Darai Lajos: Naplóbölcsességeim – 1091.

1091.

Hűség a régiséghez micsoda ármány

lett egyesek szemében, akiknek nincsen

keresnivalójuk a múltban, gondolják

tévesen, nem osztozkodhatnak a kincsen,

mit évezredek vívmánya felhalmozott,

de kirekesztésük éppen olyan hamis,

mint birtokoknak urakhoz rendelése,

mert a gazdagság szorgalmas ész szülötte,

nem pusztán leszármazotti vér vetése.

És a tájakon átívelő hatalom

olyan modern uralom, mi nem ismeri,

sőt, megveti a kis helyi közösséget,

melyből csak sokból lesz az úri csűr teli.

Az ilyenek természete: ismerete

minden anyagi-szellemi adottságnak,

ennek művelése kapcsán sokadalom

támad az elmében, s nem valami átlag

teremtődik, de sosemvolt esetleges

egyedi különlegesség, mi meghódít

szomszédságot, tágabb környezetet is,

mert hasznos, életre előnyként rakódik.

Eközben a gyakorlati ész arra megy,

amerre a legkisebb az ellenállás,

mert a kitűzött cél lebeg szem előtt,

miközben megindul felé búcsújárás.

És nemcsak ellenértékben veszik őt meg,

hanem erőszakkal szolgaságba hajtják,

még az anyanyelvét is elvennék tőle,

pedig az lényege, mint tavasznak hajtás,

rügyfakadás életfeltételek nélkül

nem lehetséges, mint magot ne szórj kőre,

ha növényt akarsz s termést elérni végül.

Nincs tehát se felső-, se alsórendű nép,

nyelv, alkat, műveltség és más egyéb előny,

össze kell egyeztetni dús javainkat,

ne rombolj, építés legyen győző erőn.