Darai Lajos: Naplóbölcsességeim – 1133.

1133.

Sokkal nagyobb szókincs birtokában vagyunk,

mint amit így hiszünk magunkról, csak ritkán

elgondolkodva nyelvünk hű szerkezetén,

azaz bennünket nagyon segítő titkán.

Ez ama felbecsülhetetlen értékű

képessége, hogy a mondatok szaváról

is tájékoztat beszéd közben, mindegyik

értelmét kikövetkeztetjük magából

a helyzet, a körülmények látványából,

elmélyültté téve megfogantatását,

felidézve közben események képét,

szellemi s valós tapasztalat hatását.

És a képalkotás a lényeg, mert közel

kerül szemléletünkhöz, s ha összekapcsolt

valóság és lelki megjelenítése,

nemcsak világos, hogy az mit, miért markolt,

hanem műveletet is tudunk végezni

külső világban, képzeletben, gondolat

erejével megidézve megvalósulás

útját-módját, ennek jár tehát hódolat.

Halljuk is nagyot alkotók dicséretét

magyar nyelvünk iránt, mennyire segített

kibogozni bonyolult összefüggést,

sosem járt anyagközi ösvényt vetített

a feltalálás elé, mit végigjárni

próbálván bizonyság lett feltételezés,

aztán a találmány hasznosulni tudott,

így születik jó ötlet, és nem is kevés.

Védjük ezért nyelvünket a rombolástól,

mit a felszínes felelőtlenség jelent,

nem törődve eleven, élénk, bár ősit

is hordozó jellegével, hogy ott kereng

köröttünk általa egész világmúltunk,

mihez képest lehet tervezni a jövőt,

akkor vagyunk tehát a leggazdagabbak,

ha tiszteljük nyelvünk, nézet-hálót szövőt.