Czigány Edit: „Tudatom alatt” vagyok

Bizonyos állatok képesek szeretni, félni, gyűlölni, vagyis ösztönvilágukon kívül megadatott nekik bizonyos énkép és reflexiós képesség.

De mindegyikükből hiányzik az intelligencia szintje, amivel az ember rendelkezik.

De még a tudomány sem számol a lélekkel, mert ez a „belső spiritusz” nem érhető tetten, megfoghatatlan.

Miért kell, hogy létezzen a lélek?

Azért, mert csak így magyarázható érzésvilágunk, érzelmi reakcióink.

Ha puszta testből és tudatból állnánk, tökéletes robotok lennénk.

Amikor megszületünk, nem rendelkezünk öntudattal. Nincs tudata a csecsemőnek, ha van, az csak annyi, hogy életben tartsa.

Soha nem válik véglegessé, egyfolytában változik. Vagyis a tudat nem állandó. Még halálunkkor sem érünk el semmiféle teljességet, véglegességet.

Vagyis a tudatunk plasztikus, formázható.

Az állatoknál is kialakulnak érzelemvilágok, de ezek nem annyira árnyaltak, mint az embereknél.

Az emberre a világból áramló ingereken kívül, belülről is, egy megfoghatatlan, ezoterikus magból is hat valami.

Ez a mag tesz minden egyes embert egyéniséggé.

Hiába az egyéniség, egy szűk területen belül – ősközösségek, falvak, városok, nemzetállamok – nagy a hasonlóság (nyelv, kultúra, gondolkozásmód, stb.), ezek többsége mégis tanult dolog.

Így alakulnak ki az ellentétek. A környezeti hatásokon túl, szinte azonos az agyunk. Nem lenne szabad mást látnunk, mint hasonlóan viselkedő-gondolkodó embereket.

De nem így van.

Nem jön létre ilyen egyöntetű „hangyatársadalom”.

Nem tudjuk, hogy ki, miért tehetségesebb, honnan az ihlet, az intuíció.

Kell lennie a tudat mélyén valaminek, amik igazán MI VAGYUNK!

Lehet, hogy sohasem tudjuk megismerni ezt – a fizikai testünk és tudatunk közötti összefüggést.

A lélek egy éteri dolog, a materiális világgal alig van dolga, talán csak megfigyelőként van jelen.

A LÉLEK egy kollektív tudat, ennek egy darabkáját birtokolja az egyén, de ez önmagában megtapasztalhatatlan.

Más, vonzóbb értelmezés:

A lélek nem más, mint intelligens eszencia, képes átalakulni, de mindig koherens marad.

Amennyiben lelkünk elnyomott „energiahalmaz”, akkor az tényleg túlmutathat élethosszúnkon, sokféle formában létezhet tovább.

A beszámolók alapján, érthetővé válik, hogy a testelhagyásos élmények, vagy a HKÉ = (Halál-Közeli-Élmények) során az itteni létezésünket és a halálunkat úgy is tekinthetjük, mint egyfajta bábállapotot, amelyből egyszer színpompás lepke formájában szabadul ki a lélek a világmindenségbe.