Darai Lajos: Naplóbölcsességeim – 1144.

1144.

Lelkeket nem hajigálhat szemétdombra

semmilyen téveszme, akadályt kell vonni

ténykedése elé, méreggel locsolni

életet bűn, mire Istennek van gondja.

Ne csak hüledezzünk, vegyük fel a harcot,

amikor alapjaiban rendül világ,

s zsenge ártatlanság segítségért kiált,

ilyenkor védelem nem vallhat kudarcot.

Ha mi felnőttek már rég túl vagyunk rajta,

hogy felismert tévutakat elkerüljünk,

sőt, szép, hasznos időtöltésbe merüljünk,

ez mind nem magátólértetődő fajta

most nevelődő fiatal korosztályok

különböző fokon fejlődő hadának,

egyik ma született, másik a hazának

is fog szolgálni azzal, hogy sosem látott

teljesítmény megtételére felkészül,

ő boldogságra, mi haszonélvezetre

számítunk hittel most, vagy megöregedve,

ha közösség egészsége fordul-térül.

De ha mindezt ma, most veszély fenyegeti,

mert az ellenerő sötétségben bujkál,

nem hagy időzni se jövőnél, se múltnál,

világszennyét homlokunkra teregeti,

bátran természetelleneséggel vádol

eltévelyedés ellen való küzdelmet,

és józan megfontolást kapásból elvet,

elve kilátástalanságot tákol,

mélyre kell nézni, hogy jutott idáig

közösségi és hatalmi szerkezetünk,

mert ha összeomlik, Isten se lesz velünk,

elveszejtjük magunk az utolsó szálig.

E rémkép jelen van, felmutatják egyre,

akik parancsuralmukat kiterjesztik,

de áldozatvállalásunkat gerjesztik,

kivívjuk szabadságunk, ne várjunk kegyre.