Czigány Edit: Tükör által nárcisztikusan…
V. ö.: Tükör által homályosan… (Biblia, Szent Pál 1. Korinthusi levél 13:12)
Az utóbbi évtizedekben a külső visszajelzésekből táplálkozó önértékelés, a narcisztikus attitűd vált normálissá a nyugati társadalmakban.
Glen Gabbard amerikai pszichiáter így ír: „…narcisztikus kultúrában élünk. Az elektronikus médiumok szolgái vagyunk. Az anyagi javak fogyasztását tekintjük a boldogság forrásának, … a versenysportok is arra tanítanak, hogy elsőnek lenni a legfontosabb a világon.”
Kapcsolataink meghatározzák viselkedésünket, egészségi állapotunkat, sőt várható élettartamunkat is.
Ősi hajlamunk van arra, hogy figyeljük, milyennek látnak bennünket mások. Az evolúciós múltban végzetes lehetett a kirekesztés a csoportból.
Nagy különbség van közöttünk abban, mennyire hat ránk, hogy mások mit gondolnak rólunk.
Van, aki akkor is jól érzi magát, ha negatív visszajelzést kap, mást meg alapjaiban zavar, hogy mit gondolnak róla.
Mindannyiunkra hatással vannak a visszajelzések. Tükör neuronnak nevezzük azokat az idegsejteket az agyunkban, amelyek beindítanak egy cselekvésprogramot, de ezek akkor is aktiválódnak, ha csak tanúi vagyunk a másik ember cselekvésének, lásd az ásítást.
Ez az empátia biológiai alapja.
A társas elutasítás valóban fájdalmat vált ki, mert aktiválja az agy fájdalomérzékelési területét. Pozitív élményeink pedig még a génjeinkre és az immunrendszerünkre is befolyással vannak.
Ha mások valódi vagy vélt véleménye válik fontosabbá, akkor kiszolgáltatottak leszünk, önértékelésünk is megrendülhet.
Törékeny önértékeléssel rendelkezik az, aki a közösségi felületeken gyakran posztol magáról és aggódva figyeli a lájkokat.
Az 1950-es években a serdülők mindössze 12 %-a tartotta magát fontos személynek, az 1980-as években már 80%-uk. Ma már talán a 100 %-ot is megközelítheti.
Hogyan erősíthetjük meg az önértékelésünket?
Gondoljuk át, hogy jelenleg mennyire függünk mások visszajelzésétől.
Függünk-e a sikertől vagy a kudarctól?
Fontosabb-e mások visszajelzése, mint az, hogy mire lenne szükségünk, mit szeretnénk?
Mindenkinek vannak „szerepviselkedései” a munkában.
Személyes kapcsolatainkban le tudjuk-e ezt tenni?
Ki tudom-e fejezni őszintén a szükségleteimet a magánéletben?
A stabil önértékelés nem jelenti azt, hogy függetlenné válunk teljesen másoktól; sőt a stabil önértékelés hozzájárul a kapcsolatok stabilitásához is.
Comments