Darai Lajos: Naplóbölcsességeim – 1148.

1148.

Miközben sokhelyütt kulcskérdésnek tartjuk,

soká tanulgatjuk, milyen a jó forma,

kevésbé összpontosítjuk figyelmünket,

kisebb gondot fordítunk a tartalomra.

Álmodó eszünkben sincs, hogy majd megbüntet

az élet így elhanyagolt területe,

mert lényeg belőle csak akkor jut hozzánk,

hitté válik lélekeszme üzenete.

Szoktuk mondani, söpörjünk saját portán,

elutasítva külső beavatkozást,

de ha nem ér el minket csak felszínesség,

egyedül nehezen éljük mg a csodát.

Ami nemcsak az, hogy a természet tessék,

gyönyörködjünk lélegzetelállítókban,

hanem magunkba nézve olyat találjunk,

mi Istenhez kapcsol tettben, nemcsak szóban.

S ha nem is Istenhez, de másokhoz társul,

törekvésünk őket is meg kell célozza,

teljesítményükben benne vagyunk mi is,

az eredmény közös létmezőnkre kivisz.

S nem csupán utánzás, egyedin fokozza

élet értelméből kivont feladatunk,

azaz szükség van teljes odaadásra,

mi nincs a világnak, ekkor olyat adunk.

Lehet, hogy azt múltunk a mélyére ásta,

tehát korábban még az volt természetes,

de mi érzékenyen és eszesen húztuk

elő feledésből, s új körben sikeres.

Lehet, jövőt mentő kenyerünket gyúrjuk

éppen rendelkezésre álló anyagból,

de mégis finomat tudunk létrehozni,

mentesítjük magunkat vészes ártalmaktól.

S hogy ezzel kevesen fognak foglalkozni,

ne zavarjon, bennük is megvan törekvés

tartalmak közvetítésére, alakzat

ruhában, csak valós módon lesz cselekvés.