Darai Lajos: Naplóbölcsességeim – 1208.

1208.

Mint szúnyogcsípések viszketnek bőrünkön,

úgy figyelmeztetnek bennünket állandó

gondolati kísérőink, égetik a lelkünket,

vonatkozva ha jó, ha rossz várandóra.

Nem tudjuk kiverni fejünkből ott nyüzsgő

ötletünket, legyen lakásunk szépítés

iránti hiányossága, vagy testsúlyunk

állapota, fogyasztó étel készítés,

a szomszédnak mondandónk fogalmazása,

gyermekünknek adandó vészmentő tanács,

nemzeti sorsunk következménye ránk,

agyhorgunkra szünet nélkül jön kapás.

Ezt még elő is segítjük eszközökkel,

szobamérlegünk ébren tartja figyelmünk,

egyáltalán: lelkiismeret-furdalás

apróságokra is érvényes, meglelnünk

a kákán is csomót, mint takaríts jobban,

gyakrabban, ne hanyagold el szeretteidet,

naptárból kacsint rád ezernyi teendő,

nem véletlenül vagy aztán csupa ideg.

És akkor még igazi bajokról nem is

szóltunk, melyek jönnek a korral, vagy csupán

mert élünk, rendszeresen előfordulnak,

vigyáznunk kell, ne álljunk hozzájuk bután.

Legyen rendben az egészségünk oly szinten,

hogy ne folyton azzal kelljen foglalkoznunk,

éljünk beosztással időt s pénzt tekintve,

nap vagy hónap közepére ki ne fogyjunk

belőle, mert idő- s pénzzavar nemcsak hogy

kellemetlen, de úgy megüli a lelket,

hogy csélcsappá válhatunk mások szemében,

s ha erre rájövünk, nem tudjuk, mit merhet,

kezdeményezhet tevékenységünk kudarc

veszélye nélkül, elbizonytalanodunk,

szinte cselekvésképtelenül tengődünk,

majd magunk köré eszmevárakat vonunk:

hogy nekünk úgysem sikerül semmi, amit

más a kisujjából kiráz, nincs szerencsénk, 

pedig lehetne legalább egyszer ebben

az életben, és „a sors megírta” mentség

mindig rendelkezésre áll, használjuk is,

igen nagy vallási közösség elhiszi,

hogy Isten eleve elrendelte nekünk,

miként élhetünk, ezért esélyünk kicsi,

hogy változtatni tudunk rajta, de úgy kell

tenni, mintha jósorsot szánt volna nekünk,

és arra méltóvá válni minden körülmény

ellenére, s ez parancsként szolgál nekünk.

Van tehát a háttérből jelentkező erő,

ami befolyásolja a neveltetésünk,

még akkor is megfelelünk neki, ha már

nem közvetlenül hat, van mit fejbe vésnünk,

mert csak-csak közvetítődik felénk mindaz

elvárásként, amit család, nemzet teljes

joggal helyesnek tart korszak színvonalán,

s felénk ez úgy jön, mint mi másoknak kedves.

Nem a semmiből lesz tehát szúnyogcsípés,

azaz azért viszket valami bensőnkben

és nem hagy nyugton, míg meg nem valósítjuk,

mert emberek vagyunk, bár már kiveszőben.