Darai Lajos: Naplóbölcsességeim – 1100.

1100.

Időjárásnak kitettségünk látványos,

míg láthatatlan szereplőkét csak hatás

érzékelteti velünk, orrunk folyik vagy

köhögünk, de égitestekre nincs kapás

legtöbbünk ismeret horgán, kimaradnak

még a köztudatból is, csak megszállottak

foglalkoznak vele, a Nap-, Hold- s bolygójárás

kapcsán, testünkre-lelkünkre mit okoznak.

Már a betegség szele rossz hangulatot

teremt, ha megcsap, s segít borúlátásnak,

ha borult az idő, és tavaszi zsongás,

szép nyári fényesség, hőség nagy varázslat.

Inkább előnynek értékeljük, de azért

mai életünk igen kiszolgáltatott

nem a kis-, hanem a nagyközösségeinknek,

nem minden kedvező, mi onnan ránk szabott.

S az emberi világ egésze újabban

szinte természettörvényként jelentkezik,

de akik ilyen irányítást akarnak

ránk erőltetni, mert istenszámba veszik

magukat, ugyanolyan emberek, mint mi,

s érdemtelenül kerültek magas polcra,

ha nem a legjobbat közvetítik felénk,

különösen ha észnél nagyobb az orca.

Mert a jó józan tapasztalat s tudomány

már mindannyiunknak rendelkezésre áll,

és erkölcs hosszútávú érvényessége

hitünknek megszilárdításába beszáll.

Így csak kapkodjuk fejünk, mit megengednek

maguknak, kik kibújtak eszmei hámból,

és saját szekerüket tolatják velünk,

nem riadnak anyagi s szellemi kártól,

mit tűzön-vízen át hajszolnak kegyetlen,

s tevékenységük nemzedékekre kivált,

s hogy e keresztet elhárítsuk magunkról,

szívünk igazság közösségéért kiált.