Darai Lajos: Naplóbölcsességeim – 1083.

1083.

A minden mögött rezgést, vagy mi ugyanaz,

szellemi kapcsolatot, hidat látók, ha

jól elgondolkoznak, rájönnek, semmi sem

változik eme felfedezésük óta,

mármint életvezetésünk során, hacsak

a hagyományt vesszük még értékadónak,

mert abban benne van nemcsak munka, evés,

ivás, alvás, de elmélkedés is, jó nagy

arányban, hiszen vasárnap, ünnepek

alapértelme nem észvesztő tobzódás,

azt utólag látták bele álokosok,

hanem rosszhit-rontástól visszaszabódás.

Vissza a jóhoz, tudáshoz lankadatlan,

hogy a napjárás hosszú távon is ható,

télen itt mindig hideg lesz az idő,

nyáron forró, ami a fényből látható.

Jönnek folyton sarok- vagy fordulópontok,

köztük a szakaszok fontos teendőket

parancsolnak nekünk, ne legyen kibúvó,

így elbírja testünk, s lelkünk terhelődhet.

Mert a szerves ritmus egyensúlyt teremtő,

amikor nem zúdul ránk kívülről ármány,

ami hát egyáltalán nem természetes,

özönét tagadja isteni szivárvány.

Így jutunk sejtrezdüléstől közösségig,

s minden szinten elérhető harmónia,

mert léte szerepe tudósává teszi

világalkotókat összhang-szimfónia.

E tudás tehát Értől Óceánig ér,

fogamzás, növekvés működés talaját,

egyben értelmes elvi lehetőséget

használva gyönyörűséggé teszi magát,

s akár előre vagy hátra halad, fárad,

ahogy felpörgött, ugyanúgy lecsillapul,

mindenség lélegzete mentén teljesít,

hite örök végtelenségen alapul.