Darai Lajos: Naplóbölcsességeim – 1127.

1127.
Álmomban nem szolgáltak ki, pedig csupán
sonkás pirítóst, sajtost vagy tojásosat
szerettem volna enni. A kiszolgáló
csak nevetett rajtam, nem értette talán,
mi a rendelésem, nem angolul mondtam
saját országomban, s a tulajdonos is
én voltam, de először jártam épp arra.
Mindezen elgondolkodva ébredtem fel.
Azóta is izgat, hogyan intézkednék,
valóság-e, amit magunk körül látunk,
vagy már láthatatlan szálak gúzsba kötnek,
például nem használhatjuk a nyelvünket.
Mint szomszéd országokban, ahol népirtás
céllal tiltják, vernek érte, megaláznak,
tudáshoz sem juthatsz hozzá anyanyelven,
ott tobzódik a többség, szenved a kisebbség.
No, de világszinten mások az arányok,
csak hazudni lehet, vagy diktálni, érdek
idegenség nemzetközi nyelvnek
beállított hódítását, mint álmomban.
Önként behódolunk a divathullámnak?
Valami különleges íze van reklám
elnevezéseknek, mondják, életérzés,
bár a valóságban mérgező is lehet
az az adalék, mely aztán függővé tesz,
de inkább roncsolod magad, csak hogy
haladj a korral, hazudsz magadnak akár,
mikor már késő, megszoktad, ami nem jó.
Mert a közös eredményt együttes szülés
hozza létre, mint régtől anyanyelvünket,
életmódunk titkai és rejtelmei
is az anyaföldön élve tárulnak fel könnyen,
s hogy erőt adhassunk nehézségek biztos
legyőzésére, ahhoz össze kell fogni,
tulajdonolni is, nemcsak birtokolni
hazánk, minden jó jellemzőjével együtt.
Comentarios