútlan embereket megvezetni s maguknak megnyerni. Stephen Koch – Kettős szerepben – Az értelmiség elcsábítása c. nagyszerű könyvében – a jóság rituáléjának nevezte azt az ördögi technikát, amellyel a jóságot és a humanizmust állították a Gonosz szolgálatába. Borvendég Zsuzsanna történész emlékeztet arra, hogy a húszas–harmincas évek fordulóján alaposan megtervezett, tudatos agymosás kezdődött Nyugaton, s mint írja, „ennek technikái ma is ismerősen hatnak”. A Leninék által képviselt bolsevik eszme egyeduralomra tört, hívei világforradalomra készültek. „Ehhez elengedhetetlenül szükség volt a szellem megfertőzésére, az emberi immunrendszer felszámolására” – állapítja meg a történész, s röviden ismerteti, hogyan is történt ez.

„Egy német médiamogul, Willi Münzenberg ötlötte ki, hogy az »eszme« mögé kell állítani az értelmiséget. Olyan humanista gondolkodókra akart támaszkodni, akiknek ártatlanságát még nem kezdte ki a radikalizmus. Magyarán: jó szándékú balekokat keresett – lehetőleg ismert írókat, filozófusokat –, akikben néhány hangzatos szólammal fel lehet ébreszteni a messianisztikus elhivatottságot. A hiten volt a hangsúly. Ezeknek a társutasoknak, akiket Lenin csak hasznos idiótáknak hívott, hinniük kellett az »új vallásban«, teljes meggyőződéssel kellett szolgálniuk az eszmét. Miért? Azért, mert így lehetett fenntartani a függetlenség látszatát: a fanatikus meggyőződéssel írt cikkek valóban önállóan születtek, nem megrendelésre. »Független« újságírók és más értelmiségiek legitim írásai jelentek meg legitim folyóiratokban. Csak el kellett indítani jó helyen és jó időben egy »divatos véleményt« vagy egy »divatos témát«, ez a »felvilágosult hívők« tollán áthaladva spontán fejlődött fősodratú (main stream) állásfoglalássá, amely hamarosan politikai és közéleti alapvetéssé vált.”


Számunkra – a kovidos lélektan megfejtése szempontjából – kulcsfontosságú észrevétel: „a fanatikus meggyőződéssel írt cikkek valóban önállóan születtek, nem megrendelésre”. Akkoriban az „értelmiség” krémje – legalábbis ennek istentelen része – önként, hitből, meggyőződésből állt egy világuralomra törekvő, életveszélyes eszme és hatalom szolgálatába.

S akármilyen hihetetlen, most ugyanez történik.

Hiába tornyosul a mai értelmiség – és a mai embertömegek – előtt a kijózanító történelmi tapasztalat, ugyanúgy hagyják, hogy a történelem ismételje meg önmagát. Magukat okosnak, értelmesnek képzelő, jólelkű, jószándékú emberek engedik, hogy cinikus, számító, hatalomtechnikás megalomániások kihasználják őket; hogy hasznos hülyét, nevetséges bolondot csináljanak belőlük.

Münzenberg élettársa így fogalmazta meg a társutasok harmincas évekbeli tízparancsolatát:


„Nem helyesled Sztálin politikáját; nem mondod magad kommunistának; nem mondod, hogy szereted a rendszert; nem szólítasz fel embereket, hogy támogassák a szovjeteket. Soha. Semmilyen körülmények között. Azt mondod, független idealista vagy. Nem igazán értesz a politikához, de azt gondolod, a kisembernek is kapnia kellene egy mocskos kis lehetőséget. Hiszel a nyitottságban. Megdöbbent, megrémít, ami az országunkban végbe megy. Megrémít a fajüldözés, a dolgozó emberek elnyomása. Azt gondolod, az oroszok nagy kísérletbe fogtak, s reméled, sikerülni fog nekik. Hiszel a békében. Áhítod a nemzetek közötti megértést. Gyűlölöd a fasizmust. Úgy véled, a kapitalista rendszer romlott. Ezt hangoztatod újból és újból és újból. De ennél semmi többet.”


Száz év telt el a „jóság rituáléjának” megkezdése óta, s mint bebizonyosodott, a radikalizmus minden olyan, a tömegek mozgósítására alkalmas témára rátelepedett – állítja történészünk –, „amely az ember lelkében élő jót szólítja meg. A természetvédelemből klímahisztériát csináltak, a toleranciából megbélyegzést, a nyitottságból kirekesztést – és még sorolhatnám.”

Egy tippet is ad számukra: „próbáljuk ki, hogy a fenti idézet kulcsfogalmait kicseréljük mondjuk a genderidiotizmus állítmányaira [...] Változott valami az elmúlt száz év agymosási technikáiban?”

Nos, ha a kovidos hadművelet lélektani módszertanát nézzük, a lényegét tekintve nem változott; azonban mostanra sokkal célirányosabbá és kifinomultabbá vált, ennélfogva jóval hatékonyabb is lett. A cinizmus – s mondhatni: a pofátlanság – mértéke inkább csak nőtt azóta; az Új Világrend szócsövei aggodalom nélkül csepegtetik a világnak, hogy mire készülnek s mire számíthatunk. Szellemi embereink s tömegeink azonban ettől sem ocsúdnak, inkább – világnézettől s pártállástól függetlenül – a világuralmisták segítségére sietnek.

S ebben mutatkozik meg a kovidos módszertan egyik legnagyobb újítása.

Sztálinék, Leninék idején a konzervatív, keresztény, nemzeti érzelmű és vonzódású, jobboldali embertömegeknek még természetes ellensége volt a radikálisan haladó (felforgató), ateista, internacionalista baloldal. A mostani világuralmi hadviselés azonban egy olyan fenyegető ellenséget választott – s indított világhódító útjára –, amelynek mesterségesen felfokozott, „halálos” fenyegetésére szinte egy csapásra el lehetett feledtetni a hagyományos társadalmi, gazdasági, kulturális, politikai, világnézeti törésvonalakat, és jószerivel kivétel nélkül mindenkit egyetlen központi (háttérhatalmi) akarat érdeke szerint lehetett terelgetni.

Lelkileg és szellemileg egyaránt.

(Sőt még testileg is.)

A kevés kivételek egyike volt Udi Qimron izraeli professzor, aki már 2020 nyarán ezt nyilatkozta:


„Ha nem mondták volna nekünk, hogy járvány van az országban, az átlagember nem is tudhatta volna meg, hogy van egy ilyen járvány. Az a tény, hogy ez a kérdés egész nap fut a médiában, felnagyítja a betegség természetes méreteit. Ha itt tombolt volna a fekete halál, mint a 14. században, akkor a holttestek felhalmozódtak volna az utcán.”


Ehhez még hozzáfűzte, hogy a koronavírus-halálozások száma egyetlen országban sem haladja meg a teljes népesség 0,1%-át, és a koronavírus okozta halálozási arány a világ teljes népességének kevesebb, mint 0,01%-a; ez pedig azt jelenti, hogy a világ lakosságának 99,99%-a jócskán túlélte a járványt, és a vírus megközelítőleg sem olyan halálos, mint ahogy állítják.

De mint a járványok témájában kétségbevonhatatlanul jártas tudós – a Tel Avivi Egyetem Klinikai Mikrobiológiai és Immunológiai Tanszékének vezetője, „a T-sejtek, a nyálkahártya vakcinák, a bakteriális vírusok géntechnológiája és a CRISPR szakértője”, rangos tudományos folyóiratok szerzője – még azt is világosan, egyértelműen megmondta, mi lenne a helyes járványkezelési módszer. Őszerinte...


...az igazán okos viselkedés éppen az ellenkezője annak, mint amit ma teszünk. A nem veszélyeztetett populációknak meg kell fertőződniük, és immunitási láncokat kell létrehozniuk, amelyek megvédik a betegeket és az időseket.

Tehát lehetett volna választani az okos viselkedést, az észszerű – s mindenféle önkényuralmi intézkedést nélkülöző – megoldást is a mesterségesen keltett járvány kezelésére.

Ehhez azonban igazi észlénynek kellene lennünk. Olyannak, akit a józan ész, az értelem vezérel: szabad szellem és szabad lélek egymást támogatja meg a minél teljesebb boldoguláshoz.

A kovidos világjárvány alatt tömegesen megmutatkozó magatartásunk azonban feketén-fehéren bebizonyította, hogy habár csodálatos észbeli képességünk emelt ki bennünket az állatvilágból, csak nagyon korlátozottan tekinthetjük magunkat igazi észlényeknek, valóban értelmes teremtményeknek. Sokkal szívesebben adjuk át magunkat a jóság rituáléjának, semhogy az eszünket, értelmünket használnánk.

Sőt!

Az eszünket, szellemi képességeinket határozottan arra mozgósítjuk inkább, hogy a jóság rituáléjába belefeledkező lelkünket kiszolgáljuk, a lehető leginkább kedvében járjunk. „Észszerű” és „logikus” magyarázatok tömkelegét fogjuk találni és kínálni arra, hogy miért kell azt tennünk, miért kell úgy viselkednünk, ahogy azt a főáramú politika, egészségügy és média megkívánja tőlünk, nyomában pedig saját családtagjaink, nemzettársaink, embertársaink túlnyomó többsége.

Egy olyan „halálos veszedelemben”, mint amilyennek a koronavírus-járványt tálalták nekünk, egy magára valamit is adó, „rendes”, „tisztességes”, „becsületes”, „okos” ember nem állhatott neki kekeckedni, a járvány legyőzésére fordított „hatalmas” erőfeszítéseket nem állhatott neki kritizálni, s a „hatékonyságát” azzal „gyengíteni”, hogy kivonja magát a járvány megfékezését célzó intézkedések alól. Tőle azt várták, hogy váljék a végveszélyt állítólag megállítani kívánó társadalmi összefogás engedelmes részesévé, sőt hirdetőjévé, erősítőjévé; s ha nem így cselekedett volna, kénytelen lett volna becstelennek, szánalmasnak, „aszociálisnak” érezni magát.

Egy többségi elvárásoktól és a saját lelke nyomásától szabad szellem persze már az első ellentmondások hallatán és láttán elkezdett volna gondolkodni, kételkedni, új ismeretek után nyomozni, az igazságot teljes egészében kideríteni. Mivel azonban a főáramú véleménnyel, a családi, társadalmi, politikai többséggel szembe menni mindig kockázatos (mert megvetéssel, megszégyenítéssel, kirekesztődéssel stb. jár), ezért igazodni, kötődni vágyó lelkünk gondoskodott arról, hogy magunkban is, másokkal szemben is körömszakadtunkig védjük alapvetően hamis és kártékony (mert valójában önfeladó, önsorsrontó) álláspontunkat.


„Nem vagyok szakember; a »tagadók« sem azok; megbízom a mi szakembereinkben, miért akarnának rosszat nekünk; a kötelező oltások mindig is megmentették az emberiséget, ez a mostani mitől volna más; csak a hülye gondolhatja, hogy a maszk nem véd a vírusok bekapásától vagy átadásától; nem számít, hogy egyes kutatók mást mondanak, mindig lehet mindenre ellentétes véleményt találni; miért akarna rosszat nekünk a kormány; mindannyiunk érdeke, hogy kölcsönösen megvédjük egymást; hogy mielőbb vége legyen a járványnak; nincs itt az ideje tagadásnak, a kételkedésnek, a felelőtlenségnek; nem érdekelnek a valóságos járványadatok és az új kutatási eredmények sem, mert úgysem változtatják meg az álláspontomat, hiszen nem vagyok hajlandó mások butasága, gonoszsága miatt meghalni, nem vagyok hajlandó egy követ fújni közveszélyes, szélsőséges vírus- és oltástagadókkal, rémhírterjesztőkkel, rendbontókkal; akkor már inkább a felelősségteljes, mértéktartó, tudományban bízó, együttműködni és engedelmeskedni hajlandó emberek csoportjába akarok tartozni, még akkor is, ha netán csakugyan tévednének! Az igazságnál és szabadságnál fontosabb, hogy feleljünk meg embertársaink elvárásainak: felelősségteljes és fegyelmezett normakövetők, törvénytisztelők legyünk, jók és rendesek, amennyire csak tőlünk telik.”

S máris itt áll előttünk teljes lelki és szellemi fegyverzetében az emberiségnek az a része, amelynek viselkedése folytán a Covid-19 fedőnevű hadművelet többé-kevésbé beteljesítette célját. Habár egyelőre nem sikerült a teljes emberiséget rávenni vagy rákényszeríteni az oltakozásra – az immáron bizonyítottan haszontalan kísérleti szerek elfogadására –, de a nagyobbik részét már igen, s emennek nagyobb részét többször is.

A világuralmisták számára különösen fontos szempont és fejlemény volt: az összehangolt kovidos világkampánnyal kellőképpen megrémisztett, megvezetett és megdolgozott emberiségnek erre a „jóságos” (jószándékú együttműködésre hajló) részére várt az a nagy harci feladat, hogy – éppen a kovidos világszellemnek való feltétlen engedelmességével – az esetleg tisztábban látó és vonakodó vezetőit is bírja rá a világuralmi hadművelethez való csatlakozásra. A „jóságos” megvezetettek hatalmas és töretlen elköteleződése láttán szinte nem is akadt mérvadó politikus – de egészségügyi dolgozó vagy sajtómunkatárs sem –, aki szembe merészelt volna szállni a nagyon gyorsan világméretűvé hízó járvány- és oltáshisztériával.

Hát még az ezeket tudatosan előidéző és gerjesztő háttérhatalmi erőkkel...


Tömegképződési pszichózis


Végezetül már csak arra igyekszem választ keresni és találni, hogy a társadalom egészének hozzávetőleg mekkora hányadát képes magával ragadni „a jóság rituáléja”. Ha azt nézzük, hogy Louis Gibarti, alias Dobos László, a Komintern hálózatának Magyarországon született vezető figurája „nyúltenyésztésnek” hívta azt az öngerjesztő folyamatot, amelynek során a „felvilágosult” értelmiség lelkesedése gyakorlatilag toborozta az újabb és újabb ártatlanokat (ld. Borvendég Zsuzsanna szóban forgó írását), akkor van okunk feltételezni, hogy itt tekintélyes mennyiségekről és arányokról van szó. De ugyanerre a következtetésre juthatunk akkor is, ha a saját családi vagy társadalmi környezetünket szemléljük meg, számba véve, hogy kik és hányan adóznak a jóság rituáléjának, a fentebb vázolt lelki, szellemi jellemzőinek.

Rengetegen.

Ha pedig a másik oldalról nézzük: a Covid-19 fedőnevű világuralmi hadművelet megindításakor igencsak árvának érezhették magukat, akik elsők között vetették fel, hogy itt valami nagyon bűzlik. S ha csak árvának... A tekintélyes igazmondók némelyike halálnak halálával halt; például a PCR-teszt feltalálója – ráadásul Nobel-díjat kapott érte –, aki nem átallott figyelmeztetni arra, hogy a találmánya teljességgel alkalmatlan a járvány- és oltáskampány vezénylői által meghatározott célra. Azt is tapasztalhatjuk azonban, hogy a lázas igazságkeresők köre, ha lassan is, de mégiscsak szaporodik. S azt is láthatjuk, hogy minél elvetemültebbé válnak a beavatottak (világuralmisták és csatlósaik), annál több ember csatlakozik a feltétlen igazságkeresőkhöz, vagyis a szabadságharcos lázadókhoz. Jó példa e tekintetben például Ausztrália és Kanada: mindkét országban olyan szintre hágott a kovidos önkényeskedés, hogy hatalmas lángra lobbanhatott az elégedetlenség szikrája.

Amit ellenben még nem látunk elég tisztán, hogy milyen is a társadalom lélektani alapszerkezete, összetétele. Mivel lehet számolni az elkövetkezőkben? Például, ha megindul a szabadságharcosokkal szemben a világuralmisták ellentámadása, hányan hagyják majd cserben a lázadókat, hányan simulnak vissza a hatalomhoz? Mint például a mi ’56-os felkelésünk leverése után.

S általában véve: mi várható abban a hosszú menetelésben, amely az elkövetkező években, évtizedekben az új világrend építésével, formálódásával az emberiségre vár. Mennyire számíthatunk önmagunkra? Mennyire lehet igaz némely szabadságharcosok lesújtó vélekedése a tömegről? Például ez: a tömegember – önálló gondolat és akarat híján – bármerre terelhető és bármire rávehető.

Ha a tömeg – s a tömegember – csakugyan ilyen és csak ennyi, sok jóra a jövőben sem számíthatunk. Szerencsére azonban tömegszinten sem vagyunk egyformák, elég nagy különbségek mutatkoznak közöttünk.

Mattias Desmet beható kutatásainak – közvetlenül pedig JP „ébresztő” filmjének – jóvoltából képet alkothatunk az emberi tömeg lelki sajátosságok szerinti kategóriáiról, pszichés megoszlásáról.

A hatalom a tömegképző pszichózis segítségével veszi rá az embereket, hogy céljának és akaratának megfelelően gondolkodjanak és cselekedjenek. Kovidos esetünket nézve: az „ezerrel” nyomatott járvány- és oltáskampánnyal, a vírustól való félelem légkörének megteremtésével minden figyelmünket a közös ellenségre – a vírusra – irányítja. Eközben belénk programozza azt is, hogy utasítsunk el mindent, ami ellentétes a politika, az egészségügy és a média főáramában éppen sulykolt állásponttal.

Az ellenkező álláspontokat (a „felelőtlen rémhírterjesztéseket”) – hangsúlyozottan „a járvány mihamarabbi legyőzése”, „az életek megmentése”, „a veszélyhelyzet felszámolása” érdekében – elhallgatja, cenzúrázza, megszégyeníti, bünteti.

Mindezek eredményeképpen a társadalmak oly mértékig a tömegképző pszichózis hatása alá kerülnek, hogy elfogadják a totalitárius kormányzást.

Csakhogy – alighanem az emberiség nagy szerencséjére – a tömegképző pszichózis (miként az alapos kutatás bebizonyította) nem ugyanúgy hat mindenkire!

  • Az embereknek csak mintegy 30%-a kerül teljesen a hatása alá. Vagyis a főáram sulykolta „nemes hazugság” (azaz: nemesnek álcázott hazugság) az emberiségnek csak ekkora hányadát képes teljesen a hatalmába keríteni, mondhatni: hipnotizálni. Ők emiatt teljesen képtelenek olyan adatok és tények befogadására, amelyek a már kialakult (leginkább másoktól átvett) álláspontjukat gyengítenék, kikezdenék.

  • Az embereknek mintegy 40%-át lehet a meggyőzhető középnek tekinteni. Ők csak sodródnak a főáramlattal, egészen addig, amíg nem találkoznak egy hihetőbb, a hivatalosan hangoztatottnál értelmesebbnek, igazabbnak tűnő helyzetmegítéléssel.

  • Végül pedig – a kutatás eredménye szerint – az embereknek mintegy 30%-a teljesen mentesül a tömegképző psziché hatásától. Ők a saját fejüket használják, ezért szembe is szállnak a hivatalos állásponttal. Tehát határozottan az igazság (és a szabadság) pártján állnak.


Nos, személyes tapasztalataim alapján összességében nem ennyire kedvezőek az arányok, vagyis nem ennyire kedvező a tömeglélektani helyzet. Sokkal kevesebben vannak azok, akik – legalábbis a Covid-19 hadművelet zajlása során – teljesen mentesültek volna a tömegképző psziché hatása alól; és még kevesebben vannak azok, akik a kezdetektől szembe úsztak volna a főárammal.

Ám az is feltételezhető, hogy ezekben az arányokban szerepet játszott a világuralmi terv ördögi megalkotása, a tömeglélek már-már sátánian körmönfont megdolgozása.

Aki valóban a tevékeny szembeszállást választotta, annak egyszerre kellett túltennie – szabaddá tennie – magát a vírustól való félelmen; a hatalmi megtorlástól való félelmen; és közösségeiből való kirekesztődés miatti félelmen. Ráadásul el kellett jutnia ahhoz a felismeréshez, hogy ha nem szabadul ki „a jóság rituáléjának” hatása alól – vagyis, ha nem vállalja, hogy az embertársai önzéssel, ostobasággal és árulással vádolják –, akkor semmit nem tehet az igazság kiderülése, az önkényeskedés megfékezése érdekében. Márpedig az emberek nagyon nem szeretik, ha önzőnek, ostobának vagy árulónak tekintik őket; akkor már inkább a többséghez csatlakoznak, hiszen ebből a saját lelküknek is nem lebecsülendő haszna származik.

Mattias Desmet – és JP – szerint az emberek a magányuk és életük értelmetlensége miatti szorongásukat és frusztrációjukat hozzákapcsolják félelmük tárgyához – tehát ezúttal a vírushoz. „Azzal, hogy bevették a »nemes hazugság«-ot, úgy érzik, hogy ismét tartoznak valahova, másokhoz, akik szintén a tömegképző pszichózis hatása alatt vannak, és ez egyúttal értelmet és célt is ad az életüknek. Mert együtt vesznek rész a félelem tárgya elleni küzdelemben, még akkor