Darai Lajos: Naplóbölcsességeim – 1171.

1171.

Kerek a világ, alig rajta fogódzó,

mivel megnyitható lenne bezárt titka,

minek részese vagy, rajtad érvényesül,

ezért a feltáró gondolkodás ritka.

De nemcsak nehéz hozzájutni valami

érvényes, valósághű megragadáshoz,

hanem ettől soknak égnek áll a haja,

aki eddig hozzászokott sokkal máshoz.

Sőt, felesleges is lenne megbolygatni,

úgyse sikerül ugyanazt ugyanazzal

megismerni érvényesen, észt az ésszel,

természetesség hagyományban marasztal.

Ami csak annyi, ha már beleszülettünk,

folytassuk ugyanúgy, mint tették előttünk,

élők, ami a dolgunk, felnőni rendben

és megteremteni, megenni, mit főztünk.

És ez működne is tovább, mint tette már,

évszázezrek óta, lépésekkel róva

létünk országútját, tapasztalatait

egymásra rakva, felhalmozottat óvva.

Időjárás változást darabig tűrve,

majd átköltözve „melegebb éghajlatra”,

vagy a zordon időt eszközzel legyőzve,

találmány okosságát vetve a latba.

Utólag békésnek mondjuk azt a módot,

ahogy akkor éltünk, nem is tudva róla,

aztán harcias támadás háborúja

megtanította, hogy az volt a jó nóta.

Ahogy képességünk felnőtt feladathoz,

mit mások önkénye tűzött erőszakkal

ránk teljesíteni, s meg is kellett élnünk,

bölcseletet igéztünk rejtett szavakkal.

De még ezt is kikezdte őrült hatalom,

eszmerendszerrel takarva igazságot,

nem csoda, ha alig tudunk használhatót

magunkról, világról, mi nem csontig rágott.