Czigány Edit: Tévhitek és gondolati csapdák

Ása Wikforss, svéd filozófus: „Alternatív tények” című, nemrég magyarul is megjelent könyvében felsorolja, hogy az emberek hány százaléka hisz ma is kísértetekben, boszorkányokban, emberbőrbe bújt gyíkok világot irányító munkásságában, és alapvető tényekkel nincs tisztában.

Hogyan hihetnek emberek valótlanságokban az után is, hogy szembesülnek a cáfoló bizonyítékokkal?

Ha megbízhatatlan forrásokra, barátokra támaszkodnak, akkor nem lesz valós képük a világról, és ez ördögi kört indít el. Minél több téves meggyőződése van valakinek, annál több jön még hozzá, mutat rá a svéd filozófus.

Néhány gondolkozási hibánk:

Előnyben részesítjük a meggyőződéseinket megerősítő információkat; ha előre szólnak, akkor sem vagyunk képesek felkészülni a vészhelyzetre; nem fogadjuk el, hogy vannak véletlenek, mintázatot képzelünk minden történés mögé; az emlékeink folyamatosan változnak; elzárkózunk a nehéz döntések elől; ragaszkodunk az alap-beállításunkhoz; hajlamosak vagyunk elfelejtkezni a sikeres példák mellett a kudarcosokról.

Optimális esetben az ember a kétfajta gondolkodásmód – a gyors és a lassú – között kapcsolgat. Ehhez azonban tudatosságra van szükség.

Sokat segíthet a helyzetek felismerésében, ha fejben tartjuk, hogy minket általában milyen helyzetekben vezet félre a gyors gondolkozás.

Figyeljük meg, hogy milyen környezetben, milyen témákban, milyen körítéssel csapnak be a legkönnyebben. Amikor fáradtak és éhesek vagyunk? Vagy amikor erős érzelmet vált ki belőlünk az információ?

Mindezek indokolhatják a fokozott óvatosságot, a „lassú gondolkozás”, a tudatos ellenőrző mechanizmusok bekapcsolását.

A gondolkozási csapda minden embert érint. Nem kell szégyellni, és azt képzelni, hogy minket aztán semmivel nem tudnak megvezetni.

Pszichológiai kutatások sora bizonyítja, hogy – bár szeretünk magunkra racionális lényként gondolni –, a valóságban sokszor hagyatkozunk korábbi tapasztalatokra, megérzésekre, előítéletekre, becslésekre.

Ez nem baj, sőt hatalmas előny. Ha mindenről tudatosan akarnánk határozni, pillanatok alatt ellehetetlenítené az életünket a rengeteg fölösleges döntési szituáció.

Ösztönös gondolkozásunknak azonban ára van. Helyzetértékelésünket torzíthatja egy rögzült előítélet, egy személyes emlék, vagy egy idegen viszonyítási pont is.

De előfordul olyan is, hogy nem a saját érdekünk szerint foglalunk állást, hanem az általunk támogatott politikai erő álláspontja alapján.

Vagy nagyobb valószínűséget tulajdonítunk olyan eseményeknek, amelyekkel kapcsolatban képesek vagyunk emlékeket felidézni.

Hajlamosak vagyunk azt gondolni, hogy mások nálunk jobban megvezethetők, és mi jobban átlátunk a politikusok és a sajtó machinációin.

De semmi nem garantálja, hogy korábbi tapasztalataink az új probléma megoldásában segítenek.