Darai Lajos: Naplóbölcsességeim – 1104.

1104.

Ha az életműved egybeesik azzal,

ami nemzetednek a legjobban esik,

nem kell, hogy vigasztalódj egyéb malaszttal,

eredeti célod fényéből nem veszít,

még akkor se, ha bukásra lesz ítélve,

mert vannak, kik az időt visszafordítják,

levernek, örülj, ha megúszhatod élve,

örök eszményeid szívedet vidítják.

A haladás csak közösséget érinthet,

egyetemesebben, mint képzelni tudnánk,

meggyőződésünkkel hívévé tesz minket,

s míg azért szolgáljuk, hogy előre jutnánk

egyénileg, családdal és nemzetünkkel,

általánosan akar érvényesülni

jó eszménk, mi már egész világból tűnt el,

szívügyünk lett, hatása nem fog szűnni.

Egykor felmenőink is megnemesedtek,

hazát védtek hódítóktól, vért hullattak,

s míg testvérnek mondottakkal verekedtek,

igazi istenességből példát adtak.

Kiforgatni nemcsak örökségből lehet,

lelki vagyonodat veszély fenyegeti,

elorozzák, hamisítják idegenek,

hogy eredetijét már senki nem leli

annak, mire felesküdtek ősök régen,

hogy felvirágoztatják a népes földet,

olyan rendben élnek, mint csillag az égen,

belaknak síkot, dombot, hegyet és völgyet.

Ne csak haszonlesés juthasson érvényre,

mindennapos munka boldogság világa

legyen természetes fiatalra, vénre,

nyíljon ezerféle élet, mint rét virága.

Saját gyermek éppúgy jelentse a jövőt,

mint az összesség biztonságos léte,

emlékünnepen hűséggel menetelők

azonosak velem, ki rég meghalt érte.