Darai Lajos: Naplóbölcsességeim – 1151.

1151.

Tudsz-e mást mondani a gyermekednek, ha

megkérdez az élet nagy eseményei,

kilátásai, összefüggései és

főként vége utániról, a pokolról,

vagy mennyországról, mert biztos hallott róla,

mást, mint amit egyébként mondani szoktak,

vallástalanok vagy vallásosak, papok,

vagy egyszerű emberek, hogy onnan még nem

jött vissza senki, de a halálunk miatt

jó, szép, erkölcsös és hasznos életet kell

élnünk, értékeset, örökkévalóság

szintűt, történelmi elődök és jövő

századok követelményének adózót,

megfelelőt, békéset és szelídet, de

magadért kiállót, tekintélyes erőt

mutatót-bírót, mindig igazságosat

képviselőt, még ha ezért nem jutalom

jár is, mert a lelkiismeretedet nem

lehet becsapni, az túlnő rajtad, sokkal

többet közvetít feléd, mint felfoghatnád,

megmagyarázhatnád, sőt belső hangként szól

hozzád, szellemiség járja át a lelked

és szárnyalni kezd képzeleted, emlékek

bukkannak elő, talán még meg sem éltek,

vagy ha belegondolsz mélyebben, hogy hogyan

születnek gondolataid, túlnő rajtad,

s ha ráadásul mások is ugyanarra

mondják, hogy gondoltak éppen most, vagy máskor,

meglepődés helyett kézenfekvőbb olyan

beavatkozásra fogni a jelenség

bár bizonytalan, de nyilvánvaló létét,

ami befolyásol bennünket, segítve,

veszélyből kimentve őrangyalként, néha,

elkeseredésben vigaszt felvillantva,

kiutat a tudatlanságból magunkat

illetően, hogy legyünk nem egyedülik.