Darai Lajos: Naplóbölcsességeim – 1069.

1069.

Név és szó igen különböző fogalom,

ha úgy tetszik, ég és föld a különbségük,

egyik valami köz- vagy tulajdon neve,

másik, mi is? – minden, amit kimondunk.

A köznév lehet fő- és melléknév, egyik

azonosítója szóval a dolognak,

tárgynak, jelenségnek, elvont fogalomnak,

másik ezek tulajdonságát jelöli.

Köznév elkülönít minden más dologtól,

mindegy, hogy abból egy vagy sok található,

míg a tulajdonnév egyre vonatozik,

bár, ha családjukban, többen vannak azok.

A névmás a nevezetteket akarja

helyettesíteni, szóval rámutatást

lehetővé téve, vagy rövidítést a

mi esetünkben, ne mondjunk teljes nevet.

Ez eddig világos, közismert, érthető

és elfogadott, de sokkal érdekesebb,

ha többi szóra gondolunk, mi lenne

az más, mint szintén valaminek a neve.

Vegyük az igéket, sokféle fajta van,

de mindegyiket jól körül tudjuk írni,

képet rajzolva, mit jelent nekünk,

s e kép neve lesz a másikkal közölt szó.

Vannak is igenévszóink ugyanolyan

alakkal mindkettőt jelölve, de a gyök

azonos tehát, ahonnan kinyerhetjük

nyelvünk tanulságát: képre építkezik.

Ehhez betársulhat érzés, indulat

és hangulat festése, hang utánzása,

mindnek van neve is, hiszen a jajongás

például az, amikor valaki jajgat.

Mód- és helyhatározónál is kibukik,

mennyire „képben van” az, aki épp beszél,

élő nyelvben tehát nincsen elavultság,

erős, ha képi képzetet tud közölni.