Darai Lajos: Naplóbölcsességeim – 1167.

1167.

Nem vagyunk új nemzet, hogy mítoszképzéssel

kelljen nekünk történelmet teremtenünk,

nem újkori nagyhatalom zeg-zugából,

hanem ősi idők legmélyéről jövünk.

Ne tegyünk úgy, mint akik belőlünk élnek,

szép eseményeinket kisajátítják,

szószerint értve, mit jelképesen szabad,

s  minekünk csak vesztes csatáinkat hagyják.

Még az sem biztos, hogy azok tényleg voltak,

inkább csillagleáldozásra mutatnak,

amint a felbukkanást is mindig jelzik

égre írt kalendáriumok, naptárak.

Onnan mindenki a maga nyelvén olvas,

földművest időjárásról tudósítja,

katonák számára hősi égi kultusz

hatalmasságnak csillogó mintája.

S mintha tudták volna, hogy csillagok Napok,

fegyverükre arany ragyogását tették,

bátran harcoljanak honvédő csatában,

kiszolgálta őket hadtáppal a köznép.

Hitüket pedig összeigazították

földi szorgalommal égi Hadak Útján,

látták rendben járni életük értelmét,

kikelet-születést, téli halál napját.

Megfértek az égen fenn Nimród fiai,

vadászván, a magvető nép gyermekével,

aki a Szűz csillagképből lépett elő,

hogy megváltásra serkentsen igaz hittel.

Mindebben megegyezhetnénk, bárhonnan jön

látogatónk, bekéretszkedőnk e földre,

ha békés a szándéka, élhet itt tovább,

hódításnak köztünk nincsen semmi helye.

Azt is megtudtuk már jó régészeinktől,

hogy innen népesedett be az új világ,

előbb ez a földrész, amelyen mi élünk,

aztán a többi is kapott, így mind barát.