Darai Lajos: 4 éve gyilkolják világunkat ‒ „Csak állunk és nézünk bambán, hogyan történhet ez”

4 éve gyilkolják világunkat

Fronthelyzet, hátország megszokott fogalommá vált

az elmúlt négy év során, mikor már a harmadik

világháború éveit tapossuk, túl menve

az igen hosszúak tartott második idején.

S ha harcokban még nincs bevonva az emberiség

egésze, pénzügyi, gazdasági vonatkozás

mindenkit érint, jobb helyre is mehetne az a

támogatás, sokkal fontosabb feladatokra.

Csak állunk és nézünk bambán, hogyan történhet ez,

hiszen az elmúlt több mint fél évszázadban végig

azt hangoztatta mindenki, nem lesz háború, mert

az világégéssel, világpusztulással járna.

Pedig észre kellett volna venni az elemzést

végzőknek, hogy helyi szinten igen sok katona

halálát követelő – de a civilekét is – harc

folyt, dúlt, igaz, messze az elit területétől.

Volt a szomszédunkban is ilyen, nem oly régen, de

az nem terjedt ki világméretűvé, míg ez a

mostani már igen, mert sokkal nagyobb hatalom

ellen vívják, s a világ többi része is beszállt.

Kérdés tehát, örökös sorsunk-e fegyveres harcok

időnként kirobbantása, nem kerülhető el

mindenkire kiterjedése, hogy megtisztuljunk,

ahogy jósok hirdetik, vagy az ügy esetleges.

Akaratfüggő és nem törvényszerű, valóság-

befolyásolás csupán, és nem vakvégzet Isten

által küldött büntetése, könnyen eldönthető,

onnan, hogy közülünk, tudjuk, senki nem akarja.

Mégis megy, nagy haszonnal fegyvergyártók számára,

tehát a mozgatórugója ott van valahol

felhúzva, a társadalmi iparszerkezetben,

azt nem tudtuk eddig átalakítani másra.

Hogy szükségleten túl a pénzünk csak összegyűjtött

megtakarítás után legyen másra költhető,

mert erőforrás szűkében vagyunk, sós tengerár

fenyegeti a tengerparti városokat, és

fagyhalál télen a hidegégövieket, nem

beszélve termeléshez szükséges üzemanyag

egyre szűkülő készleteiről világszerte,

és egyre dráguló kitermelés rémségéről.

Ilyen körülményekkel sújtott feltételek közt

a józan ész arra számít, hogy megfontolják a

kérdést a fő döntéshozók százszor is, mielőtt

fegyverek gyártására pazarolják az erőnket,

de nem, éppen az maradt a húzóágazat még

ma is, tehetetlenségi nyomatéka pedig

letöri az ellenállást az ésszerűség gyengébb

képviselőiben, marad minden a régiben.

Ami ráadásul azért jár nagy veszéllyel, mert

hozomra, hitellel dolgozik, amit háborún

nyerni lehet, az lesz a fedezete rá költött

költségnek, emberáldozat nem gátló tényező.

S marad a vezetők fényűzése világszerte;

árulónak bélyegezve, aki mást gondol, mint

az uralkodó érdek, támogatást is csak az

kap, az eretnek kutatókat újra üldözik.

Pedig a központi nyilvántartásának már van

eszközrendszere, lehetővé vált, hogy számítsák

ki rész-összetevők állapotát, mennyiségét,

oda áramoljon erő, ahová szükséges.

Úszik Föld-hajónk a világűrben, látszatra a

semmiben, de az összefüggések behálózzák,

felismerésükkel szabályokat kell alkotni,

 megszüntetve a mai megalázó kilátást.

Hogy annyira fejünkre nőnek a teendők, úgy

felhalmozódnak, szeméthegyekként, hogy továbbra

is embertelenség árán tudunk szabadulni

tőlük, őrületbe kergetve csodás elménket.

Lépten-nyomon, minden téren az ésszerűségre

rá kell világítani, a gyerekeket arra

tanítani, fiatalok iktassák ki jövő

ésszerűtlenségét, szabaduljunk börtönéből.