top of page

Czigány Edit: Önvédelmi hazugságok












Mindannyiunk alapvető szükséglete a biztonság. De ritkán gondolunk biztonságra a határok/keretek tükrében.

Pedig biztonságunk alappillére az, hogy mennyire határoljuk el magunkat, milyen keretek közt értelmezzük a valóságot.

Társas lényként nincs ijesztőbb, mint az elszigetelődés.

Ha az értékhatárok túl szorosak, akkor dobozba zártuk magunkat, rugalmatlanokká váltunk.

Ha meg túl lazák, akkor könnyen sérülékennyé válunk, kihasználnak bennünket.

Az ember nem feltétlenül racionális lény. Tudattalan erőknek (szexuális, agresszív ösztönöknek) van kiszolgáltatva.

Freud elmélete szerint, az emberi lélek, hogy pszichés egyensúlyát fenntartsa – az érzelmi kínt elkerülje –, kisebb-nagyobb mértékben a valóság torzítására kényszerül. Ezt hívjuk elhárító mechanizmusnak.

A „megerősítési torzítás” pedig az, hogy olyan információkat, adatokat keresünk, amelyek megerősítik korábbi elképzeléseinket.

Társas kapcsolatainkat a csoporthoz tartozás alapján torzítjuk.

A társadalmi hierarchia, a „REND” érdekében még a társadalom vesztesei is természetesnek tartják besorolásukat.

A túlzottan nagy választék megnehezíti a döntést. A számtalan lehetőség inkább nyomasztja vagy bőszíti az embert, ugyanis a végtelen számú opció értékelése kimerítő.

Társas valóságunkban ez is nehezíti az életünket.

Figyeljük meg egy kis falu és egy metropolisz lakóinak életvitele közti különbséget.

Akinek sok felesége volt, annak is akad köztük EGY, aki a legfontosabb.

A személyiséget nem lehet elkülöníteni a kapcsolatrendszerétől.

Az intimitás utáni vágy természetes igény, amely a párkapcsolatban valósul meg.

Oldja a magányt – nem csoda, hogy szerelembe eséskor fejest ugrunk a kapcsolatba.

A szerelemben hat a szülői minta, a felmenőink kapcsolatai, a kultúra, a filmek, regények, társadalmi normák, szociális kapcsolatok.

Nem válik tudatossá, ezért érezzük, hogy a szerelem kiszámíthatatlan.

Minél kevesebbet tudunk a másikról, annál nagyobb szerepet kap a fantázia. Ha semmi fontosat nem árul el magáról a kiválasztott, akkor mi magunk vértezzük fel csodálatos tulajdonságokkal.

Mi kell ahhoz, hogy érett felnőttként reménytelenül vágyakozzunk valaki elérhetetlen után?

Egy érett felnőtt felismeri, ha a másik ember elérhetetlen, és nem táplálja szerelemmé az érzést, hanem megmarad a vonzalom, a szimpátia szintjén.

E vonzalom motorja a fantáziálás, a valóság tagadása.

Vágyik valamire, amit a fejében létrehozott, nem ismeri az emberi lényt, és emberfeletti tulajdonságokkal ruházza fel.

A reménytelen – vagy elegánsabban: „plátói szerelem” – fogságában lévő ember mindig a biztonságérzet megszilárdítására törekszik.

És akkor még nem jutottunk el a Sartre-i konklúzióhoz: „A pokol a másik ember”.







167 megtekintés

Comments


legte Tanka.jpg

VARGA DOMOKOS GYÖRGY művei itt és a wikin

dombi 2023.jpg
vukics boritora.jpg
acta 202305.png
gyimothy.png
dio.jpg
KIEMELT CIKKEK
MOGY2023.jpg
bottom of page