Czigány Edit: Karácsony – a Szeretet ünnepe

Kezdjük Pál apostol a Korinthusiakhoz írt levelében lévő „Szeretethimnusz” részletével:

„Ha emberek vagy angyalok nyelvén szólok is, szeretet pedig nincsen bennem, olyanná lettem, mint a zengő érc vagy pengő cimbalom.” (1. Kor. 13)

Néhány más idézet ismert és ismeretlen szerzőktől:

„Valakit szeretni annyit jelent, mint olyannak látni, amilyennek Isten őt elképzelte.” (Dosztojevszkij)

„A szeretet nem a biztonságról és nem a kényelemről szól. A hajó a kikötőben – biztonságban van, de nem arra való.” (Dan Millman)

„Isten nemcsak Szeretet, hanem Szépség is.” (Paul Brunton)

„A szeretet hajtóerő, amelynek alakra és irányra van szüksége.” (Carl Gustav Jung)

„Minden szenvedés forrása a Szeretet.” (Buddha)

„Szabadon választott rabszolgaság.” (Feldmár András)

„A szeretet teremtő aktus, ha szeretünk valakit, új világot alkotunk számára.” (Trevor Noah)

„A beszélgetés a lélek szerelmi aktusa.” (Thomas Moore)

„A szeretet önmaga jutalma.”

Sajnos vannak olyan viselkedési csapdák, amikor azt hisszük, a szeretet vezérel bennünket, és amely csapdákba – gyakran – mindnyájan beleesünk.

Az Aggodalom

Aggódom érte, tehát szeretem? Nem.

Az aggodalom nem egyenlő a szeretettel. Ez a saját érzelmem, rólam szól. Nem más, mint félelem, hogy elveszíthetem, nekem lesz fájdalmas.

Az aggódó fél szenvedése kerül a középpontba, önmagunkról szól.

Az aggodalom könnyen válhat birtoklássá. Észrevétlenül pórázzá válhat, zsarolni lehet vele. A másik ember ugyanúgy projekciós felület lesz, mint bármi más. Saját tudatunkon belül észlelünk bizonytalanságot, és azt vetítjük rá.

Azt is jelenti az aggodalom, hogy nem bízom benne, holott minden emberben ott van az összes szükséges erő. Úgy segítem, ha bízom benne.

Aggodalmunk mélyén ott lapul hitünk elvesztése, magányunk érzése: „a semmi ágán ül szívem, kis teste hangtalan vacog”.

A Ragadozó ölelés

Új kapcsolatba az „eredeti sérüléseinkkel, komplexusainkkal” érkezünk. Ott lappang az összes gyermekkori sérülésünk, és még nem is látjuk, ahogy az árnyékukat sem!

A közelség és a távolság egyszerre riaszt. Túl közel van, megfojt. Távolodik, elveszíthetem.

Nem vesszük észre, hogy nem a másikkal van a baj, hanem az eredeti élményeinkkel.

Elvárás-rendszereinkből áthatolhatatlan várfalat építünk, és ebben a fojtogató ölelésben elvész a kapcsolat lényege.

Nem vagyok szabad, meg kell felelnem a másik kimondatlan elvárásainak. Veszít az intimitás is. Lelki torlasz épült közénk, nem vethetem le az álarcot, miközben szabad szeretnék lenni. A levegő hiányzik. A szeretet olyan, mint a levegő: „nem luxus, hanem lételem”.

A Birtoklás

A ragadozó öleléstől karnyújtásnyira van a birtoklás. Szinte valamennyien ismerjük a bugyrait.

Mikor válunk birtoklóvá?

Ha nem vesszük figyelembe a másik szükségleteit, nem tartjuk tiszteletben határait, helyette döntünk, ha kioktatjuk, büntetjük, hol szóval, hol szemrehányó csenddel. Változatos eszköztárral „móresre tanítjuk”.

Mindnyájan abban a hitrendszerben növünk fel, hogy érzelmeinket a külvilág, a másik ember teremti.

A birtoklás az a viselkedési minta, amikor a másikat a magunk részének tekintjük, saját biztonságigényünk, komfortzónánk szerint.

„Mert most tükör által homályosan látunk…”

A Szeretet türelmes, jóságos, nem irigykedik, nem kérkedik, nem keresi a maga hasznát, nem gerjed haragra. Mindent elfedez, elhisz, mindent remél, eltűr. Soha el nem múlik.” (Pál Korinthusiakhoz írt leveléből. 1 Kor. 13.)