Darai Lajos: Naplóbölcsességeim – 1109.

1109.

Az öröm nem azonos a boldogsággal,

még csak nem is feltételei egymásnak,

bár ha boldog vagyok, könnyebben örülök,

s öröm nélkül nincs íze a boldogságnak.

Mert mindkettő önállóan keletkezik,

életünk széles tárházában tanyázik,

boldogságban visszafogottabbak vagyunk,

kiugró örömtől a szellem elázik.

A boldogságért igen meg kell dolgozni,

míg az öröm inkább kívülről érkezik,

előbbi vérmérséklete egészséges,

utóbbi olyan kása, csak forrón eszik.

Nem mérce más boldogságának örülni,

mert az valójában minket is boldogít,

s örömmel vesszük, ha boldogítót kapunk,

forrásának mindig nyitva hagyjuk kapunk.

Boldogságunk magunkban tudjuk tartani,

míg az öröm hevít, majdnem kicsattanunk

és hangos szóval adjuk mások tudtára,

hogy abban a percben mily boldogok vagyunk.

Így hát az öröm mindig rövidebb távú,

mint a boldogság, hiszen hamar elmúlik,

sőt, a boldogságban jobban benne vagyunk,

míg öröm foka nagyban nem rajtunk múlik.

Megalapozni boldog életet lehet,

örömalkalmakat keresni felszínes

világhoz vezet, rá is szokhatunk, legyen

élvezete egyre élénkebben színes.

Hiánya viszont kisebb-nagyobb bajt okoz

egyiknek-másiknak, boldogtalanságból

nehezen rángatja ki a lélek magát,

s örömtelen élet idegen világtól.

Jó esetben itt is alakul egyensúly,

jóakarat tehet legjobban boldoggá,

abba belefér öröm, bánat egyaránt,

ha tudjuk, hogy válik a kevesebb sokká.