Darai Lajos: ESÉLY

Magyar hivatásról csak az tud, aki vállalja,

aki átéli és megszenvedi, mert tartalma

nehéz feladat ellenséges erők közt,

csupasz bőrűen legyőzni vadállatot, szőröst.

A színtiszta igazságig eljutni sem könnyű,

mert hazugsággal takart, hogy világunk mily szörnyű,

de képviselni azt egyenesen kockázatos,

léted veszélyezteted, ha nem vagy alázatos.

S hogy érte ki ellen, mi ellen kell így harcolnod,

miközben igen kínálgatja magát, légy boldog

úgy, hogy nem törődsz felszín alatti történéssel,

meg sem tudhatod, hiszen felfoghatatlan ésszel.

Beláthatatlan, miként tudhat érvényesülni,

kegyetlenség békesség helyére trónra ülni,

mikor mindenki egyként azt szajkózza napestig,

emberségesség híve, tagadók kegyét vesztik.

Miközben az emberit folyton támadás éri,

élet a jóságot szűken, a bajt bőven méri,

igen rejtetten szerveződik az a szerkezet,

mi a jószándék ellenére pokolba vezet.

Ez pedig olyan hallgatag többségből áll össze,

kik nem némák, de szájuk gyávasággal bekötve,

kezüket, tettüket megbénítja a félelem,

ha megbontok rendet, nyugalmam többé nem lelem.

És akkor belelendülnek a gátlástalanok,

bár a közért dolgoznak, de tele saját marok,

hálózatot alkotnak, miről nem nagyon tudunk,

ülnek a bakon, többiek szekér után futunk.

Illetve tolják becsülettel az erkölcsösek,

így épül fel a világ, istenfélő közeg,

akinek akaratába bele kell törődni,

magunkat hagyjuk inkább saját levünkben főni.

A magyarokat azonban nyelvük igazgatja,

nem vet el változást, sőt megoldással izgatja,

őriz már megtörténtből levont tapasztalatot,

újat kezdeményezni, ha a régi ügy halott.

És a magyar hagyomány az örök megújulás,

vet és arat a paraszt, csordát cserél a gulyás,

mindenki a maga ura, meddig szeme ellát,

azon túlról jövőnek jogosan kiált megálljt.

Védjük magunk e természetjogból jövő ésszel,

tudván, milyen Kánaán a földünk tejjel, mézzel,

mitől lett azzá, a munka ránk vár ezután is,

ha a vendég társul hozzánk, barátunk lesz máris.

Mert ez a módszer körben az egész Földgolyón,

szerves kapcsolatokkal, nem gyarmatias mohón,

ahogy az rég ritka embersűrűség közt történt,

megismételhető most, ha betartjuk a törvényt.

Amit Isten adott, avagy mi adtuk szájába,

hogy életünknek úgy megfizethető az ára,

ha békés erőnket közösen megsokszorozzuk,

boldogságunk eszményeinkből világra hozzuk.